Sziasztok!Ha még bárki erre kószál régi olvasóim közül, sajnálom az eltűnést. Az élet közbejött. Remélem tetszeni fog ez a történetem is! Jó olvasást kívánok.
Sosem voltam szerelmes típus, őszintén szólva soha nem voltam még szerelmes, de nem is bánom. Elégszer kapartam fel a barátaimat a földről ahhoz, hogy tudjam nem kell nekem ilyesfajta szenvedés. Mikor bevallottam a barátnőmnek, hogy meleg vagyok felpofozott és egy szó nélkül otthagyott, majd egy év múlva becsöngetett hozzám egy gyerekkel, a mi gyerekünkkel, mondván ha megcsináltam, hát neveljem is fel. Nem akartam veszekedni vele, hogy ebben ő is részt vett nem csak én, csak csöndben bólintottam és végignéztem ahogy beszáll az autójába és elhajt.
Azóta élem az egyedülálló szülők életét a kis Lilyvel. Nem panaszkodom, hisz egy tündéri kislány és mindennél jobban szeretem. Csak nem így képzeltem el az életem , hogy 25 évesen egyedül nevelek egy gyereket, mikor még én magam sem nőttem fel teljesen. De mondhatni egészen szerencsés vagyok, van egy jól fizető állásom, egy viszonylag nagy lakásom és lerakhatom a diplomám levelezőin. Kevés időm van pasizni Lily mellett, de ha volna, akkor sem akarna senki egy gyerekes apához felmenni és igazából én se vinnék fel senkit szívesen. Hetente egyszer bébicsőszt hívok, hogy egy kicsit ki tudjam szellőztetni a fejem és tudjak egy rendes felnőtt emberrel beszélgetni egy jót, nem csak gügyögni egy három éves gyereknek.
Ahogy sétálok a parkon keresztül, megpillantok egy kisfiút aki épp elesett a biciklijével és elhúzom a szám mikor felsír. Az anyjához szalad aki felülteti őt egy padra és elővesz egy sebtapaszt. Ekkor hirtelen valami megállásra késztet, kis-híján hátraesek a lökés erejétől, de hátralépve visszanyerem az egyensúlyom. Ezt nem mondhatom el az előttem ülő srácról, aki belém szaladt. Felsegítem és mikor szólásra nyitom a szám, hogy elnézést kérjek tőle, elakad a szavam. A szemeim előtt hever a legszebb ember akit valaha eddigi életem során láttam.
- Ne haragudj, sajnálom elbambultam és nem figyeltem hova megyek.- lassan dolgozom fel a szavait, de kapcsolok mielőtt még kínossá válna a helyzet.
- Dehogyis, én sem figyeltem, de nem ütötted meg magad?- egy mentális vállveregetést adok magamnak, mert így büntetlenül végigmérhetem.
- Nem, minden oké!- elmosolyodik és esküszöm az égre, egy pillanatra megállt a szívverésem. De gondolom túlságosan feltűnően bámulhatom, mert felvonja az egyik szemöldökét és kiszélesedik a vigyora.- Nálad is minden oké?
- Igen persze, ne haragudj.- érzem, hogy vörösödik a fejem. El kéne köszönnöm és eltűnni, de a lábaim nem engedelmeskednek.
- Louis. - nyújtja a kezét és én szíves örömest nyújtom a sajátom.
- Harry.
- Nos örültem a találkozásnak Harry, remélem még látlak.- kacsint és visszadugja a fülhallgatóját, majd tovább szalad, én meg úgy teszek, mint aki nem maradt ott bámulni a seggét ahogyan távolodik. Nagyot sóhajtva megyek tovább utamra, de nem bírom kiverni a fejemből.
Este miután bedugtam Lilyt az ágyba lemegyek a nappaliba, öntök magamnak egy pohár whiskyt. El sem hiszem, hogy még mindig arra a srácra gondolok. Lehet, hogy nem is meleg, bár olyan feneket bűn lenne nőkre pazarolni és nem is kacsintott volna! Nevetséges vagyok, nem is ismerem, az is lehet, hogy sorozatgyilkos. Te jó ég mi van ebben a whiskyben?
Fáradtan terülök el az ágyon, viszonylag gyorsan elalszom, de az utolsó gondolataimban is csak gyönyörű idegen kószál.
- Louis.- súgom magam elé. Louisnak hívják.
***
Kukkoló lettem.
Lassan egy órája ülök itt ezen a padon és figyelem, ahogy Louis futja a köröket, de nincs merszem odamenni hozzá. Igazából nem hittem volna, hogy itt lesz, hisz egy hete történt az egész, de mégis itt vagyok és ő is. Teljesen elbambulhattam, mert csak arra riadok fel, hogy valaki megtapogatja a vállam.
- Gondoltam, ha te nem jössz hozzám, akkor nincs más választásom, mint nekem menni. Szabad?
- Mi? Ja, persze! Persze foglalj helyet.
- Őszintén szólva reméltem, hogy itt talállak és tessék, itt is vagy.
- És te is.- mosolyodom el. Kicsit magabiztosabb lettem attól amit mondott.
- Akkor volna kedved meginni valamit?
- Ismerek egy nagyon jó teázót nem messze innen. -hú kissé felpörögtek a dolgok nem mondom, de nem mintha bánnám egy cseppet is.
- Remélem ugyanarra a helyre gondolunk!- mosolyodik el.
Már a második sarkon fordulunk be mikor széles vigyorra húzódik a szám. Mi bizony tényleg egy helyre gondolunk.
Beülünk az egyik eldugottabb részbe és rendelünk, furcsa, hogy neki is és nekem is ez a kedvenc teázónk mégsem találkoztunk eddig.
- És mivel foglalkozol Harry?
- Webprogramozó vagyok, tudom nagyon uncsi.-forgatom a szemem, de közben le nem hervad az arcomról a mosoly.
- Hát nem egy izgalmas munka az tuti.- nevet fel pimaszul.
- Veled mi a helyzet?
- Festő vagyok.- hát ez meglepett, egyáltalán nem számítottam erre.
- Szóval művész vagy. - bólogatok és közben dolgozom fel az információt.
- Lehetetlenség megélni belőle, így igazából ez csak a hobbim. Most egy galériának dolgozom, segítek megtervezni a nagymenők bemutatóját stb.
El is feledkezem az időről, teljesen magával ragad bármit is mond, most találkoztunk másodjára és mégis úgy érzem mintha egész életemben ismertem volna, mint mikor régi barátok újra összeülnek egy jót beszélgetni. De hirtelen megcsörren a telefonja, ránéz a kijelzőre és elhúzza a száját.
- Figyelj, nekem most mennem kell...de...- megáll egy percre és mélyen elgondolkozik - itt van a telefonszámom, ha esetleg máskor is ráérnél.
- Rendben, köszi.- átveszem tőle a névjegykártyát majd mikor elővenné a pénztárcáját leintem.- Ezt én álltam.
- Köszönöm...és umm...szia.- valahogy megváltozott teljesen a kisugárzása.
- Minden rendben?- felkapja a fejét és látom a szemében bizonytalanságot, de csak bólint majd egy gyors köszönés után eltűnik.
Lerakom az asztalra a pénzt és én is hazaindulok, végig ő jár a fejemben és nem bírom levakarni magamról ezt az idióta mosolyt. De ha őszinte akarok lenni nem is akarom.
***
" Szia itt Harry a parkból:), nem lenne kedved eljönni velem vacsorázni a hétvégén? Ne haragudj ha túl nyomulós lennék...csak egy ötlet..."
" Nagyon szívesen, mikor jössz értem:P?"
" Szombat 7?"
" Tökéletes xx."
***
Idegesen toporgok az ajtó előtt, majd nagyon levegőt véve becsöngetek, újra ránézek a csokorra, hogy biztos elég szépek e a rózsák, de nincs időm tovább elemezni őket, nyílik az ajtó.
- Szia, jól nézel ki.- mérem végig és átnyújtom neki a virágokat.- Ezt neked hoztam, remélem nem vagy allergiás.
- Nem, nem vagyok.- nevet fel és elveszi.- Köszönöm szépen, gyönyörűek! Egy pillanat és mehetünk, csak beteszem őket egy vázába.- bemegy, de szinte rögtön vissza is ér.
- Indulhatunk?
- Igen. - belém karol és elmosolyodik.- És hová is megyünk?
- Szereted az olasz konyhát?
- Megveszek érte!- csillannak fel a szemei.
- Még szerencse.- kinyitom a neki a kocsiajtót majd én is beszállok.
Az étterembe érve rendelünk és amíg megjön az étel kifaggatjuk egymást, hogy hogyan telt a másik hete. Leginkább csak én hallgatom, ahogy az idegesítő kollégái mit csinálnak, de egyáltalán nem bánom. Sokkal bátrabban flörtölök vele, bár eléggé berozsdásodtam, nem hiszem, hogy szórakoztató társaságot nyújtanék. De nagyon meglepődöm mikor megtudom, hogy idősebb nálam nem kevesebb, mint két évvel. Louis még mindig nem tudja, hogy nekem van egy lányom és úgy érzem illene tudnia.
- Nekem is van mit bevallanom...tudod, az a helyzet, hogy van egy három éves kislányom.- félek a reakciójától, de jobb előbb túlesni a dolgokon, amíg még nem késő.
- Te jó ég!- a gyomrom fénysebességgel zsugorodik diónyivá, de tovább folytatja.- Biztosan egy kis angyal! Mondd, hogy örökölte a göndör hajad és az arcgödröcskéid!
- Igen örökölte, de nem zavar?- hökkenek meg. Általában itt van az a pillanat amikor valami ócska kifogással elviharzanak, vagy másnap reggel egyedül ébredek egy sárga post-it cetlivel amin bocsánatot kér, majd soha többé nem látom viszont.
- Már hogy zavarna? Imádom a kisgyerekeket!- még egy ok amiért örülök, hogy összefutottam Louisszal. Szó szerint.
- Hát eddig nem fogadta senki ilyen lelkesedéssel, mint te.
- Csak mert az emberek ostobák.- rántja meg a vállát és én úgy érzem egyre jobban kezdem őt megkedvelni.
Az este további része zökkenőmentesen zajlik, bár ezúttal győzködnöm kellett arról, hogy én fizethessem a vacsorát. Az úton folytatjuk tovább a beszélgetést, de minnél közelebb érünk a lakásához annál feszültebb lesz a hangja, mintha tartana valamitől. De amint megérkezünk megkönnyebbülten felsóhajt, mint akit nem kaptak rajta a szülei. Fura.
Leparkolok a lakása előtt, és elkísérem az ajtajáig.
- Köszönöm az estét, csodálatos volt.- mosolyog és babrál a kulcsaival.
- Én köszönöm, hogy eljöttél velem.- nincs kedvem itt hagyni őt, de nem lenne szép dolog első randin bármit is csinálni. - Hát akkor...jó éjt.- Lassan kezdek el hátrálni, vissza a kocsimhoz, de megragadja a karom és közel húzva magához összeérinti az ajkainkat. Rögtön viszonzom a csókot és átölelve a derekát még szorosabban húzom magamhoz. Elmélyíti a csókot, de én inkább visszahúzódom mielőtt még túlságosan elszaladna velünk a ló.
- Azóta akartam megtenni ezt amióta megláttalak.- suttogja a számra.
- Nálam nem különb.- még pár futócsókot lopok tőle mielőtt teljesen elhúzódnék.- De most már igazán mennem kéne.
- Igen...igen.- bólogat, mintha saját magát is meg kéne győznie.- Jóéjt Harry.
- Jóéjt Louis. - egy elégedett mosollyal huppanok vissza a kocsimba és elhajtok.
***
Ez már a sokadik randink és a klub teljesen tömött, hangos a zene, de nagyon jó a hangulat. A tánctéren vagyunk összepréselve,és most az egyszer örülök annak, hogy heringparti van. Így még közelebb simulhatok Louishoz és még azt sem fogja hinni, hogy valami rossz perverz vagyok.
- Teljesen kiszáradtam, nem hoznál nekem valamit inni? Kérlek?
- Persze! Egy pillanat és hozom.- átverekszem magam a tömegen és intek a csaposnak, beletelik pár percbe mire kiszolgálnak, de túl jó a kedvem ahhoz, hogy egy ilyen apróság felidegesítsen. De mikor visszaérek nem látom sehol Louist. Körbenézek hátha elkavarodott valahova, de semmi. Elindulok a mosdók felé hátha arra ment, mikor megpillantom őt egy másik pasassal. Összevonom a szemöldököm és elindulok feléjük, hirtelen nagyon ostobán érzem magam, de próbálom nem félreérteni a helyzetet. Már csak pár méterre vagyok tőlük mikor az ismeretlen alak megragadja Louist, aki láthatóan nem élvezi a dolgot. Megszaporázom a lépteim.
- Louis!
- Harry! Ne haragudj, hogy csak így eltűntem...
- Szóval ez az a kis buzi akiért otthagytál engem?- vet rám egy gúnyos pillantást. Nem értem mi folyik itt, de ez a gyerek nagyon is idegesít.
- És ha igen? Semmi közöd hozzá Greg és engedj el!-köpi a szavakat. Új oldaláról ismerem meg Louist, de még így is elbűvölő.
- Te velem nem beszélsz így!- és mielőtt még bármit is felfoghatnék az egészből, egy pofon csattan Louis arcán. Ledobom az üdítőt amit eddig fogtam és megragadom a pólója nyakánál és a falhoz nyomom.
- Hozzá ne merj érni.- sziszegem az arcába.
- Ne avatkozz bele szépfiú, ez a ribanc nem tudja hol a helye.- ennyi kell, és teljesen elvesztem a türelmem. Keményen csattan az öklöm az állkapcsán és a második ütést a faltól kapja. Megfogom Lou kezét és elhúzom onnan.
- Rohadék!- vetem oda- Gyere menjünk innen.- átkarolom a vállát, de a szemét visszahúz és behúz egyet. Végig áramlik a testemen a fájdalom, de aligha érzem meg az adrenalin miatt ami buzdít, hogy üssek vissza .
- Szóltam, hogy ne avatkozz bele.- mormogja felém. Megtörlöm a szám szélét, ahogy megérzem a vér fémes ízét. Letörlöm azt a gúnyos vigyort az arcáról.
A biztonságiak szednek szét bennünket és tesznek minket ki az utcára, legalábbis őt, mert aligha van eszméleténél. Hívunk egy taxit és hazavitetjük magunkat. Az egész utat csendben üljük végig, nem akarok semmi olyat mondani most, amivel megbánthatnám, vagy esetleg magamra haragíthatnám.
- Merre van az elsősegély doboz?- kérdi rögtön mikor megérkezünk.
- Fürdőszoba, a tükör alatti szekrényben.- bemegyek a nappaliba és töltök magamnak egy pohár italt és leülök. Ki volt az a pasi? Mit akart Louistól? Legfőként miért ütötte meg?
Elém gugol Louis és elővéve egy vattapamacsot lassan elkezdi törölgetni az arcom. Felszisszenek a fertőtlenítő miatt, de jobban aggódom a Louis arcán formálódó lila folt miatt.
- Ki volt ez?- kérdezem halkan.
- Az exem.
- Kedves fickó.- az álla alányúlva fordítom meg a fejét, hogy jobban láthassam.- Nem néz ki valami jól.
- Volt rosszabb is.- rántja meg a vállát.
- Szóval nem ez az első, hogy megütött?- forr a vérem. Ki képes megütni egy olyan csodálatos embert, mint Louis?
- Nem, de már nem vagyok vele, ez a fő.- annyira megtörtnek látszik.- Igazából ő egy rendes srác, régóta ismerjük egymást, csak néha elszáll az agya.
- Ez egyáltalán nem magyarázat arra, hogy megüssön.
- Teljesen rossz kép alakul ki róla benned.
- Persze, hogy rossz kép alakul ki bennem! Mégis ki a franc veri a barátját?! Egyáltalán miért véded azt az állatot?
- Nem védem...
- De igen is véded.
- Mindegy, nem akarok erről beszélni.- válaszolnék, de inkább megtartom magamnak a gondolataim, nem akarok tovább veszekedni.- Köszönöm.
- Nincs mit ezen megköszönni.- olyan kis törékenynek látszik és az arcán a folt egyre rondább. Óvatosan végig simítok rajta, de rögtön elhúzom a kezem mikor megrándul. Meg kellett volna akadályoznom, hogy ez történjen vele.
***
Együtt visszük ki a parkba sétáltatni Lilyt és láthatóan nagyon jól megvannak aminek jobban nem is örülhetnék. Már hivatalosan is együtt vagyunk, lassan egy hónapja. Ma estére áthívtam pár barátom és ő is az övéit, hogy összeismerkedjenek és nem utolsó sorban meg tudják mi a helyzet.
- Ideadnád nekem a nagy tálat? - átveszem tőle és egy csókkal köszönöm meg.
- Hányan leszünk pontosan? Megterítek.
- Lássuk csak, Zayn és a barátnője, Liam és Aiden, plusz még akiket te hívtál. - bólint és dúdolászva előveszi a tányérokat és indul az asztal felé. Nem bírom megállni, hogy ne settenkedjek mögé, átölelem a derekát és belecsókolok a nyakába. - Észbontóan nézel ki.- durmolom a fülébe.
- Harry! Nemsokára itt lesznek a vendégek! Ne malackodj. - kuncog, de annak ellenére megfordul és átöleli a nyakam, de a legjobbkor kopogtatnak az ajtón. Nagyot sóhajtva megyek beengedni őket.
- Hello! - egy totál idegen srác vigyorog rám teli pofával.- Niall vagyok! Biztos te vagy Harry, Louis nem mesélt rólad semmit!- átveti az egyik karját a vállamon és magához szorít. - Loiueee merre vagy?
- Niall! - ujjongva veti magát a srác nyakába Louis.
- Olyan csajt láttam idefelé! Egy műmájerrel volt és ha nem siettem volna ide, simán elhappolom előle. Bár eléggé idétlen rózsaszín haja volt, de azt meg bármikor lehet orvosolni. Remélem nem baj, hogy nem bort hoztam? - átnyújtja nekem az ajándékszatyrot, amiben egy üveg whisky lapul.
- Nem, dehogy! - indulnék vissza, de ismét kopogtatnak. Ezúttal Liamék azok, örömködünk egy sort és bemutatom őket a többieknek.
- Srácok ő itt Liam, régi jó barátom, Liam ők itt Louis és Niall.
- Louis! Te jó ég te vagy az? Ezer éve nem láttalak! - mosolyodik el Liam és ölelik át egymást.
- Ti ismeritek egymást? - vonom fel a szemöldököm.
- Gyerekkoromban pár évig Doncasterben éltem, ott ismerkedtünk meg, de sajnos el kellett költöznünk.- magyarázza Liam, de Louis egy szót sem szól.
- Jól vagy édesem? Kicsit sápadtnak tűnsz. - simítok végig az arcán, de csak megrázza a fejét.
- Minden rendben, csak meglepődtem ennyi az egész. Várunk még valakit?
- Umm...igen, Zayn még nem érkezett meg. - kattan a kilincs és nyílik az ajtó. - Emlegetett szamár! Hát szervusztok! De örülök, hogy mégis eltudtál jönni Perrie. Remekül nézel ki! Jól áll ez a rózsaszín haj.- vigyorodok el. Niall mögöttem próbál nem feltűnően megfulladni, de csak mulatni tudok ez egészen.
- Még nincs veszve semmi. - suttogja Louisnak aki csak rázza a fejét.
Miután mindenki megismerkedett egy kicsit a másikkal asztalhoz ülünk és feltálaljuk a vacsorát. Jó a hangulat, bár Louis mintha kissé másfelé kalandozna és nem lenne itt velünk teljesen. Mikor a desszert jön, félrehúzom egy kicsit.
- Minden rendben?
- Igen persze! Miért kérded?
- Úgy tűnt mint hogyha bántana valami.
- Semmi baj nincs, menjünk vissza, illetlenség ilyen sokáig egyedül hagyni a vendégeket.- nem mondok semmit, csak bólintok.
Az este további részében Louis Liammel beszélget egyedül, bár megértem, hisz rég nem találkoztak, gondolom sok megbeszélni valójuk akad. Bár az arckifejezésükből ítélve, nem valami vidámak az emlékek. Pár óra elteltével mindenki hazamegy, már csak ketten maradunk, összeszedem a tányérokat és bepakolom a mosogatógépbe.
- Jössz fürdeni?
- Megyek egy pillanat.
***
Egyre jobban megismertük egymást Louval és én egyre jobban belehabarodtam ebbe a srácba. Tökéletesen megértjük egymást és Lily is rajong érte, ami nem kis szó. Rózsaszín felhőködben úszkáltam minden nap és annyira elvakított a szerelem, hogy nem vettem észre, hogy baj van. Csak mikor már késő volt.
- Hogy érted azt, hogy jobb lenne, ha nem találkoznánk többet? - kérdem megrökönyödve. - Azt hittem jól meg vagyunk, hogy boldogok vagyunk együtt. Miért mondasz hirtelen ilyeneket? Tesztelni akarsz vagy mi?
- Nem tudom, egyszerűen nem illünk össze. Kérlek ne nehezítsd meg ezt nekem még jobban.- könyörgi.
- Még hogy én ne nehezítsem meg neked? Te szakítasz velem és arra kérsz, hogy ne nehezítsem meg?- emelem fel a hangom. Nem tudok nyugodt maradni, nem engedem, hogy elmenjen. Nem hagyhat csak így el, legalábbis addig ameddig nem kapok magyarázatot. - Van valaki más?
- Nem! Nincs! - vágja rá hevesen.
- Akkor? Csináltam valami rosszat? - kezd nevetségessé válni, mennyire megalázkodom előtte.
-Nem...én...- megremeg a hangja, látom ahogy a szemei könnybe lábadnak. - Kérlek Harry.
Nem tudok mit mondani, legszívesebben átölelném és addig csókolnám amíg el nem felejti ezt az ostoba ötletet. Megadóan felsóhajtok és intek, hogy menjen. Menjen amerre lát, ha velem nem boldog, nem lehetek ennyire önző, hogy visszatartom.
***
Tehát ilyen keserű a szerelmi bánat.
Soha nem értettem a barátaimat, hogy képesek ennyire szenvedni mások hiányától. De most én vagyok az aki menten belegebed a fájdalomba, mert nem láthatom Louist. Már rég abbahagytam a sírást, mert csak megfájdul tőle a fejem, de a mellkasomban lüktető fájdalomtól sehogy sem tudok szabadulni.
- Nem jó ez így Harry, rossz téged így látni. Egy roncs vagy. - vágja a fejemhez az igazságot Zayn. - El kéne menned bulizni, új embereket megismerni, elvégre a meleg társadalom a lábaid előtt hever. - vigyorog, de nekem csak egy félmosolyra telik.
- Hízelgő.
- Pedig nem hízelgésnek szántam. Simán kihevernéd pikk-pakk ezt a kis Louis ügyet. Elvégre csak egy hónapot voltatok együtt. Ez még nem a világ vége. Bárhol összeszedsz egy barna hajú kék szemű szépfiút csak füttyentened kell nekik. Amúgy se olyan nagy szám. - összevonom a szemöldököm. - Túl korán?
- Kissé. - mormogom.
- Figyusz pajti, rittyentünk neked egy jó kis bulit és semmi perc alatt jobb lesz a kedved. Mit szólsz?
- Hát, nem is tudom. Nem hinném, hogy jó társaság lennék. Meg amúgy is ott van Lily, nem hagyhatom magára, kissé elhanyagoltam az utóbbi napokban.- húzom el a szám.
- Hát jól van, de ha meggondolod magad írj.
- Mindenképp.
***
Nem tudok tovább itthon ülni, meg kell látogatnom beszélnem kell vele, nem érhet csak így véget. Nem lehet, hogy csak én éreztem a köztünk lévő vibrálást. Ha kell visszakönyörgöm magam és bocsánatáért esedezem bármit is tettem amivel eltaszítottam magamtól.
Amíg még a hirtelen bátorságom tart kocsiba pattanok és próbálok elkerülni a tükröket, nehogy a saját látványomtól megriadva visszamásszak a kis odúmba.
A háza elé érve mély levegőt veszek és leparkolok, meditálok még egy percet a kocsimban és akkor jut eszembe, hogy kellett volna vigyek valamit. Francba.
Majd jóvá teszem ezt is, nem hátrálhatok már ki, idáig eljöttem és most végig is csinálom.
Kiszállok a kocsiból és az ajtajához sietek, a szívem a torkomban dobog és érzem, hogy bármelyik percben forrás fakadhat a tenyereimből. De meglepő kép fogad mikor látom, hogy nyitva van a bejárati ajtó. Hirtelen mindenféle borzalmas kép ugrik lelki szemeim elé. Mi van ha kirabolták? És ha bántották? Minden elképzelhető jelenetet végig pörgetek a fejemben amint beljebb lépek. Nem hallok hangokat, így megszaporázom a lépteimet és mindenfelé Louist keresem. Mindenféle rettenetre fel voltam készülve, csak arra nem, hogy egy másik pasi kezei közt látom. Méghozzá ugyanannak a görénynek a kezei közt aki még két hónapja nyilvánosan megütötte. Összeugrik a gyomrom és a hányinger kerülget. Meg kell támaszkodnom valahol, de a szertelenségem miatt meghallanak és mindketten felém fordulnak.
- Harry...istenem Harry! - siet felém Louis, de hátrálni kezdek. Nem akarom, hogy hozzám érjen. Látni sem akarom, csak minél előbb el akarok innen tűnni.
- Ne érj hozzám. -emelem fel a karjaim.- Elmegyek.
- Várj én...-hebegi, de meg sem várom, hogy befejezze.
- Mire várjak? Istenem annyira szánalmas vagyok. Idejövök, hogy könyörögjek neked, hogy fogadj vissza, mert szeretlek. - nevetek fel gúnyosan. - De úgy látom feleslegesen, mivel te már túlléptél a dolgon.- kiviharzom és a kocsimig meg sem állok. Mikor odaérek nem tudom megállni, hogy ne rúgjak bele a kerekekbe. Magatehetetlen dühömben hirtelen azt sem tudom hova tettem a kulcsaim. Közben Harry is kitalált hozzám most már nadrágban, de nincs kedvem meghallgatni a magyarázatát. Egyszerűen nem érdekel.
Az utolsó pillanatban indítom be a kocsit és hajtok el padlógázzal, így csak annyit hallok amint Louis a nevemet kiáltja.
Megállíthatatlanul bugyog ki a szememből a könny és most már az sem érdekel, hogy megfájdul a fejem. Félkezem a kormányon a másikkal a telefonomon pötyögök egy üzenetet.
"Bulizzunk!"
***
- El sem hiszem, hogy végül beleegyeztél egy buliba! De eléggé szarul festesz haver. - röhög az arcomba Zayn. Nem szólalok meg csak beleegyezően bólogatok.
- Mi történt? Mert eddig láthattunk egy kis javulást, de ami itt ül velünk az nem a mi barátunk, hanem valami depressziógombóc. - jegyzi meg Liam.
- Egy ribancba vagyok szerelmes.
-Hé! A délelőtt még túl korai volt szidnom őt most mi változott hirtelen?- fortyan fel Zayn.
- Ma ellátogattam hozzá...és épp kefélt egy rohadék állattal. Azzal aki még anno bőszen verte.- csend telepszik a társaságunkra, csak a körülöttünk lévő zene és emberek hangja miatt nem kínos.
- Hát...én...húúú. - most az egyszer Zayn se képes semmit sem mondani. Megvonom a vállam és leküldöm az utolsó korty piát ami a poharamban maradt és rendelek még egy kört. Amíg mindenki próbál összegyűjteni valami értelmeset amit hozzá tudna fűzni, felállok és intek.
- Brunyálnom kell.- jelentem ki és eltántorgok a mosdóba.
Mikor már végeztem azon kapom magam, hogy a tükröt bámulom. Tényleg szarul nézek ki.
Összeszedem magam, lemosom az arcom és belevágom magam a buliba.
- Gyerünk nyugdíjasok, parkettre! - kiáltom és elindulok a tánctér felé. Megragadok egy lányt és elkezdek vele táncolni, mire hirtelen egy erős lökést érzek a vállamon.
- Kopj le a csajomról! - szólít meg egy úriember. Megadóan feltartom a kezem és nevetve arrébb lépek.
***
Rég voltam ilyen gusztustalanul másnapos, a szemgolyóimon kívül nem hiszem, hogy bármit is képes lennék ma mozgatni. Mondjuk azt is csak csínján, mert bármikor rámtörhet a rókamóka. Mostmár fizikailag is ugyanolyan állapotban vagyok, mint lelkileg. Pazar.
Csengetnek. Még pazarabb.
- Nyitom már!- nyögöm ki, de a kopogás nem marad abba, és minden egyet ütéssel megreped az agyfalam. - Nyitom, nyitom jesszus ég a ház?! - összegyűjtve maradék energiáimat a bejárathoz tántorgok és kinyitom. - Mi olyan sürgős...- elakad a szavam. -Mit keresel te itt?
- Azért jöttem, hogy megmagyarázzam a dolgokat és bocsánatot kérjek. Liam tegnap este átjött és...- félbeszakítom.
- Mi dolga van Liamnek veled? Esetleg vele is kefélsz?- egy csattanást érzek az arcomon, amit égő fájdalom vált fel.
- Ne beszélj így velem. - csuklik el a hangja, de kettőnk közül csak nekem van jogom sírni.
- Ó elnézést kérek, a szadista volt pasid, aki most már megint az, mondhat neked bármit, de én nem. Én kérek bocsánatot, tényleg.
- Nem mehetnék be?- kérlel.
- Nem. Végeztem veled, nem akarlak többé látni. Megkérnélek, hogy távozz. - az orrára csapom az ajtót és lecsúszok a fal tövébe. Könnyek marják a szemem, de most nem engedem kiszökni őket.
Miután kiültem a gondolataim az előszobában feltápászkodom és úgy döntök veszek egy forró fürdőt. A kádban ellazulva próbálom elengedni a gondjaim és kezd hiányozni Lily. Anya egy angyal, hogy beleegyezett abba, hogy vigyáz rá amíg én tönkreteszem magam. Bár ő se akarná az unokájának azt, hogy lássa az apját alkoholtól bűzlőn a saját taknyába és könnyeiben úszva kiáltozza a volt barátja nevét. De még csak egy nap, csak egy napot had maradjon ott, csak egy napot kérek a sebeim nyalogatására.
Lebukok a víz alá és behunyom a szemem, kizárom a külvilágot. Lou arca villan fel az emlékeimben, egy pillanatra elveszem bennük, de szinte rögtön könnyekben török ki, és fel kell üljek, hogy ne fulladjak bele a vízbe. Szolid 2 órát bőgök a kádban, ami amúgy teljesen kihűlt, úgyhogy kimászom és befekszem az ágyba, hogy azért ne betegedjek meg emiatt. Ekkor ismét kopogást hallok.
- Nem vagyok itthon. - kiáltom.
- Liam vagyok engedj be.
- Gyere, nyitva. - szólok vissza kis hezitálás után. - Hello.- integetek ki a takaró alól.
- Nálad nagyobb pöcs nem létezik.
- Tessék?!- rökönyödök meg.
- Jól hallottad, szerencsétlen gyerek összeszedi minden bátorságát és eljön hozzád bocsánatot kérni te meg rávágod az ajtót?- csak hápogok, nem jutok szóhoz.
- Nem hiszem, hogy a jó házszámnál jársz Liam.
- Igenis a legjobb háznál járok te marha.
- Várj már, mióta vagyok én a gonosz?
- Amióta csak a saját kínodra gondolsz és más eszedbe se jut.
- Lemaradtam.
- Louis. Imád téged.
- Vettem észre.- forgatom meg a szemem.
- Ne viccelődj Harry, fogalmad sincs min ment keresztül szegény srác.
- Talán azért nincs, mert nem osztotta meg velem!- csattanok fel.
- Mert túl büszke. Amikor fiatalok voltunk és egy városban éltünk a szülei mikor megtudták, hogy a gyermekük meleg, kitagadták és az utcára dobták őt. Majdnem éhenhalt, mikor Greg megtalálta őt és a gondjába vette. Louis rajongott érte, hálás volt neki, de sosem szerelmes. Emiatt Greg bántalmazni kezdte őt, de onnan már nem csak testileg, lelkileg is terrorizálta. Elhitette vele, hogy senkinek nem kell és ha ő nincs akkor már rég halott lenne. Elhitette vele azt is, hogy nem érdemel meg téged, mert ő akkor is csak egy senki aki nem érdemel boldogságot. Amíg te túl vak voltál, hogy észrevedd állandó zaklatásnak volt kitéve a srác. Gondolom azt se vetted észre, annyira elvoltál vakulva a saját haragodtól, hogy épp egy nemi erőszak közepébe sétáltál bele. - fejezi be a monológját és én ledermedek.
Komolyan ennyire vak voltam, hogy nem vettem észre ennyi mindent? Istenem én barom, mekkora egy rohadt nagy barom vagyok! Megelőzhettem volna ezt az egészet, csak figyelnem kellett volna.
- Hol van most? Meg kell keresnem. - arrébb hajítom a takarót és elkezdek ruha után kutatni.
- Hóó, nyugi Rómeó, nyugodj le. Öltözz fel és gyere ki, a kocsimban vár. Gondoltam, hogy rögtön elkezdesz pattogni.- elmosolyodom és megragadva az arcát egy nagy cuppanós puszit nyomok a homlokára. Magamra kapok pár holmit és kiszaladok a parkolóba. Megpillantom amint Liam kocsijában ülve rágja a körmeit és gondolom várja, hogy megérkezzek végre. Odaszaladok és szinte feltépem a kocsi ajtaját.
- Sajnálom, sajnálom kérlek ne haragudj rám. Egy ökör vagyok, egy szerencsétlen mamlasz aki meg sem érdemel egy ilyen csodálatos fiút mint amilyen te. Könyörgök neked bocsáss meg. - szorosan ölelem és nem engedem.
- Szeretsz? - szipogja a vállamba.
- Mindennél jobban. - fürkészem a szemeit.
- Akkor csókolj már meg végre te nagy majom. - nevet fel és szinte egy hét szenvedés után ismét magaménak tudhatom.
***
3 hónap telt azóta, hogy őrült tinédzserek módjára összevesztünk és rendeztünk egy világrengető melodrámát. Azóta Greg barátunk börtönben kuksol, és mi az eddiginél jobban imádjuk egymást.
Sosem voltam szerelmes típus, de ettől a szerelemtől sosem akarok megválni.
