Silhouette 3. fejezet

Halk kuncogást hallok a mellettem lévő szobából, Louis és Eleanor az. Az amerikai turné alatt egy lakásban kell élnünk, nem mintha annyira nagyon bánnám, csak ne Lou szobája mellé kaptam volna a sajátomat. A vidám nevetgélés lassan átvált valami teljesen másba, és itt jött el a pillanat amikor én nem akarok tovább ebben a házban maradni.
De mivel kint sem akarok császkálni, szabadon az éhes tinihorda közelében a fagyban, ezért inkább csak bedugom a fülem és bekapcsolom az ipodom. Se pia, se csaj, se cigi, semmi sincs ami nyugtathatná háborgó lelkem. Talán mégis jobb ötlet lenne kimenni a sikítozó lányokhoz és felhozni ide párat, csak utána számolnom kéne azzal, hogy kiherélnek. Amíg élvezem a nyugtató zenét elkezdek fel-alá járkálni a szobámban és igyekszem elterelni a gondolataimat.

 Annyira belemerülök a zenébe, hogy nem veszem észre az előttem lévő kajás kocsinak, majd hogy nem felborítva azt. Fájdalmasan szisszenek fel és emelem a lábaim a kezembe. Nem ez lenne az első eset, hogy eltöröm a kislábujjam, de reménykedem benne, hogy ez most elmarad és csak szimpla fájdalomról van szó. Visszaülök az ágyamra ápolgatni a harci sebeim, majd ahogy felnézek a kiskocsira meglátom a teljesen érintetlen vacsorámat.

Odamegyek és az egyik villát fogva beleturkálok hátha megjön az étvágyam, de még mindig semmi késztetés arra, hogy egyek. A csillogó evőeszközök között megpillantok egy aprócska kést. Jobban szemügyre veszem, ezüst, fa markolattal, eléggé puccos. Végig futtatom a bőrömön a hideg fém élét, ami szerencsésen meg is vágja az alkarom. Leteszem a kést és a bőröndömhöz sétálok sebtapaszért, de nem találok egyet sem. Ahhoz képest milyen pici kés, éles. Lenyalogatom a sebből kibuggyanó vércseppet és egy vállrántással elintézettnek veszem a dolgot. Végülis ez inkább csak egy karcolás, mint igazi vágás.

 Elnézegetve egyre inkább azon találom magam, hogy az öngyilkosság gondolatát ízlelgetem a számba. Egy kis whisky, hogy eltompítson, egy  vágás a vénába függőlegesen, hogy gyors legyen és a telefont eldobni, hogy ne tudd meggondolni magad. A pia meg van már hozzá, a kés is, a telefonom hollétéről meg nem tudok. Adott minden követelmény, mégsem  vagyok képes megtenni.

Hazudhatnám, hogy a banda miatt, a családom miatt vagy mert gyáva lennék, de magamat nem csaphatom be, belehalnék, ha nem láthatnám többé Louis arcát.

-Szó szerint.- mosolygom meg ezeket az abszurd gondolataimat.



***


Kiszállunk az autóból és rögtön meg is rohamoznak minket, pedig lassan hajnali fél kettő. Kitartó tyúkok ezek nem mondom. Amíg a többiek autogramot osztogatnak, addig én egy szemrevaló lánnyal kezdek beszélgetni, majd fel is hívom őt a szobámba. Persze el volt alélva, mert miért ne lenne, egy álma valósul meg. Nem vacakolok sokat leszedem róla a ruháit, majd a vállánál fogva finoman lenyomom, hogy vegye a célzást. Miután viszonylag gyorsan lezavartuk a dolgot elküldöm, de megkérem előtte, hogy ne nagyon beszéljen erről. Itt hagyja nekem a telefonszámát amit persze rögtön ki is dobok, és ez így megy koncertről koncertre, ha megtetszik valaki, meg is szerzem rögtön.
Louis és Eleanor hat hónapja hivatalosak és boldogabbak mint valaha.

-Harry! El vagy tiltva a csajozástól! Többet egy lányt se lássak a közeledben világos? Mindenki a médiában azon csámcsog, hogy hány csajt viszel fel magadhoz. Gondolsz te a bandára? Megértem, hogy fiatal vagy tombolnak a hormonok meg minden, de te nem egy átlagos tinédzser vagy kapj már az eszedhez fiam!- vágja mindezt a fejemhez Paul.

-Gondolok a többiekre. De ha mindenki másnak szabad randizni nekem miért nem? Csak mert én nem játszom meg a boldog szerelmes párt senkivel?-kontrázok vissza.

-Igen!- csap az asztalra.- Felőlem a fél világgal összefekhetsz, de gondolj a karrieredre! Ha végre összejönnél egy rendes lánnyal, még ha csak a média előtt is akkor nem ócsárolna téged minden szennylap.

-Bocs, hogy nem vagyok profi kamugép.- felállok és ezzel elindulok kifelé.

-Most meg hova mész?- látom, hogy már vöröslik a feje az idegességtől.

-Angolosan távozom. Nincs kedvem tovább hallgatni a hülyeségeidet.- becsapom magam mögött az ajtót, de még hallom ahogy utánam ordítja "semmi csaj!" ,nyugodj meg elsőre is hallottam.

-Hova-hova?- felkapom a fejem.

-Jah, csak te vagy az Liam? Nem is tudom, sétálok egyet.- rántom meg a vállam.

-Csak én? Na mindegy. Szuper! Veled tartok. Paul nagyon leszedte a fejed?- kérdezi aggódva, de én csak legyintek.

-Csak a szokásos idiótaságai, meg eltiltott a csajozástól.

-Tény eléggé beindultál mostanság és mennyi időre?- nevet fel,de mikor látja, hogy én egyáltalán nem találom ezt humorosnak inkább elhallgat.- Bocsi.

-Mindegy, határozatlan időre nem mondta meddig.- viszonylag csendben telik el a sétálgatásunk, de végül nem bírja ki és csak kiböki mi zavarja a csőrét.

-Mi van veled meg Louis-szal? Mintha haragudnátok egymásra.- Így legyen ötösöm a lottón. Kezd a bandatagoknak is feltűnni, hogy nem épp a legrózsásabb köztünk a kapcsolat.

-Nincs velünk semmi, barátnője van én meg nem akarok bekavarni.- húzom el a szám. Nem tudom mikor lett fontosabb egy elvileg alibi csaj fontosabb mint én. Őszintén szólva nem is igazán érdekel. Legalábbis nem kéne ennyire feldúltnak lennem emiatt, hiszen csak egy barátom, nem a barátom. Nem vagyok meleg!

-Értem, azt hittem gond van, de örülök, hogy nincs semmi komoly.De azért ha segítség vagy tanács kell itt vagyok!

-Köszi Liam, kedves tőled.- mosolygok rá,- mi lenne ha visszafordulnánk mégis? Már úgy is tudsz mindent amit kiakartál deríteni, elfáradtam leakarok pihenni ha nem gond!

-Persze mehetünk.-Útközben meglátok egy egész helyes kis romkocsmát. Ide még biztosan elfogok látogatni még a mai napon. Egy ócska kifogással lerázom a hotelben Liam-et és visszamegyek az iménti kocsmába. Elfoglalom a legelrejtettebb sarkát a helyiségnek és rendelek egy sört, majd ahogy elkezdek jobban becsiccsenni, jöhetnek a keményebb italok.

Fogalmam sincs hogyan kerültem haza, de elmosolyodok mikor meglátom Lou-t magam mellett. Éles fájdalom hasít a fejembe, de most még ez sem zavar.

-Jó reggelt Louis.- mikor kinyitja a szemét és szólásra nyitja a száját,megelőzve őt fölé hajolok és megcsókolom.

-Hülye vagy? Hagyd ezt abba!- ellök magától.- Tudod mennyire aggódtam miattad tegnap este? Sőt mindannyian aggódtunk, mert eltűntél és egy kocsmai dolgozó hívott fel minket a telefonodról, hogy hol vagy! 

-Vagyok elég idős ahhoz, hogy tudjam mit csinálok Louis.- nem kell az hogy ő is csak kioktasson. 

-Oh igen? Csak 18 vagy és már kocsmákból kell téged hazarángatni. Legközelebb ne várd, hogy elmegyek érted! 

-Akkor ne tedd! Most sem kértelek rá!

-Rendben Styles.- feláll és kimegy a szobából. Egyedül maradok, fáj a fejem, és könnyek égetik a szemem. Utálok veszekedni vele, mi nem szoktunk kiabálni egymással, soha. De amióta ez a csaj belépett az életünkbe szinte csak kiabálunk egymással. Már nem alszunk együtt, már nem kíván nekem jó éjszakát és legfőképp már nem csókol meg.

***

Letörlöm az arcomról a könnyeket, de azok csak buggyannak fel töretlenül, egyre nagyobbak, egyre sűrűbben jönnek, egyre mélyebbről törnek fel egymást után, kétségbeesetten próbálok nem sírni még ennél is jobban, de már késő. A párnámba nyomva a fejem próbálok hangtalanul zokogni, ahogy egyre és egyre jobban körül ölel a magány.
 Nem tudom mennyi ideig bőghettem így, de végül büszkeségem morzsáiba kapaszkodva igyekszem összekaparni magam. Letörlöm a könnyeim és mély levegőket véve felkutatom az utolsó dugi Jack Daniel's-em, az újabb könnyektől csak homályosan látok nehezítve a keresést, de perceken belül megtalálom az üveget. Körülbelül az üveg felénél érzem ahogy lassan eltompulnak az érzékeim, és egy teljesen eszeveszett ötlet során felnyalábolom magam és nekivágok a márciusi havas utcáknak.

A hideg csípi a könnyáztatta arcom. Szüntelenül rovom az utcákat, már nem tudom hol vagyok, de nem is izgat már. Csak leülök egy közeli padra és a zsebembe dugom a kezeim. Jé, hát itt van a telefonom. Az ujjaim teljesen átfagytak, de még annyi erőm van, hogy feltárcsázzam Louis-t.

-Hallo?- szól bele álmosan a telefonba.

-Csak hallani akartam a hangod.- magyarázkodom neki.

-Nem ért volna rá holnap reggelig?-kérdi morcosan.

-Dehogynem, bocs hogy felkeltettelek.- lerakom a telefont és elfekszem a padon. Mikor lettem ilyen szánalmas?