Silhouette 4. fejezet

***


Kicsapódik az ajtó és egy rettenetesen feldúlt Louis csörtet be rajta, levágódik egy fotelba és a kezébe temeti az arcát.

- Mi történt? - sietek hozzá és elé térdelve megpróbálom az álla alá nyúlva finoman rávenni, hogy rám nézzen. - Mi a baj? - hosszú csend után végre felnéz és csak annyit nyög ki

- Eleanor. - Majd ismét leereszti a fejét, egy meleg cseppet érzek a tenyeremen pár perc múlva.

- Oh, kedvesem...- átölelem és apró puszikat hintek a fejére. Nem tudok mást tenni, csak ölelem szorosan míg végre kezd megnyugodni.

- Összevesztünk.- drága együgyű barátom, ha nem mondod azt hiszem még a végén, hogy megkérte a kezed...

- Min vesztetek össze? - próbálom faggatni, hátha elárulja.

-  Megemlítettem neki, hogyha nem utasított volna rá Paul talán most nem lennék vele együtt. De én nem úgy értettem ahogy ő! - fakad ki, majd ismét a tenyerébe mered.

- Hát ez szívás, elég hülyén fogalmaztad meg...- szisszenek fel, még én is félreérteném, pedig nem vagyok csaj.

- Tisztában vagyok vele, köszi az emlékeztetést. - mormog magában. Liftezni kezd a gyomrom. De rögtön elhessegetem a rosszindulatú gondolataimat. Lenyugtatva magam veszek egy mély levegőt.

- Szakítottatok?- egy nyögést kapok válaszul csak amiből következtethetek a legrosszabbra, legalábbis az ő tekintetében.- Na, gyere menjünk el valahova enni és megbeszéljük a dolgot mit szólsz?

- Inkább majd máskor jó? Ne haragudj, most nincs kedvem.- ezzel feláll, lerázza magáról a karjaim és beviharzik a szobájába. Nem tudtam, hogy ennyire komolyan veszi ezt az egész Eleanor témát, de holnapra biztos kialussza magát és a dinamikus duó újra színre lép.  Levakarhatatlan vigyor virít az arcomon a nap hátralevő részében, nem kéne ennyire vidámnak lennem emiatt, mégsem érzek semmilyen bűntudatot, hisz végre visszakaphatom a legjobb barátom. 
Másnap reggel ráugrom Louisra az ágyban.

- Ébresztő! Hasadra süt a nap Louis, sok dolgunk van ma!- kiáltom vidáman a fülébe, de csak morog.- Na Lou, pattanj,  nem fekhetsz csak úgy egész nap.

- Nem érzem jól magam Harry, kérlek ne piszkálj, hagyj magamra.- a fejére húzza a takarót, kidugja az egyik karját a paplan alól és eltol.- Menj már.

- Jól van Morgó megyek!- bevágom magam mögött az ajtót. Mitől lett hirtelen ennyire bunkó velem? Megreggelizem és elmegyek a többiekkel egy interjúra, Lou még most sem hajlandó csatlakozni hozzánk, de Paul megengedte neki, majd kimagyarázzák a dolgot. Hirtelen milyen megértő lett. Mi a fene van most? Álmodom netalán? 
Egész úton azon rágom magam vajon hogyan tudnám rábírni Louist, hogy ne törje magát és hagyja azt a libát. Eddig is meg volt nélküle, meg lesz mostantól is, hisz ő csak egy alibi, nem? Végre együtt tölthetnénk több időt megint és hülyéskedhetnénk, mint régen. Elmélkedésem közben már megérkeztünk a helyszínre, ki is faggatnak minket majd pár fotó és autogram után haza indulunk.

- Louis? - nyitok be a szobájába és ugyanott találom őt, ahol hagytam.- Hát te még mindig itt lustálkodsz?- Leülök mellé az ágyban és a homlokára teszem a kezem.- Nem vagy lázas.- állapítom meg, de csak egy vállrántást kapok viszonzásul.

- Abbahagyhatnád már ezt a picsáskodást.- Nem tetszik egyáltalán, hogy ennyire lekezelően bánik velem.

- Ha nem tetszik valami, tudod merre van az ajtó.- szólal meg végre, de bár ne tette volna, mert most legszívesebben megfojtanám. Felsóhajt: - Sajnálom Haz, csak... nem tudom mitévő legyek. Szeretem őt.- kihagy két ütemet a szívem, legszívesebben most a fülemre tapasztanám a kezem, tettetve, hogy nem hallottam meg.

- Megértelek, de azért még nem kell ennyire letörnöd. Megoldjuk ezt is Louis, mint minden mást, csak bízz bennem.- próbálom lehúzni róla a takarót, amit most hagy is. Befészkelem magam mellé és átölelem.

Egy hét telik el így, hogy Louis teljesen használhatatlan. Mindent megpróbáltam annak reményben,hogy visszakaphassam őt, de számára már más vette át az első helyet a szívben. Először kérleltem, amíg el nem jött velem egy filmre, egy jó véres horrorra, de végig csak húzta a száját. Elhívtam őt gokartozni, bowlingozni, sőt minigolfozni is, de sorra utasította el minden próbálkozásomat.
 A mai napon a kedvenc kávéjával köszöntöm és az ölembe ültetem.

- Gyere el velünk paintballozni, olyan rég voltunk együtt a fiúkkal és most van egy kis szabadidőnk, és nem fogadok el nemleges választ!- mosolygok rá, ha kettesben nem is akar velem lenni, az egész bandának nem mondhat nemet.

- Jó, megyek-megyek. Mikor indulunk?- még szélesebbre nyúlik a vigyorom és megszorongatom őt.

- Amint felöltöztél! Na igyekezz, addig szólok a többieknek.- egy hatalmas puszit nyomok az arcára és majd szétvet az öröm. Talán végre mától feloldódik egy kicsit, eleget volt már depressziós.

Mindannyian izgatottak vagyunk, ahogy a pályához érünk és egy gyorstalpaló után felöltözve, puskákkal a kezünkben gyűlünk össze csapattársat választani.

- Lou és én együtt leszünk az tuti, ti hárman meg lehettek együtt, de még így is gyengék vagytok hozzánk képest!- incselkedek és ezzel elindítom a háborút. Elfoglaljuk mind a búvóhelyeinket és várunk. Miután úgy döntöttem elég időt hagytunk nekik is elhelyezkedni, elindulunk. Nemsokára festékpatronok tucatja száguldozik a levegőbe, végre látom őt nevetni. Ekkor bukkan fel az egyik hordó mögül Zayn és én hősiesen vetem magam Louisra lerántva ezzel mindkettőnket a földre.

- Oh, megmentőm.- nevet fel alattam, vele nevetek én is, a feje mellett támaszkodom meg, levesszük ezt az idióta sisakot és kifújjuk magunkat. Mélyen a szemébe nézve elveszek a tekintetében, lassan eresztem lejjebb a fejem, hogy végül édes csókban végződjenek ajkaink. Éhesen kapok az utána, és legnagyobb meglepetésemre nemsokára viszonzásra lelek. Érzem az ujjait ahogyan a hajamba túr és közelebb von magához. Átcsusszantom a nyelvem a szájába, kutatva az övét, majd villámként fut végig a jóleső bizsergés a gerincemen amikor megtalálom. 
Félénken bontakozik ki a csók, majd egyre jobban mélyül, de hirtelen megáll és eltol magától. Szó nélkül feláll és elindul a kiindulópontra, felocsúdva a döbbenetemből, utána szaladok, de már csak azt látom ahogyan az autójába ül és elhajt. Megindul a világ körülöttem, le kell ülnöm egy kicsit. Pár pillanat múlva Niall jön meg.

- Hát ti? Hol van Louis, miért mentetek el ilyen hirtelen?

- Dolga akadt, el kellett mennie, én is megyek ha nem gond, ti érezzétek jól magatokat nyugodtan.

- Hogyne, mi is megyünk veled, ellenfél nélkül unalmas a játék.- toppan be Zayn és Liam is. Levesszük magunkról a kapott védőfelszerelést, majd haza indulunk, csendben telik el a hazaút. Niall próbálkozik csak a beszélgetés kezdeményezéssel, de Zayn csak a visszapillantóból néz rám mindentudóan. Kiveszem a zsebemből a telefonom és tárcsázni kezdek. A hátam közepére sem kívánom ezt a beszélgetést, de Lou boldogsága nekem megér ennyit. Hosszan csöng ki a telefon mire végre beleszólal.

- Szia Eleanor, Harry vagyok. Louisról szeretnék veled beszélni ...

Egy fanyar mosollyal nyitok be a szobájába és ülök le mellé földre. Céltalanul kapcsolgat a csatornák között, fáj így látnom őt.

- Beszélj vele, hívd fel, még nem olyan késő.- fordulok felé.

- Ugyan honnan tudhatnád. Mindig is utáltad őt, hirtelen miért akarod, hogy visszaszerezzem?

- Elfelejtetted? A legjobb barátod vagyok, és ha boldog vagy, nekem annyi elég. Az, hogy egy buta picsába szerettél bele az más kérdés.- vigyorodok el, ő is felderül végre egy picit.

- Kösz, haver.-  Idegesen járkál fel-alá a szobában a füléhez szorítva a telefonját, hirtelen lehuppan az ágyra, majd hebegni habogni kezd össze-vissza minden hülyeséget. Lassan felállok és kisétálva a szobából,  otthagyom őt.



***


Klórszagot érzek, mint egy kórházban. Próbálom kinyitni a szemem, de mintha leragasztották volna őket, a végtagjaimat sem tudom mozgatni vagy ha mozgatnám is, nem érzem. Egyre jobban csípi a szag az orrom, elfintorodom. Beszélgetés moraját hallom körülöttem, de nem ismerem fel egyiket sem.

- Megmozdult! Doktor úr, megmozdult!- hallok meg egy nagyon ismerős hangot. Hatalmasat dobban a szívem, Louis. Minden erőmet arra összpontosítom, hogy ki tudjam nyitni a szemem. Lassan elönt a vakító fény, megpróbálom eltakarni a karommal, de az még nem érzem, így csak hunyorogva próbálom szokni a hirtelen világosságot. Megköszörülöm a torkom, teljesen kiszáradtam.

- Lou...- suttogom, de még mindig nem látok, majd homályosan kezd derengeni előttem pár alak.

- Itt vagyok Harry! - Hallom a hangját, de nem érzem az illatát ettől a büdös klórtól, és azt sem érzem, hogy hozzám ér-e egyáltalán.- Nagyon aggódtunk érted te idióta! Elaludni a semmi közepén egy padon, ráadásul hóban!- dorgál meg rögtön. Oh, igaz is, már emlékszem mi történt.

- Hol vagyok?- zavar, hogy még mindig nem látok rendesen.

- Kórházban, hol lennél? De csukd be a szemed Harry, nem szabad túlerőltetned.- Túlerőltetni? Hogy érti ezt?- Enyhe harmadfokú fagyási sérüléseid vannak, egy ideig nem érzed majd a végtagjaid és nem fogsz túl jól látni sem.

- Harmad...?- de félbeszakítanak.

- Felébredt már?- hallok meg egy női hangot.

- Igen szívem, mindjárt megyek.- mit keres itt Eleanor? Harag gyullad fel bennem, mintha már nem is én beszélnék, csak kívülről hallanám saját magam.

- Menj csak most a szívedhez  ne kelljen tovább várnia, láthatod felkeltem és teljesen jól vagyok. Már nem kell tettetned az aggódó barátot.- köpöm rá a szavakat. El kéne hallgatnom, hisz nem rá vagyok dühös.

- Most meg mi bajod lett hirtelen Harry?

- Takarodj ki!- kiabálom, de már nem hallom mit mond, már nem hallok semmit. Ismét csak a sötétség, mit tettem, ne haragudj Louis! Nem akartalak elküldeni, kérlek maradj velem.
 Kérlek ne menj el...ne hagyj megint magamra.