Whataya want from me.

Íme még egy kis szösszenet Harryékről, mostanság sok Adam Lambertet hallgattam és hát ez lett belőle...:) Jó olvasást hozzá!




Fáradtan pihegve botladozunk le a színpadról, automatikusan vesszük el a törülközőket, és a hideg vizet, amiket a staffosok nyújtanak. Hiába a frissítő ital és a puha anyag, én nem vágyom másra, csak hogy szorosan magamhoz ölelhessem Lou-t. Még az sem izgat, hogy mindketten csatakosak vagyunk az izzadtságtól. De mikor mellé vetődök, hidegen eltol magától.
- Ne itt Harry, még megláthatnak bennünket.- dünnyögi nyűgösen.
- Nem érdekel, csak rád dőltem, ennyi az egész.- Az egész rohadt koncert alatt türtőztettem magam, csak nézhettem őt, de talán még azt is megtiltják nekünk lassan, teljesen felőröl ez az állapot. Nem lehetek mellette egy interjún sem, se fotózáson, akárhol jelenünk meg, nekem tartanom kell a távolságot, nem tweetelhetek neki. Múlthéten beszélt velünk az egyik manager, hogy meg kell fontolnunk a külön költözést, ami azt jelenti burkoltan, hogy rövid időn belül ez meg fog történni, csak próbálják elhitetni velünk, hogy még van szabadakaratunk.
- Kérlek...-sóhajt fel fáradtan.
- Ahogy óhajtod.- puffogva állok fel mellőle, inkább megyek zuhanyozni, ezzel teljesen elcseszte a hangulatom. Tudom, hogy titokban kell tartani, de attól még nem kellene belehalni egyetlen ölelésbe, főleg az öltözőnkben. Az őrületbe kerget, hogy mindenki csak arra vár, hogy ejtsünk egy botlást és legyen min csámcsogni. Hát nem veszik észre,hogy minnél jobban eltiltanak egymástól minket, annál nyilvánvalóbb a dolog? Nem vállalhatom fel azt az egy embert, aki igazából szeretek, nem foghatom meg a kezét az utcán, mert a társadalom ezt nem fogadja el, de az, hogy Harry Styles egy nőfaló, akinek egy éjszaka alatt több nő is megfordul az ágyában, létezhet a köztudatban. Elzárom a vizet és megtörülközöm, megszárítom a hajam és magamra öltöm a ruháimat. Miután felhúztam magamra a nadrágom, megakad a szemem a tetoválásomon. /Things I can't/ Emlékszem akkor varrattam magamra, mikor Louis és Eleanor hivatalosak lettek. Végig simítok a szövegen, majd elfordítom róla a tekintetem és befejezem az öltözködést.
A kocsiban a térdemre csúsztatja a kezét és egy apró puszit nyom az arcomra, de most nem tudom értékelni a kedveskedését. Elhúzom a térdem, elfordulva tőle teljesen, kibámulok az ablakon és a várost kezdem el nézni, csendben telik el az út további része. Meglepően gyrsan érkezünk meg, kiszállunk az autóból, nem szólunk egymáshoz egyáltalán csak felmegyünk a lakosztályunkba. Lou elindul felém, mikor az ajtómhoz érek, de félúton megáll és inkább visszafordul és bemegy a szobájába. Idegesen túrok a hajamba, közben kinyitom az ajtót, elfoglalom az ágyat és próbálok minnél hamarabb elaludni.
*
- Elegem van Louis! Ezt nem akarom így tovább folytatni, le kell tagadnom azt, hogy szeretlek, hogy együtt vagyunk. Már nem akarok tovább színészkedni, hogy neked ezt az egész Eleanor szarságot kell játszanod, és mikor egyedül hagysz engem a randid miatt vele, egy részem belepusztul. - kiabál Harry és kezd a fejem zsongani a szavaitól. Úgy tesz mintha nekem nem lenne ugyanannyira nehéz, mintha én élvezném ezt az egész kibaszott szituációt.
- Akkor ne folytasd, hagyd az egészet, menj olyanhoz akivel nincs ennyi gond, menj Harry én nem tartalak vissza.- Már nem tudok tisztán gondolkozni, ez már nekem is túl sok. Egy pillanatra lefagy, mint aki nem akarna hinni a fülének, de komolyan gondoltam amit mondtam. Csak bántjuk egymást, talán jobb lenne ha szakítanánk mielőtt még ennél is mélyebb sebet ejtünk a másikon. Mielőtt még visszafordíthatatlanul megszeretnénk egymást, bár félek ez már megtörtént. Szó nélkül távozik, becsapva maga után az ajtót. Nagyot sóhajtok, a térdeimre könyökölve fogom a fejem, ezt most jól elcsesztem.
*
Idegesen ragadom meg a bőröndöm, és kapkodva kezdem el beledobálni a holmijaim. Mikor közel jár ahhoz, hogy megteljen, csak belegyűröm a maradékot. A ruháimon vezetem le a felgyülemlett feszültséget, mérgesen hajigálom a cuccaim, dühösen tuszkolom őket egymásra. El sem hiszem, hogy ilyen könnyen eldobta azt, amit két teljes éven át felépítettünk. A francba, Louis! A picsába!
Összeroskadok az ágy szélén, és tenyereimbe temetem arcom, nagyot sóhajtva igyekszem nem elsírni magam. Ahogy kissé lenyugszom, hirtelen ölelő karok vesznek körbe, csókok lepik el arcom azon részét, amit nem takar kezem, nagyot nyelve fordítom fejem Lou felé.
- Ne haragudj Babycakes, egy seggfej vagyok, de mit vársz el tőlem, mit akarsz mit tegyek?- kérdi tőlem szinte könyörögve.
- Én...én nem tudom.- bármit csak ezt nem, hogy őt lássam sírni.
- Gyorsan találd ki Styles, de addig el ne merj menni mellőlem, mert azt nem engedem. Érted?- kétségbeesetten kapaszkodik a karomba és néz fel rám, kipislogva a szeméből a könnyeket.
- Nem megyek sehova Boo, csak kérlek ne sírj.- törlöm meg az arcát és nyomok egy csókot a szájára.
- Nekem is borzasztóan nehéz, hiszed vagy sem. De értsd meg, félek! Nem akarom, hogy mindenki rajtunk nevessen és gyűlölködjön. Félek attól, ha ez kiderülne a banda tönkremenne, a mi hibánkból. Nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy derékba törtem a többiek karrierjét, nem bírnám elviselni. Az elején annyira könnyű volt minden, senkit nem érdekelt, hogy mit csinálunk. Akkor még önmagunkat adhattuk.- megállíthatatlanul csorognak a könnyei. Én ostoba barom, hogy nem vettem észre mennyire szenved. Csak saját magammal törődtem, nem gondolva bele abba, hogy ő vajon hogy érezhet. Elönt a bűntudat, hogy őt okoltam azért, mert nem érdekelte, de tévedtem.
- Sajnálom, hogy kiabáltam veled Boobear.- csitítgatom és magamhoz ölelve simogatom a hátát.- Nem akartalak megbántani, csak már egyre nehezebb ezt a színjátékot tovább játszani.
- Csak mondd mit szeretnél, mert én már nem bírom ezt sem, hogy állandóan emiatt veszekszünk. Bármi is az, én megoldom, csak ne add fel, ne adj fel kettőnket...
- Legyünk hivatalosak, essünk túl rajta.- mondom ki határozottan pár perc gondolkozás után. Erre előbb vagy utóbb sor került volna erre, és inkább előbb mint utóbb. Igaz sok rajongót vesztenénk, de még mindig lenne elég akik támogatnának minket és nekem csak ez számít.
- Rendben.- tágra nyílnak a szemeim, nem gondoltam volna hogy ilyen könnyen belemegy.
- Tényleg?- pislogok rá nagyokat. Bólint és egy szomorkás mosollyal a nyakamba fúrja a fejét.
- Biztos meg fogják érteni többiek, átvészeljük ezt is, ha mellettem leszel.- érzem a hangján a bizonytalanságot, még szorosabbra veszem az ölelésem.
*
Pár nappal később egy rádióműsor vendégeiként ülünk egy stúdióban, Harry mellett foglalok helyet, mielőtt kezdenénk. A fülesem megigazítva pillantok rá a velünk szemben lévő menedzserre, aki figyeli, minden rendben zajlik-e. A mikrofon felé fordulva futom át még utoljára a programunk kezdő sorait az előttem lévő papíron, mielőtt a műsorvezető elkezdené az adást.
- Jó reggelt London! Élő egyenes adásban itt van velünk az egyetlen, One Direction, én Tom vagyok. Sziasztok fiúk!
- Hello!- köszönünk egyszerre. Oldott a hangulat, mindenki poénkodik, jó fej a rádiós csávó.
- Egy furcsa hír kelt szárnyra héten twitteren, miszerint már egyedülálló vagy Louis, felvilágosítanál bennünket?- Harry kezéért nyúlok az asztal alatt és szorítom meg.
- Nem, nem vagyok szingli.
- Tehát még mindig Eleanorral vagy együtt igaz?
- Nem éppen. Eleanor egy nagyon jó barátom, hálás vagyok mindenért amit értem tett, de soha nem volt barátságnál több köztünk.
- Micsoda?! Hogy-hogy?!
- Mással vagyok együtt. Már elég rég óta, de az, hogy vele járok, eddig titokban kellett tartanom. Eleanor azért volt szükséges, hogy mindenkiben el tudjam oszlatni a gyanút..
- Nahát emberek! Ezt hallgassák! És ki lenne az a valaki, hogy titkolóznod kell/kellett? Netán egy másik celeb?
- Igen. Egy olyan személy, akire sokan nem gondolnának.
-  A többiek? Ti mit tudtok erről fiúk? Harry, te vagy a legjobb barátja te tudtál erről?
- Persze. Mi Louissal mindent elmondunk egymásnak.
- Akkor azt is tudod, ki az, ugye?
- Igen, tudom.
- Publikus infó, vagy megtartjátok magatoknak? Fiúk, ne legyetek ilyenek! A fél világ a körmét rágja!
- Harry az.
- Oké, Harry! Akkor mondd te!
- Oh, Louis arra célzott, hogy én vagyok az, akivel együtt van.
- Ah, ezek a srácok folyton poénkodnak!- nevet fel a műsorvezető idegesen.
- Ez nem vicc. Harry és én már két éve-....
- És most szünet követezik, kedves hallgatók, de ne menjetek sehová, műsorunkat hamarosan folytatjuk a One Directionnal.- nagyot sóhajtva lekapcsolja a mikrofonokat, leveszi magáról a fejhallgatót és feláll.
- Ezt rátok bízom, én elmegyek kávészünetre.- azzal feláll és elhagyja a szobát. A fiúknak elmondtuk, hogy mire készülünk, úgyhogy már csak a kitörni készülő PR-ral kell megvívnunk, aki valószínűleg most vesztette el az állását, miattunk. De ő nem szól semmit, mered maga elé egy darabig majd ő is kimegy.
- Egész jól ment srácok.- szólal meg Niall mellettem. Csak kedvesen mosolygok rá, és Harryre dőlök, elindítottunk egy hatalmas lavinát, de nem tudom túl fogjuk-e élni.
Pár perc után visszajön mindenki a szünetről, újra hangolódva a dolgokra és tovább folytatjuk az interjút, messziről kerülve az iménti témát.
*
Megállás nélkül csöng a telefonunk, de nem vesszük fel, nem akarom végig hallgatni őket, úgy is tudom mit akarnak mondani. Csak magahoz ölelem Lout és végre nyugodt vagyok. Tudom, bármi is fog történni, mikor már nem tudjuk tovább halogatni azt, hogy kilépjünk az emberek elé, Lou ott lesz velem.
Ő a telefonját bújja, vegyes érzelmekkel küzködik és olvasgatja fel nekem a tweeteket.
"LARRY STYLINSON FTW"
"Hülye buzik!"
"Mindig is tudtam, hogy együtt vannak! Annyira egyértelmű!"
"Nem értem, miért van mindenki így kiakadva... szerintem aranyosak  "
Kapunk hideget és meleget is, de inkább kiveszem a kezéből a telefont, mielőtt még teljesen kétségbeesne és lerakom az éjjeliszekrényre. Belenézek a szemébe, és nem tudok betelni vele.
- Köszönöm.
- Ugyan mit?- mosolyog rám édesen.
- Mindent, hogy felvállaltad értem. Tudom, hogy nehéz döntés volt, épp ezért jelent számomra ennyit.- megrázza a fejét és egy lágy csókot nyom az államra.
- Örülök, hogy megtettük. Nem voltam soha ennél boldogabb. Szeretlek Haz.
- Én is szeretlek Boo, mindennél jobban.

* *

Pontosan öt éve annak, hogy feloszlott a banda. Egy rádiós műsorban vallottuk be, hogy Lou és én együtt vagyunk. Hatalmas port kavart az egész, a rajongóink fele elfordult tőlünk, a szülők nem vitték el a koncertre gyerekeiket, mert nem akarták, hogy a gyerekük buzikért rajongjon. Azok akik hűek maradtak hozzánk az elején és támogattak minket, lassan ők is elfordultak tőlünk. Egy pár hónap után a média végre leszállt rólunk, de feleslegesnek találtuk a folytatást, feloszlott a banda. Azóta a dolgok teljesen megváltoztak, Liam végre musical-ekben szerepelhetett és az operában is énekelhetett, Zayn szóló karriert futott be, és el kell ismerni, hihetetlenül sikeres még a mai napig, ő a mi Justin Timberlake-ünk. A kicsi Niall kipróbálta magát a színészkedésben, és nem meglepő, hogy egy olyan szívtiprót mint ő, szíves örömest fogadta tárt karokkal Hollywood. Legutoljára az ő filmjének premierjén ültünk össze mind.
Harry és én négy éve kötöttük össze az életünket véglegesen és mondtuk ki az igent New Yorkban, ahol törvényes a melegházasság. Bár mi örökbe szerettünk volna fogadni egy gyermeket, nem tehettük, így béranyához fordultunk. Megszülettek az ikreink, Edward és Lisa, a legnagyobb ajándék amit valaha is kaphatunk. Nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el csak ha rájuk gondolok.

- Mit vigyorogsz magadban Boo?- ölel át hátulról Harry.

- Csak azon gondolkoztam milyen helyes voltál.- vigyorgok rá. Hátrahőköl és összevonja a szemöldökét.

- Ezzel azt akarod mondani, hogy már nem vagyok az?- duzzog, elnevetem magam és közelebb húzva megcsókolom.

- Minden nappal egyre és egyre jóképűbb vagy életem.

- Hazug.- nevet fel ő is és belecsókol a nyakamba. Turbékolásunkat a csengőszó zavarja meg, és nemsokára kiözönlik a sok gyerek a kapun. Pár perc múlva a mieink is felbukkannak, vidáman szaladva felénk, én Lisát, Harry Edet kapja fel az ölébe. Betesszük őket a kocsiba, becsatoljuk őket és mi is beszállunk. A combomra simítja a kezét és finoman megszorítja.

-Nem felejtettem ám el, hogy mit mondtál nekem az ovi előtt...ezért még kapsz büntit.- vigyorog rám.

- Alig várom.- harapom be az ajkam. A kezére csúsztatom a sajátom és összefonom az ujjainkat.

Silhouette 7. fejezet

Kissé rövidke lett, de remélem így is tetszeni fog! :) Jó olvasást hozzá! (a hibákért előre is elnézést kérek, de épphogy sikerült megírnom a fejezetet :D)

A poharamba kapaszkodva támasztom a fejem a bárpultnak, nagyot sóhajtva veszem a fáradtságot, hogy felnézek, mikor meghallom a pultos hangját.

- Nő van a dologban?- pillant le rám mindent tudóan, hümmögve bólintok, megeresztve egy fanyar mosolyt. Ha még Louis nő lenne, mennyivel könnyebb lenne minden. Lehúzom a maradék italom, eltolom magamtól az üres poharat és mikor már hajolna újratölteni, megrázom a fejem.

- Nekem ennyi volt mára pajti.- lerakok egy 100-ast az asztalra és felállok. Beszélnem kell vele, mielőtt még jobban elhidegülünk egymástól. Érzem, hogy kipirult az arcom, pedig csak két pohár csúszott le, elszoktam tőle úgy látszik. A zsebembe dugom a kezem, elindulok a lift felé, de lefagyok egy pillanatra a hallban, gyorsan megfordulok és lehuppanok az egyik fotelra, jól összehúzva magam. Mit keres itt Eleanor?! Mi a francot keres ez a nőszemély, itt LA-ben? Nem hiszem el, hogy a világ másik felén sincs tőle nyugtom, vajon Lou tud arról, hogy itt van?

Felállok és egy mosolyt erőltetve magamra megszólítom, remélem, nem vagyok teljesen lesápadva, mint amennyire érzem magamon.

- Ellie, hát te?- felkapja a fejét a neve hallatára és elmosolyodik ő is.

- Harry, de jó látni téged, jöttem meglepni Louist, de nem tudtam merre keressem őt, de hála az égnek itt vagy, ugye kisegítenél?- tehát akkor nem tudja, hogy itt van, helyes.

- Persze, gyere, felviszlek a szobánkba, bár nem tudom vajon hol van most, de megvárhatod ott nyugodtan. 

- bólint és én felkísérem őt.

- Megkeresem őt, te addig maradj csak itt rendben?- magára hagyom és elindulok felfelé, a tetőre, hogy is nem jutott eddig eszébe, mindig oda menekül, ha valami baja van. Idegesen toporgok a liftben, majd végre mikor megérkezem, az ajtóhoz sietek, de megtorpanok, ha most szólok neki, ismét elvesztem az esélyét annak, hogy kibékülhessek vele. Eszembe jut miért is indultam el eredetileg, bizonytalanul fogom meg a kilincset és nyitom ki, de visszahőkölök rögtön, ahogy teljes valójában ott áll velem szembe. Látszik rajta, hogy sírt, ki van pirosodva az arca és a szeme is. Elönt a bűntudat, mert tudom, hogy miattam sírt, de egy kis részem örül is ennek, akármennyire gonoszul hangzik. Önkéntelenül cselekszik helyettem a testem, megragadom a derekánál fogva és az ajkaira nyomom az enyémeket, ellentmondást nem tűrően erőszakolom a nyelvem az ő szájába és invitálom egy mély csókba. Felszisszenek egy aprót mikor belemarkol a karomba és durván mar az ajkaimra, de megérdemlem, bocsánatkérően vonom szorosabbra az ölelést, és finoman simítok végig az alsó ajkán a nyelvemmel. A másik kezem az arcához emelem, és a hüvelykujjammal simogatom az arcát.

- Sajnálom Lou, egy faszfej vagyok. - suttogom halkan, mikor elválunk egymástól.

- Egy hatalmas faszfej. - javít ki, elvigyorodom és még egy csókot nyomok a szájára.

- Ahogy mondod. - bólogatok. Átöleli a nyakam és végre elmosolyodik ő is. - Lou...

- Igen?- pillant rám kíváncsian.

- Szeretlek Louis. Szeretlek, azóta amióta először megláttalak. - összevonja a szemöldökét, látszik rajta, hogy össze van zavarodva, mint aki nem akar hinni a saját fülének. A szívem a torkomban dobog, talán most elkezd velem üvöltözni, hogy mennyire undorító vagyok, és hogy többet ne merjek hozzá szólni. Lassan elengedem a derekát és hátrébb lépek. Talán meg is üt, ki tudja, még mindig nem mond semmit. - Lou...?- Idegesen harapdálom az ajkam, nem merek a szemébe nézni, ez egy borzalmas ötlet volt. Szeretném most elásni magam, eltűnni, örökre. A földet bámulva gyűrögetem a felsőm alját.

Két kart érzek a nyakam köré fonódni és kis híján összegörnyedek a hirtelen súlytól, ami rám nehezedik, de szerencsére jók a reflexeim és megtartom.

- Ohh Hazza, én is szeretlek téged!- neveti és kezdi csókokkal elborítani az arcom. Még nem igazán fogtam fel, hogy most mi történt.

- Te is?- átölelem ismét a derekát és feltételezhetően iszonyú ostobán festhetek most ezzel a bamba fejjel.

- Igen én is téged, butus. - mosolyog rám kedvesen. Megkönnyebbülten rebegek el egy imát, behunyom a szemem és ismét egy csókban forrunk össze. Lecsúsztatom a kezem a derekáról a fenekére, olyan kerek, és puha. Belevigyorgok a csókba, ahogy Lou megereszt egy halk sóhajt, mikor belemarkolok. Elszakadok tőle, de csak annyira, hogy elérjem a nyakát, rátapasztom az ajkaim és finoman kezdem el szívni az érzékeny bőrt. Elengedi a nyakam és elhúzódva tőlem megfogja a kezem, a lifthez húz. A liftben a falhoz nyomom és tovább folytatom a nyaka harapdálását, elkezdem az ingét kigombolni alulról felfelé haladva, csak reménykedem abban, hogy nem lát meg minket senkit. Szerencsére közel van a mi szobánk, de átfut az agyamon a felismerés, hogy Eleanor ott van bent a szobában. Egy terv kezd el körvonalazódni bennem, még gyorsabban szabadítom meg a felsőjétől, és kinyitva az ajtót betolom rajta. Az ajkaira marok, miközben Eleanor szemébe nézek, Louis mit sem sejtve viszonozza. Lassan feláll az ágyról Ellie, a szájához emeli a kezét és látom a szemében a könnyeket gyűlni. Nem akartam őt megbántani, de tudnia kell, hogy Louis az enyém most már.

- Louis?!- nyögi ki. Hátrapillant gyorsan és teljesen lefagy, elenged és megfordul.

- Ellie, te mit keresel itt?

- A VOLT pasim, de már nincs itt semmi keresnivalóm. - csattan fel és kerül ki minket, becsapva maga mögött az ajtót. Lou elindul utána, de megfogom a csuklóját és megállítom.

- Hagyd menni, jobb így.

- Hogy mondhatod ezt Harry?- kitépi a kezét az enyémből- Utána kell mennem.

- Már miért kéne? Azt mondtad engem szeretsz, vagy talán hazudtál?

- Persze hogy nem hazudtam!- felel ingerülten.

- Hát akkor egy gonddal kevesebb. - rántom meg a vállam.

- Két éve járok vele, nem érdemli meg, hogy így szakítsak vele. - ezzel kiviharzik a szobából és egymagam maradok, megint. Elfekszem az ágyamon, nincs más lehetőségem, mint megvárni őt.

Lassan nyitom ki a szemem, túlságosan világos van, bántja a szemem. Elfordulok és próbálok visszaaludni, de kipattannak a szemeim és felülök. Louis! Körbenézek, de sehol nem látom őt. Biztos elaludtam miközben vártam őt, de vajon hol van ő?

Egy sárga öntapadós cetlit látok meg az éjjeliszekrényen.

"Beszélnünk kell. - Louis"

Összevonom a szemöldököm, mit jelentsen ez? Kiszállok az ágyból és kinyújtózom, a zsebembe rakva a papírdarabot, elindulok megkeresni. Borzalmasan festhetek a tegnapi cuccaimban, kócosan, de ez legyen most a legnagyobb problémám. Lemegyek a hallba, de nem találom ott, átmegyek az étkezőbe, rögtön megpillantom őt a sarokban. Idegesen lépkedek felé, kevesen vannak itt, ránézek az órára, a reggelinek rég vége és az ebéd csak órák múlva lesz felszolgálva. Megköszörülöm a torkom, felkapja a fejét, fáradtnak látszik, leülök vele szembe.

- Jó reggelt.

- 'reggelt.- mormogja az orra alatt és kortyol egyet a kávéjából.

- Eleanor?- kérdezem óvatosan, nem akarok vitatkozni, de kötelességemnek éreztem megkérdezni.

- Hazament.

- Ohh...

- Hogy tehetted ezt Harry?

- Mit?- összeszorul a gyomrom az idegességtől.

- Tudtad, hogy ott van, akkor miért nem szóltál nekem? Miért kellett direkt odavinned és előtte csinálni?- nagyot sóhajtok. Értelmetlen lenne neki hazudni.

- Azt akartam, hogy lássa, hogy tudja, hogy te már az enyém vagy. Nem bírtam volna ki még egy éjszakát, hogy  vele vagy, de mégis engem szeretsz. Akkor ez tűnt a legésszerűbb cselekedetnek.

- Ezért összetörted a szívét?

- Te nem ugyanazt tetted volna? Ha simán szakítasz vele, akkor sem jobb a helyzet!- nem válaszol, csak lesüti a szemét. - Szakítottál volna vele ugye?

- Nem tudom...

- Nem?!- rökönyödök meg. - Szóval nem állt szándékodban szakítani vele, ezt akarod nekem ezzel mondani?

- Nem, vagyis igen...én- nagyot sóhajtva folytatja- nem akartam vele szakítani, attól, hogy mi bevallottuk egymásnak, attól még mások nem tudhatják meg. Nem dobhattam volna őt csak úgy egyik napról a másikra, nagyon is jól meg voltunk, nem lett volna semmi okom szakítani vele.

- Titkolózni akartál?

- Igen Harry, gondolkozz! Szerinted ki fogadná el a kapcsolatunkat?- nem tudok válaszolni, keserűség gyűlik a szívemben. - Beszéltem Eleanorral, bocsánatot kértem tőle, és azt mondtam neki, hogy ez csak vicc volt. Neki köszönhetően rájöttem, hogy mi nem lehetünk együtt Haz, szeretlek, de nem lehet. Élt bennem egy kis remény, hogy talán titokban tarthatjuk, de valljuk be, ez nem fog menni. Egyszer le fogunk bukni, vissza fog ütni minden és akkor nagyot fog csattani Harry. Amíg még nem bonyolódunk bele ebbe az egészbe, felejtsük el. - megfogja a remegő kezeimet- Bármit megadnék a világon, hogy veled lehessek, esküszöm, de így lesz a legjobb. - a monológja végére ér, kicsordul az első könnycsepp, letörli, még mielőtt végig szaladhatna az arcán. Elhúzom a kezem és felállok.

- Rendben Louis, ahogy szeretnéd. - Remeg a hangom, ahogy formálom a szavakat, de tovább folytatom. - Remélem, megtalálod a boldogságod ebben a hazugságban, amiben élsz. - nem várom meg a válaszát, most én hagyom ott őt, nem nézek vissza. Felmegyek az emeletünkre, az egyik roadiet megállítom és a kezébe nyomom a szobakulcsom.

- Az összes holmimat küldesd utánam Holmes Chapelbe. A management tud róla. - hazudom, a hátsólépcsőn távozom és a telefonomon keresztül lefoglalok egy repjegyet. Leintek egy taxit és kivitetem magam a reptérre, szerencsére épp most indul egy járat. Becsekkolok és a kapucnim a fejemre húzva beszállok. Mielőtt még megkérnének, hogy kapcsoljuk ki a telefonunkat, írok egy smst Liamnek.

"Hé haver, hazamentem. Ne keressetek egy darabig."

Kikapcsolom a mobilom és az ablaknak döntve a fejem, hagyom, hogy elnyomjon az álom.

Silhouette 6. fejezet

Nem akartam ilyen későn felrakni, ne haragudjatok. Jó olvasást!

Megyek amerre visz a lábam, mély levegőket veszek és próbálok nem pislogni, nem akarok könnyeket hullatni miatta. Gyorsan veszem a lépcsőfokokat és csak remélem, hogy a tető ajtaja nyitva lesz és nem feleslegesen teszem meg ezt a fárasztó utat. Szerencsére nem ütközöm ellenállásba mikor nekifeszülök az ajtónak, kivágódva a hűs levegő az arcomba csap, kiráz a hideg, ahogy az izzadságomat a hátamon, eléri a hűvös szél. Becsukom magam mögött az ajtót, az egyik szélére ülök az épületnek, bámulok le a városra, ami még most is tele van élettel. Még mindig a fejemben csengnek Harry szavai, a korlátnak döntöm a fejem és megeresztek egy fáradt sóhajt. Minden sokkal egyszerűbb volt régen, mikor csak egy senki voltam és senkit nem érdekelt mit csinálok, mikor nem voltunk más csak két fiú Angliából, akik szerencsét próbáltak egy tehetségkutató showban.

***

Egy padon ülünk anyával, próbál bátorságot önteni belém, de nem megy, el fogom rontani az egészet és fel fogok sülni, mindenki rajtam fog nevetni. Beletúrok a hajamba és az ég felé fordítom a fejem. Az emberek moraja mögül meghallok egy lágy dallamot, körbenézek, hogy lássam vajon ki énekel, de szinte mindenki gyakorol, vagy beszélget, nem tudom eldönteni melyik kinek a hangja. Igyekszem kiszűrni a többi ember zaját és csak arra az egyre koncentrálni, fiatal lehet, már megkezdődött a hangja mutálása, de még így is elég magas. Csodálatos hangja van, így elhallgatva az énekét megnyugszom. 
Több órás várakozás után szólítanak engem is, felidézve magamban azt a lágy dallamot én is elkezdek énekelni. 
Három igent kaptam, és úgy érzem repülni tudnék annyira boldog vagyok! Átölelem anyukámat és a testvéreimet akik eljöttek, de még csak most kezdődik az igazi verseny, bejutottam, most már bent is kell maradnom és nyernem kell! 
-o-
- Szia! Harry Styles vagyok, örvendek a találkozásnak!- vigyorog előttem egy fiatal fiú, göndör barna hajjal és csodálatos smaragdzöld szemekkel. Kezet fogok vele és én is bemutatkozom neki, ő vele és még pár más emberrel egy helyen fogunk lakni mostantól az X-factor végéig. Közös szobát kaptunk, de egyáltalán nem bánom, jó fejnek tűnik, biztos jól fogunk kijönni egymással. Az első fellépésünk, mikor megkapjuk a mentorunkat, Simont.
Szokatlan az egész felhajtás ami körülöttünk van, de élvezem, mindenki azzal tölti a fennmaradó idejét, hogy utoljára még elénekelje a saját számát, de Harry csak ül csöndben a sarokban, mint aki elveszett volna. Odamegyek hozzá és megszorítom a vállát és elégugolok.
- Minden okés pajti? Nem látszol valami vidámnak.
- Semmi baj, csak kicsit izgulok ez minden.- bólintok és magára hagyom, egész jóba lettem vele, egy irtózatosan kedves fiú. 
Elsőként szólítják őt, és mielőtt még kimenne, mindenki megöleli őt és biztatja. Leülünk a fotelekbe és együtt szorítunk érte, majd mikor meghallom őt énekelni, egy ütemet kihagy a szívem, hát ő az.
Mikor lejön a színpadról én vagyok az első akihez odajön, átölelem és magamhoz szorítom.
- Ügyes voltál Harry, csodás hangod van!- dicsérem meg.
- Köszi Lou.- idegesen húzódik össze a gyomrom az új becenevem hallatára. Félszegen elmosolyodom, de mielőtt még túlságosan elhúzódna ez az ölelés elengedem őt és leülök a fotelre, odaengedve a többieket. Lemegy az összes előadás és megkezdődik a szavazás, mind ott állunk a színpadon és fogjuk egymás kezét, és mindkettőnknek sikerült. Vigasztalóan öleljük át a kiesetteket, de Harry nem engedi el a kezem, fogja szorosan, és a gyomromban kellemes bizsergést érzek. 
-o-
Lassan pakolom össze a holmijaimat, mindent elrontottam, tönkretettem a lehetőségemet arra, hogy megnyerhessem az X-factort, megfosztottam saját magam az álmomtól, hogy énekes lehessek. Óvatlan voltam és Simon meghallotta a beszélgetésemet anyával, megtudta, hogy meleg vagyok és ezzel vége mindennek. Lehuppanok a bőröndöm mellé és könnyekben török ki. Nem akarom, hogy megbélyegezzenek, nem akarok közröhej tárgyává válni. Így biztosan nem nyerhetem meg a versenyt, ha mindenki megtudja mi az identitásom, senki nem fogad el egy meleget.
- Mi a baj Lou? Te sírsz?- hallok meg egy halk hangot mögülem, letörlöm gyorsan a könnyeim, bár igazából  felesleges.
- Nincs gond, meg vagyok!- hüppögöm, megpróbálom normalizálni a légzésem, de nehezen megy. Az utolsó személy akit a gondjaimmal akarnék terhelni, az Harry, főleg ebben a témában, hisz igazából miatta vagyok ebben a helyzetben, mert Simon azt hallotta meg, ahogyan anyámnak bevallom, szerelmes lettem Harrybe.
- Akkor miért csomagolsz?
- Hazamegyek.- mondom határozottan. Tágra nyílnak a szemei a meglepettségtől.
- D-de... miért?
- Családi problémák.- csúszik ki a számból könnyedén a hazugság, majd ismét erőt véve magamon, folytatom a pakolást.
- Ohh, értem...- csendben nézi végig, ahogy összepakolok, mikor az utolsó bőröndömet is összehúztam, halkan teszi fel nekem a kérdést.
- Azért még tartjuk a kapcsolatot?- harapdálja az ajkait, mint aki félne a választól.
- Persze! Nagyon megkedveltelek Harry- túlságosan is- jó lenne ha még összefutnánk!- mosolyodom el, majd egy nagy ölelés után lecipekedem, majd egy mély lélegzet után, kilépek az ajtón.
-o-
Unottan kevergetem a müzlimet, nem illeszkedtem még vissza a szürke hétköznapokba, mióta megízleltem a csillogást. 
- Édesem, telefonon keresnek.- szól be anyám a szobából, felemelem a tányérom és a mosogatóba rakom, nincs kedvem már megenni azt a szétázott müzli maradékot. Átveszem anyától a telefont.
- Hallo?- vajon ki lehet az?
- Szia Lou, Harry vagyok! Vissza kell jönnöd!- hatalmasat dobban a szívem, ezer pillangó szállt fel a hasamban, csak a hangjától.
- Már miért kéne?- próbálok közömbös lenni, de belül ugrálok örömömben.
- Simon elmondta miért mentél el, de azt mondta, hogy emiatt egyáltalán nem kellett volna itt hagynod mindent.- hirtelen mintha valaki gyomorszájba vágott volna, úgy érzem magam és pillangók azon nyomban köddé váltak.
- Elmondta?- préselem ki magamból.
- Hát igazából nem mondott semmit, csak, hogy tudja miért mentél el.- meg kell támaszkodjak valamiben, a térdeim elkezdenek remegni, alig tudom tartani magam.- De most azért hívlak, mert vissza kell jönnöd, még visszajöhetsz Lou!- bent tartom a megkönnyebbült sóhajom.
- Nem is tudom Haz...- ha most még nem is derül ki, idővel ki fog, és akkor már nem lesz visszaút.
- Kérlek...hiányzol.- behunyom a szemem és hallom a szívem gyors dobogását, ami ha csak egy kicsivel is hangosabb lenne, talán még Harry is meghallaná a vonal túlsó feléről.
- Rendben.- sóhajtok megadóan. Én vagyok a legrosszabb, tudom, hogy ez egy nagyon rossz ötlet, és meg fogom bánni, de nem tudok ennek a fiúnak nemet mondani. Majd elköszönünk egymástól és bontom a vonalat.
Mindenki örömmel fogad, mikor visszaérkezem Londonba, hatalmas ölelések, de én csak egy embert keresek a tekintetemmel, és végre meglátom azokat az édes göndör fürtöket. A nyakamba veti magát, fülig érő vigyorral nyom egy puszit az arcomra és enged el végül, túl sok ez egyszerre, a gyomrom föl-le liftezik. Bulit rendeztek a visszatértem alkalmából, bár vannak fiatalkorúak, de ugyan ki törődik most ezzel. Az este  végére mindenki már nagyon jól érzi magát, vannak akik karaokéznak és vannak akik már teljesen kidőltek. Besüpped mellettem a kanapé ahogy Zayn levágódik mellém és átkarol. Ő is egy egész jó barátom lett, mióta együtt élünk.
- Na mi a pálya?- látszik rajta, hogy többet ivott a kelleténél a srác.
- A szokásos.- rántom meg a vállam- veled?- egy ideig nem érkezik válasz, ráfordítom a tekintetem, csak nem kérdeztem olyan nehezet, hogy eddig tartson megválaszolni. De elaludt, feje a kanapé háttámlájára döntve, nyitott szájjal alszik mellettem. Óvatosan felállok mellőle és inkább elindulok a szobámba, nekem ennyi buli épp elég volt mára. Mikor benyitok ott találom Harryt az ágyamon ülve.
- Hát te?- összerezzen, gondolom nem hallotta, hogy bejöttem. 
- Lou...- egy ostoba nagy vigyor terül szét az arcán.- Hát itt vagy!
- Kerestél?- vonom fel a szemöldököm.
- Ahha.- feláll és elindul felém.
- Szabad tudnom miért?
- Hát ezért.- egy esetlen csókot nyom a számra. Áramütésként szalad végig a testemen az érzés amit kiváltott belőlem, tágra nyílt szemekkel állok ledermedve, ahogy próbálkozik mélyíteni a csókot. Végül átcsusszantja a nyelvét a számba, tömény alkohol íze van, mégis olyan édes. Egy apró sóhajjal behunyom a szemem és visszacsókolok, eleinte félénk, de miután átveszem az irányítást felszaporodik a lélegzetünk, a tarkójánál fogva még közelebb húzom. 
Pihegve válunk el egymástól nagyokat kortyolva a levegőből, belenézek a szemébe, az arca teljesen elvörösödött. 

- Nagyon örülök, hogy vissza jöttél Lou.- Nem tudom hova tenni ezt a dolgot, végül befekszik az ágyába. Ott állok a szoba közepén teljesen összezavarodva és szemlátomást Harrynek nem áll szándékában tudatni velem, miért is tette ezt. Hisz azt mondta, hogy ő nem tudja miért mentem el, vajon ez csak egy rossz vicc? 
Nagy nehezen alszom csak el, pár óra forgolódás után.


***

Az első csókunk emléke még mindig erősen él bennem, az érzések amit akkor éreztem, mintha csak tegnap történt volna és nem évekkel ezelőtt. De mi már sajna nem ugyanaz a két ember vagyunk.

Letörlöm az arcomról a könnyeket, és felállok leporolni magam. Nem tudom mennyi időt tölthettem idekint, de jobb lesz bemenni, már kezdek fázni. Mikor megfogom a kilincset, de kinyílik az ajtó és ott áll velem szembe Harry, csapzottan, és árad belőle a pia szag. A következő amit észlelek, az Harry ajkai az enyémhez nyomódva, ahogy közéjük préseli a nyelvét. Nem tudok ellenállni, soha sem tudtam és vélhetően nem is fogok tudni. A hajába túrva markolok bele, átkarolja a derekam és közelebb húz. Lábujjhegyre kell állnom, mert túl magas és nem érem el őt, pedig volt idő mikor még neki kellett felpipiskednie hozzám. Vadul marok az ajkaira, levezetve rajtuk a haragom iránta, megkapaszkodom a karjában. De ő csak lágyan csókol, és én egyre jobban elveszem Harry varázsában.

In exchange for my life 2. rész [Vége]

Az életemért cserébe 2. rész


Egyre feszültebb vagyok, és ezt mindenki észrevette körülöttem, beleértve Harryt is.
Az utóbbi két hétben szinte csak veszekedtünk egymással, három napja nem találkoztunk a legutolsó vitánk óta, túlságosan elfajult. Jót fog tenni nekünk az, ha kicsit távol vagyunk egymástól.
Hátrafordulok és Nu szemébe nézek, vagyis leginkább a szemgödrébe, meg sem kell szólalnia, de én már tudom, ha itt van. Felemeli a kezét, ötöt mutat, behunyom a szemem és mély levegőt veszek. Talán azért érzékelem őt ilyen jól, mert egyre és egyre közelebb vagyok a határidőhöz, és ez nem olyan határidő, amilyen bármelyik más, ez láthatatlan guillotine-ként lóg a fejem felett, mint amelyik bármelyik pillanatban elengedhet, és életemet vehetné. Egyre közelebb érek a halálhoz.

Lenyelem a büszkeségem és felhívom Harryt, bocsánatot kérek tőle, ő megígéri, hogy másnap átjön hozzám amint végzett a munkahelyén. Kissé nyugodtabban teszem le a telefont és elfekszem az ágyamon tovább írni a regényem. Megírom a történetem, ha végül elragad engem a halál, legalább ennyi maradjon belőlem, Louis Tomlinsonból.

Másnap egész délelőtt azon igyekszem, hogy a lehető legjobban nézzek ki, úgy mint ahogyan megismert engem. Várom, hogy megérkezzen, de már egy órája itt kéne lennie, vajon most miért késik?

" Ne haragudj édes, ma bent kell maradnom az irodában.Tényleg borzalmasan sajnálom.- H"

Elhajítom a szoba másik végébe a telefonom, majd másodpercek múlva könnyekben török ki. Az elmúlt hetek bánatát sírom ki. A keserűség ami felgyűlt bennem már-már égetett. Mélyről feltörő könnyek marják az arcom, elmaszatolom a sminkem és ledobálva magamról a ruhákat, az ágyamba bújok és a fejemre húzom a takarót. Teljesen kimerültem, fájón lüktet a fejem a zokogástól, zsibbadtnak érzem a testem. Úgy döntök inkább alszom, elegem van ebből a napból.

Már csak három.

Felkelek és kicsoszogok a fürdőbe, rettenetesen nézek ki, vörös, felduzzadt szemekkel.
Amennyire lehet összekaparom magam és elindulok a kiadóhoz, odaadom Barrynek a kéziratot és a pendrive-ot. Beülök egy kellemes kis teázóba, velem szembe ül Nu.

- Ne add fel nekem itt a végén a játékot! Így ebben semmi mulattató nincs.

- Jól szórakozol a szenvedésemen igaz? Bár gondoltam, hogy nem csupa szívjóságból teljesítetted a kívánságom, és követtél engem idáig.- nem érdekel ha azt hiszik magamban beszélek, hisz három nap múlva én már halott leszek. Nem érdekel senki véleménye.

- De egész megkedveltelek Louis. Akár még barátok is lehetünk, amint meghaltál!

- Már alig várom.- forgatom meg a szemeim, és ő csak nevet rajtam, majd ahogy jött úgy is megy. Kifizetem a teám és hazaindulok. Legnagyobb meglepetésemre Harry áll az ajtómban, kissé letörtnek látszik.

- Szia!- köszönök rá halkan, hogy ne ijesszem meg.

- Szia!- kapja fel a fejét, kínos csend áll be közénk.

- Umm...gyere be, ne ácsorogjunk itt kint.- kinyitom az ajtót és beengedem. Látszik rajta, hogy mennyire feszült.- Kérsz egy kis teát?

- Nem, nem köszönöm nem kérek semmit.- majd nagy levegőt véve elém áll és megfogja a kezem.- Figyelj Em, azért jöttem most, mert...- harapdálja idegesen az alsó ajkát, nehezen tudja csak folytatni a mondandóját, szemmel láthatóan küzd a szavakkal. Szörnyű érzés lesz úrrá rajtam, összeszorul a gyomrom. - Először is sajnálom a tegnapit, de csak most szedtem össze magamban a bátorságot. Az utóbbi két-három hétben nem jövünk ki egymással valami jól, sőt sehogy. Ezt a négy napot gondolkodással töltöttem és bár nagyon nehéz ezt mondanom, de talán jobb lenne nekünk... külön.- lesüti a szemét. Érzem a gumót a torkomban növekedni, könnybe lábad a szemem, mély levegőket véve próbálok nyugodt maradni - De nem miattad! Nem is amiatt, hogy mostanság veszekedtünk...-folytatja, de nem érdekel a magyarázkodása, azt akarom, hogy menjen el innen, hagyjon engem békén és soha ne jöjjön vissza. Nem akarom őt látni.- Én mást szeretek,  megpróbáltam veled, mert egy csodálatos lány vagy, egy igazán lenyűgöző lány, de nem tudlak szeretni, már réges-rég csak egy embert szeretek. Annyira sajnálom, egy görény vagyok tudom. De nem hagyhatom, hogy így menjenek tovább a dolgok, és teljesen rendben van ha ezért most gyűlölsz...kérlek mondj valamit...- szinte könyörög, de semmit nem vagyok képes kipréselni magamból. Darabokra tört a szívem, eladtam a lelkem érte, de ő mást szeret.
Megköszörülöm a torkom és átölelem.

- A legjobbakat kívánom neked drága Harry, tulajdonképpen én is így gondoltam, vagyis azt, hogy szakítanunk kéne. Nemsokára hazaköltözöm és a távkapcsolatok sosem működnek, de így csak örülök neked! Remélem végül viszonzásra lel a szerelmed, de én azt kérem tőled, hogy tegyél érte! Nincs olyan férfi vagy nő aki ellenállna neked Harold.- mosolygok rá, de legszívesebben zokogni tudnék.

- Hidd el, én egyáltalán nem érdeklem őt.- rázza meg a fejét és mosolyodik el szomorkásan.- Tehát akkor nem haragszol rám?

- Azt nem mondtam! Még sosem szakított velem senki, én akartam veled! Ez sérti az egóm.- vigyorodok el, és ő is elneveti magát.

- Mindenki úgy fogja megtudni, hogy te dobtál engem jó?

- Megegyeztünk.- mosolyodok el, megölel és egy puszit nyomva az arcomra elköszön tőlem. Miután becsuktam mögötte az ajtót, a térdeimre esek. Hisztérikusan kezdek el sírni, vigasztalhatatlanul  Elhagyatottnak érzem magam, de nem hallok már semmi egyebet, csak a szívem halk repedését visszhangozni a fejemben. Felállok és próbálok eljutni a szobámig, de beleütközöm az asztalba, idegesen borítom fel elhatalmasodik rajtam a harag és kezdek el törni-zúzni mindent ami az utamba kerül. A közös képeket a falon, amin együtt mosolygunk a közös utazásaink során, a megannyi emlék megrohamoz. Mindet letépem és a földre hajítom, szinte magamból kikelve őrjöngök. Csak homályosan látok a könnyeim miatt, a polcokról leverem a könyveim, a fotóalbumaimat. A felborított asztalok mentén a földön hevernek a virágok a törött vázában, amiket tőle kaptam. Az egyik épen maradt vázát megragadom és a falhoz vágom. A szobámba érve újult erővel csap végig rajtam a düh, ahogy felvillannak a közös itt töltött percek. Ami a kezem ügyébe akad tépem, szaggatom és összetöröm. Ordítani tudnék a fájdalomtól, a csillapíthatatlan kíntól ami feszíti a lelkem és a szívem egyaránt. Nincs erőm tovább pusztítani, leheveredek a földre, arrébb söpörve az utamból mindent és a lábaimat magamhoz ölelve, megpróbálom a lehető legkisebbre összehúzni magam. Már elapadtak a könnyeim, rászáradva az arcomra. A fejem mellett levő képkeretet felemelem a gyerekkori képem az, mikor még nem kellett ilyen kínokat kiállnom, mikor még nem ismertem a szerelmet, nem ismertem Harryt. De összetört a keret, ugyan úgy mint most én.


Az alkarommal takarom a szemeim és fekszem a káosz közepén amit én műveltem.

- Ejnye Louis.- gúnyolódik rajtam, mint mindig, de én rá sem bírok nézni.

- Hagyj békén, menj el innen.

- Az örökké valóságig el tudnám nézni a kínlódásod. De már csak három, leginkább két nap múlva velem tarthatsz Louis. Mit szólsz, mint a rabszolgám, együtt élhetsz velem és a többi halálistennel együtt.

- Milyen nagy lelkű vagy Nu.- persze, majd pont a halál szolgája akarok lenni.

- Ha nem egyezel ebbe bele, egyszerűen láncra verem a lelked és kikötözlek Cerberus elé, a pokol kapujához. Túl jó ember vagy ahhoz, hogy a pokolba juss, de mivel lepaktáltál velem, a menny sem fogad be téged. Egyedül kell kóborolnod a többi elveszett lélekkel az idők végezetéig. Még így is azt gondolod, hogy nem akarsz a szolgám lenni? Ígérem, jó gondodat viselem.- leereszkedik hozzám, már érzem bűzös leheletét az arcomon.

- Hagyj most magamra, akkor meggondolom ezt az egész őrületet. De most csak tűnj el.- nem érkezik válasz. Kilesek a karom alól, hogy megbizonyosodjak, hogy tényleg elment-e, de ehelyett közvetlen a vörös szemébe bámulok. Megugrom az ijedtségtől, és ő ismét csak nevet. Kibontja szárnyait és nagy szelet kavarva a szobában elrepül, hál istennek.

- Te aztán tényleg mulatságos vagy Louis Tomlinson. Gondold át, kár lenne érted!- hallom még a hangját visszhangozni a levegőben. Belemarkolok a hajamba, a hosszú barna hajamba. Újból elönt a düh, a fürdőszobába trappolok és egy nagyobb ollót kivéve a fiókból, megszabadulok a barna tincsektől. Az arcom, a testem, a hajam, mindenem egyre inkább felidegesít. Ez nem én vagyok, ez egy idegen nő. Ledobom az ollót és a kád szélére ülök. Végig karistolok a karomon, piros égő nyomot hagyva hátra, pár kisebb helyen még a vérem is előbuggyan.

Ez nem én vagyok.

*

Mindenem sajog, kényelmetlenül fekszem a hideg csempén, felkönyökölök és körbe nézek. A földön hever mellettem a hajam, és csúnya karmolás nyomok virítanak végig a karomon. Felállok és próbálok nem belenézni a tükörbe, nem akarok szembesülni önmagammal a tegnapi nap után. Bekapcsolom a laptopom és a konyhába megyek kávét főzni, kikerülöm az összetört poharakat és tányérokat, felállítom az utamban levő széket és megkeresem a kávéfőzőt. Keresek egy ép bögrét a polcon és instant kávéport szórok bele, ráöntöm a vizet majd visszamegyek a gépemhez. Nem emlékszem mikor jutottam el a konyhába a tombolás közben, de jó pár bögrém, tányérom és poharam megsínylette az esetet. Útközben egy üvegszilánkba lépek, féllábon ugrálva ülök le a székembe és szedem ki a darabot. Felszisszenek az éles fájdalom miatt, de nem törődöm vele, visszadobom a földre a véres szilánkot, majd a laptop felé fordulok. Értelmetlen lenne kitakarítanom, hisz már úgy sem fogok túl sok időt eltölteni itt. Csak be akarom fejezni a könyvem, már nincs sok hátra belőle. Körbenézek vajon hol lehet a telefonom, pár perc kutatás a lomok közt és a sarokban meg is találom, darabokban. Hát úgy látszik azzal már nem megyek valami sokra, úgyhogy Barry csak e-mailben kaphatja csak meg a kész írást. Nem akarok feleslegesen bemenni a kiadóba, ha nincs ott biztosan.

Órák telnek el a gép előtt ülve, a túl erős, leforrázott kávénak nevezett, fekete löttyömmel. A billentyűk csak úgy égnek az ujjaim alatt, és csak az szakítja meg a munkám, hogy elfogyott a kávém. Nagyot sóhajtva állok fel, de megszédülök, bele kell kapaszkodjak az asztal sarkába, hogy ne essek a földre, ami itt ezen a csatatéren talán kissé veszélyes lenne. Próbálom feleleveníteni mikor ettem utoljára normálisan, hát nem most. Talán rendelnem kéne valamit, de az túl sokáig tart mire kijön. Csinálok inkább egy kis tojást, előveszem a serpenyőt és egy kissé túlsütve, de elkészítem a rántottát meg persze a kávét is. Visszaügyeskedem magam a szobába és leülök megint a monitor elé, már csak egy fejezet van hátra, meg persze az epilógus.

*

Csoda, hogy ennyi kávéval hogy voltam képes elaludni. Mikor felnézek a gépemre, üres a szövegszerkesztő. Megáll bennem az ütő, hova tűnt az eddigi írásom? Mentettem egyáltalán?
Felpörgetem a lap tetejére és hatalmas kő esik le a szívemről, míg aludtam a szóközt nyomtam folyamatosan. Az órára lesek, hogy vajon mennyi az idő, fájdalmas felismerés mind a hátamnak mind nekem, hogy már reggel van, pontosabban délelőtt 11. Fogalmam nincs mikor alhattam el, de szerencsére meg van az anyagom, átnézem majd mégegyszer mielőtt elküldeném, mert nem lesz már alkalmam kijavítani. Felállok és kinyújtóztatom a hátam, nagyokat roppan a derekam, nem valami jó érzés. Bemegyek a fürdőszobába és vizet engedek a kádba, telenyomom tusfürdővel. Lassan beleereszkedem és a szemem elé vetülnek a képek Harryvel, ahogy itt fürdött ő is. A játékos mosolya, az ölelései, finom csókjai. Letörlöm az arcomról a könnyeket amik csikizik az arcom, csoda hogy még vannak. Elmerülök a forró vízben, ami csípi a sebeimet, de nem foglalkozom vele.

- Csak nem akarod vízbe fojtani magad aranyom?- felbukok a vízből és nagy levegőt véve elkezdek köhögni, a szívbajt hozta rám, egy csomó víz ment a tüdőmbe.

- Nem akartam, de majdnem sikerült miattad.- morgom még mindig köhögve és hátrasimítom a hajam.

- Mit műveltél a szép hajaddal? Miért vágtad le?

- Idegesített.-rántom meg a vállam és egy kis tusfürdőt öntve a szivacsomra elkezdek mosakodni.

- Ahogy gondolod.- a kádam felett lebeg, én meg megbolondultam szerintem. Egy koponyához beszélek, akinek a fele teste nincs meg, végül is egész normális dolog nem?

- Nu, neked van szíved?- nem tudom honnan jött a kérdés, de ha már egyszer feltettem...

- Miért érdekel az téged?

- Csak érdekel, van vagy nincs?

- Nincs.- elhúzza az oszló bőrét a mellkasa elől, és csak a tátongó üresség mered vissza rám, elfintorodom.- Na, nem tetszem neked? Emily.- gúnyolódik az álnevemen, majd visszaigazítja megtépázott bőrét, de szerintem felesleges, sehogy sem fog jobban kinézni.

- Humoros vagy, tényleg.- forgatom meg a szemeim és kihúzom a dugót a kádból. Törölközőért nyúlok majd magam köré tekerve kiszállok a kádból. Felöltözöm, megszárítom a hajam és felkapom a kocsikulcsom, még el akarok köszönni a fiúktól. A visszapillantó tükörben látom meg magam először, a valóság letaglózó. Vörös, karikás szemek, teljesen beesett az arcom és van egy kisebb vágás a szemem alatt, a hajam is egy katasztrófa. Megdörzsölöm a homlokom és levéve a szemem a tükörről elindítom a kocsit és kihajtok. A kormányt fogva veszem észre, hogy a kezem is tele van karcolásokkal, némelyik csak felületi, de van pár eléggé ronda mélyebb seb is. Felcsengetek Liamhoz, ő lakik hozzám a legközelebb, ajtót nyit és látom rajta, hogy meglepte a jelenlétem, bár lehet a kinézetem miatt.

- Végre Em! Hallottuk a hírt, mi történt köztetek, minden rendben van? Nem nézel ki valami jól, már ne haragudj meg.- rohamoz meg kérdések hadával, de én csak magamhoz ölelem őt. Mindig is ő volt a leggondoskodóbb személy akit ismertem.

- Ne itt az ajtóban beszéljük meg ezt Liam.- mosolygok rá és beljebb megyünk, helyet foglalunk a nappaliban, legnagyobb meglepetésemre Niall is itt van. - Niall! De jó látni téged is!- odasietek hozzá és átölelem.

- Emily! Hát téged is látni! Borzalmasan nézel ki!- borzalmasan őszinte és egyenes, mint mindig. Istenem mennyire fognak nekem hiányozni...

- Köszi, Liam is megjegyezte ezt.- mondom sértetten, de mikor látom a pánikot az arcára kiülni, elnevetem magam.- Ne vedd komolyan, tudom, hogy förtelmesen festek. Ha már mint itt vagyunk nem hívjuk át Zaynt is?

- Dehogynem, már úton is van- vigyorog rám- fiús estét csapunk úgyhogy bármelyik pillanatban betoppanhat ő is, de ne aggódj Harry ma este nem ért rá.- megkönnyebbülten sóhajtok fel. Nem tudnék felelősséget vállalni a tetteimért, ha most egy légtérben kéne lennem vele.
Zayn nem sokkal később megérkezik, jókat nevetünk a fiúkkal, és én átadom nekik egy pendrive-on a könyvem, de a lelkükre kötöm, hogy csak azután olvashatják el, mikor Louis már visszatért. Elbúcsúzom tőlük, mert már későre jár, nehezen tudom csak elengedni bármelyiküket is, ők persze nem értik miért viselkedem ilyen szokatlanul, de szerencsére egyikük sem említi meg a dolgot, gondolom ők azt hiszik, hogy a Harryvel való szakításom miatt vagyok ennyire szentimentális. Ugyan honnan is tudhatnák, hogy ez lesz az utolsó, hogy engem élve láthatnak. Bárcsak Louisként vehettem volna tőlük örök búcsút, de beérem ezzel is, nincs is más választásom. Hazaérve átnézem mégegyszer a jegyzeteket és a kész könyvet magát, hogy minden stimmel-e, elküldöm e-mailben Barrynek és megköszönöm neki az eddigi kemény munkáját, hogy nála jobb asszisztens keresve sem találhattam volna. Kiülök a teraszra, ahol kezdődött az egész kalamajka és az eget kémlelem. Bár múltkor nem volt egy bomba robbantotta katasztrófaövezet a szobámban.

- Fájni fog..majd ha meghalok?

- Valószínűleg nem fogsz semmit sem érezni. Nem emlékszem milyen volt meghalni, de nem lehet olyan vészes.

- Te is meghaltál valamikor?- fordítom a fejem Nu felé.

- Anélkül nem lehetnék halálisten.- csak bólintok és visszafordítom a tekintetem az égre.

- Hogy döntöttél?

- Veled megyek, de állnod kell a szavad, és jó dolgom lesz veled. Elkényeztetett gyerek vagyok.- mosolyodok el.

- Ilyenkor tudsz mosolyogni, mikor már csak percek vannak hátra az életedből? Tényleg nem vagy semmi.- felnevetek, már már hisztérikusan. Végül is megérte, ha tovább maradtam volna csöndben, titkolva az érzéseimet, soha nem tölthettem volna el Harryvel ezt az 5 csodálatos hónapot. A barátságunk idővel megkopott volna, talán többet nem is láttam volna, de annyit biztosra tudok, hogy soha nem tudnék még egy embert így szeretni, mint őt. Senki nem tudná az űrt betölteni a szívemben, csak ő. Ránézek az órára, 23:41. Lehunyom a szemem és egy mély levegőt véve várom, hogy az utolsó másodpercek is elteljenek.

60'

59'

58'

Csengetnek.

Ki lehet az ilyen kései órán? Felállok és elindulok megnézni ki az, de a sötétben nem látok semmit. Beleütközöm a felborított fotelbe, megcsúszom a földön heverő könyveken és ruhákon, kész akadálypálya. A csengetést felváltja a kopogás.

35'

- Mindjárt!- de ekkor furcsa szédülés fog el. Kihagy egy ütemet a szívem és a térdeimre zuhanok.

15'

Elfog a rosszul lét, a mellkasomra szorítom a kezem és belemarkolok a pólómba. Megindul a szoba körülöttem, piros csillagok cikáznak a szemem előtt, piros hullócsillagok. Már alig kapok levegőt, az íróasztalomra támaszkodom és szorítom a kezem a mellkasomra.

5'

Érzem a szívem lelassul, megcsúszik az ujjam és a földön kötök ki.

4'

A dörömbölés hangosodik, egyre türelmetlenebb, ahogy én egyre elkeseredettebben kapkodok levegő után.

3'

Könnyek gyűlnek össze a szemem sarkában és folynak végig az arcom oldalán.

2'

Egy hatalmas csattanást hallok, amit lépések zaja követ és egy ismerős hang ami engem szólongat.

1'

- Harry...-súgom magam elé.

- Itt az idő Louis.- Egy utolsót dobban még a szívem, elhagyom az élők világát.
Akárki is keres engem, már elkésett...


***

Mikor nem jön egyáltalán válasz, ránézek a karórámra, 23:40. Könnyek szöknek a szemembe, de elmorzsolom őket, nem késhetek el. Niall biztatóan szorítja meg a vállam, még nem késhettem el, kopogtatok, csengetek még egy ideig, de mikor egyáltalán nem történik semmi, kezdek kétségbeesni, Liam arrébb tol engem, majd egyetlen biztos rúgással betöri az ajtót.
Felkapcsolja Zayn a lámpát odabent, de lesokkol amit látok, minden össze van törve vagy fel van borítva. Mindenhol törött holmik, de Louist nem látom még sehol. Beljebb megyünk és külön válunk megkeresni őt, én rögtön az emeletre sietek a hálószobájába.

- Louis! Merre vagy?- Útközben minden lámpát felkapcsolok,de mindenhol ugyanaz fogad, törött képkeretek a földön, törött vázák, de ő sehol, nincs a hálószobájában. Tovább megyek a fürdőszobába, hátha ott van, képek villannak fel Louisról, ahogy vérbe fagyva fekszik a kádban, de elhessegetem ezeket a szörnyű gondolatokat és lenyelve a gombócot a torkomban tovább keresem. A nappaliba érve már ott várnak a fiúk és Emily, azaz Louis, ott fekszik a földön, mintha csak aludna. Elkezd forogni körülöttem a világ.
 Odasietek hozzá és mellé térdelek, felkarolom őt és magamhoz szorítom.
- Louis, kelj fel kérlek. Könyörgök neked kelj fel! Nem hagyhatsz itt érted?! Loius, szeretlek.- próbálom visszatartani a könnyeim. Magamhoz ölelem és felnézek a faliórára, 23:46,  csókolgatom a homlokát, forró könnyek folynak végig az arcomon.

- Halálisten! Ne merészeld elvenni tőlem őt. Szeretem őt, az életemnél is jobban! Velem gyűlik meg a bajod, ha most elmered venni tőlem.- beszélek magam elé. Azt reméltem ez csak egy beteg vicc amit Louis és Emily eszelt ki ellenem, de bár az lenne istenem, ezerszer jobb lenne mint ez. Szinte kinevettem Niallt mikor elkezdte ezt az ostobaságot magyarázni nekem, hogy Louis lány lett, és valójában ő Emily. Már már ideges is lettem mikor azzal vádolt, hogy én fogom Louis halálát okozni, mert szakítottam Emilyvel. De mikor megmutatta nekem Lou könyvét amit írt nem akartam hinni a szememnek. Azt mondta nekik, hogy csak akkor olvashatják el, mikor ő visszatért, de Niall nem bírta ki és beleolvasott. De túl későn, túl későn ahhoz, hogy megmenthessem!

Add őt nekem vissza, megteszek bármit, csak őt add vissza nekem.- súgom magam elé.

Egy vörös színű üstökös fut át az égen.

- Hívtál halandó.- felkapom a fejem és azzal a lénnyel találom szembe magam, mint amit Louis leírt. Megköszörülöm a torkom és letörlöm a könnyeim.

- Igen! Alkut szeretnék kötni.- hátul a fiúk értetlenül néznek rám, gondolom ők nem látják őt, de Niall csak ráerősít a sírásra.

- Mi hasznom származna abból, ha visszaadnám neked a szerelmed?

- Megkapod helyette az én életem felét. Ez van az alkuban, teljesítsd a kívánságom halálisten! Teljesítened kell, add nekem vissza Louist, az ő eredeti alakjában!

- Ahogy kívánod.- ekkor megmoccan Louis teste a karjaimban. Hatalmasat dobban a szívem, és a szemeim előtt változik vissza Emily az én szerelmemmé, Louis-szá. Eltűnnek róla a sebek, elveszti a nőies élét az arca, a haja is lehullik róla, és csak Louis marad, lassan kinyitja a szemét és rám néz.

- Lou...-suttogom magam elé, lassan emeli fel a fejét és beletelik pár pillanatba mire felfogja mi is történik. A nyakamba veti magát és a száját az enyémre tapasztja.

-Louis!!- kiáltja Liam, a másik két fiú is felkapja erre a fejét, sápadtak, mint akik szellemet látnának, de hamar felragyog nekik is az arcuk. Szorosan magamhoz ölelem őt, attól félve, hogy ismét elveszíthetem őt.

- Évezredek óta nem mulattam ilyen jót!- nevet fel Nu- Alig várom, hogy lejárjon az időtök, addig is, viszlát.- Lassan válunk el egymástól, pihegve szedjük szaporábban a levegőt, rámosolygok.

-Rám ijesztettél, rettenetesen, ugye tudod?

-Valóban? De én sajnálom.- visszamosolyog rám, ismét megcsókolom, soha nem akarom elengedni, soha többé.

- Szeretlek Louis. Szeretlek mindennél jobban! - csókolgatom a száját minden szó után. Nem tudok betelni vele, és én marha majdnem elveszítettem ezt a kincset a karjaimban, csak azért, mert nem mertem bevallani neki előbb, hogy szeretem.

- Én is szeretlek. De még mennyire szeretlek.- hozzám bújik majd a többiek is csatlakoznak egy nagy ölelésre, de Zayn noszogatására ők hazaindulnak és már csak ketten maradunk. Egymásba kapaszkodva jutunk el a szobájába és úgy ahogy vagyunk befekszünk az ágyba. Átölelem, és elmondok egy imát, az összes létező istennek, amiért visszaadták nekem őt. Különösen egy Nu nevű halálistennek jár a köszönetem. Elmosolyodom és még közelebb húzom magamhoz.



***


Nehezemre esik kinyitni a szemem, felülök az ágyban és az az érzésem van mintha én lennék Csipkerózsika, aki évtizedeken keresztül aludt. Ilyen furcsa álmom se volt még soha. Mikor alaposabban körbenézek, körülöttem minden romokban áll, és mellettem fekszik Harry. Hát mégsem álom volt. Harry elkezd mocorogni mellettem, és a karjával tapogatózik utánam, megfogom a kezét és visszadőlve hozzábújok. Meg kellett halnom, még ha csak egy kicsit is, ahhoz, hogy végre így fekhessek mellette, de megérte. Rég éreztem ilyen boldogságot és nyugalmat.

-Lou?- mormogja álmában.

- Aludj csak tovább, itt vagyok ne aggódj.- suttogom neki és egy csókot nyomok a homlokára.

- Szeretlek.- felnevetek és ha lehet még közelebb húzódom hozzá.

- Én is szeretlek téged.- kinyitja a szemeit és az enyémekbe néz.

- Sajnálom Lou.- nyögi ki bűnbánóan- sajnálok mindent...

- De nem kell.- vágok közbe, nem akarom, hogy magát okolja a történtek miatt.

- Hagyd, hogy befejezzem Lou, hallgass végig.-szögezi le komolyan, elhallgatok és bólintok jelezve, hogy figyelek rá.- Emilyvel, vagyis hát veled, azért jöttem össze, mert haragudtam rád! Ne nézz ilyen meglepetten, te voltál az aki egyetlen árva szó nélkül lelépett és csak az "unokahúgával" tudott nekem, nekünk üzenni, hogy fél évig nem is jössz vissza! Még mindig ne szólj közbe.- hallgattat el mikor már szólásra nyitnám a szám, de ezzel a mozdulattal be is csukom- Mérges voltam rád, mert azt hittem, ha a fiúknak nem, de nekem azért szólsz...és mikor felhívtál magadhoz, Em annyira hasonlított rád, azaz te magadra...érted?- néz rám kérdőn, gondolom kissé össze van még zavarodva, most is csak bólintok és ő tovább folytatja- csak ezért, akkor még azt hittem, hogy te és én, hogy az soha nem történhet meg. Ezért kihasználtam Emilyt, de mikor észrevettem azt, hogy teljesen ugyanolyan, mint te, csak női változatban, elkezdtem iránta érdeklődni. Egyre jobban az ujjai köré csavart és mikor feleszméltem, már nem te jártál az eszemben, hanem ő és ez megijesztett. Úgy éreztem ezzel elárulom az irántad érzett szerelmet, már nem tudtam mit akarok és mit nem, ezért szakítottam vele, mert nem akartam mást szeretni, nem tudlak nem téged szeretni. Képtelen lennék rá.- a végére már könnyekben törik ki, és a párna a feje alatt szüntelenül nyeli el a könnyeit és ő csak tovább mondja- Mikor megláttalak a földön fekve, holtan, utánad akartam menni a halálba, de tudom, hogy te nem vártál volna a túloldalon.- szipog halkan- bele olvastam a könyvedbe úton idefelé és Liamnál, így tehát alkut kötöttem én is a halálistennel, hogy örökké együtt lehessünk.- mosolyodik el és egy finom csókot lehet az ajkaimra- Visszakaptalak, és többé nem engedlek el, a halál után is az idők végezetéig veled leszek.- fejezi be, letörli az arcomról a könnyeket, de ezek örömkönnyek. Sírva nevetek, könnyekben úszva szorítom magamhoz.

- Az idők végezetéig.- suttogom az ajkaira.

In exchange for my life 1. rész

Az életemért cserébe 1. rész

Ahogy ígértem , egy one-shot (igazából two-shot :P) remélem tetszik majd nektek! A Silhouettet is folytatni fogom nemsokára, de őszintén szólva nehezen haladok a folytatással, kevesebb időm van most, mint szokott lenni, de attól még hozni akartam nektek valamit. 

Jó olvasást hozzá! :)

- AU, light angst. 


Nem figyelem miről beszélgetnek a többiek, csak iszogatom a söröm és bambulok magam elé mikor Harry átkarol.
- Ha Lou lány lenne, tuti ő lenne a csajom.- jelenteti ki büszkén. Nagyot dobban a szívem, de én csak nevetve tolom el magamtól.

- Ez még viccnek is rossz. Fúj!- mindenki nevetésben tör ki, csak nekem nincs kedvem nevetni egyáltalán.


***

Kint ülök a teraszomon és a takarómba kapaszkodva kortyolgatom a forró teámat, a csillagokat bámulva elmerengek az életemen. Van egy jó állásom, szerető családom és bár nem sok barátom van, mindegyikért tűzbe tenném a kezem, mégis egy valami hiányzik az életemből, a szerelem, pontosabban a szerelmem.
Meleg vagyok, legalábbis az a tény, hogy szerelmes vagyok a legjobb barátomba, nem éppen hetero szokás.

Amíg gyönyörködöm az égben, meglátok egy szokatlan, piros színű hullócsillagot, de meglehet ez inkább egy üstökös. Majd elmosolyodva a saját ostobaságomon, elmormolok magamban egy kívánságot.

Azt kívánom, hogy átváltozhassak nővé, hogy Harry belém szeressen.

Sóhajtva eresztem le a fejem és merülök inkább a teámba, tudom, hogy értelmetlen volt a kívánságom, de semmit nem vesztek vele, még be is jöhet, kuncogok fel. Leteszem a kiürült bögrém és felállok, kibugyolálva magam a takarómból. Összehajtogatom a plédet és elindulok be a szobába.

Dörög egy hatalmasat az ég. Ijedtemben megugrok és ahogy villámlik egyet egy furcsa árnyékot látok az ablakra vetülni, talán mintha egy hatalmas fejű ember lenne. Hátranézek, hogy vajon mi lehet az, de bár ne tettem volna. Elejtek mindent ami a kezemben volt és megfordulva a teraszajtónak támasztom a hátam. Sűrűn pislogok hátha csak hallucinálok, tátott szájjal bámulok az előttem lévő lényre.

Félig emberi, félig csontváz figura áll szembe velem, a nyakától indul valamiféle rothadásszerű, a bal keze teljesen csupasz csont, míg a másik keze nem különb az enyémnél. A bordái is csak félig látszanak ki, de belül mintha teljesen üres lenne, belsőszervek nélkül. Koponyájából vörösen izzó szemek merednek rám. Az indiánokéhoz hasonló tollas, szarvas fejdísszel, különböző furcsa talizmánokkal a nyakán és az övein.

- Hívtál halandó.- hallom meg a mély, reszelős hangot.

- Én ugyan nem hívtam senkit! Főleg nem téged. Egyáltalán mi a franc vagy te?- próbálok nem kiakadni, de nem megy valami túl jól eddig. Volt valami a kávémban, hogy ilyesmiket képzelgek?

- Halálisten vagyok.- lassan tagolja a szavakat. Megborzongok, amint végig fut a gerincemen a hideg.

- Persze és én Pán Péter vagyok. Örvendek a szerencsének.- próbálom elviccelni a dolgot, pánikolás helyett.

- Kívántál egyet mikor piros csillag hullott, tehát engem hívtál. Nemde?

- Kívántam igen, de nem egy szörnyet.

-Szörny? Nem vagy te kissé szemtelen? - nevet fel, a hátamon feláll a szőr ettől a kísérteties kacajtól.

- Mit akarsz?- szegezem neki a kérdést, nem akarom, hogy itt legyen, nem akarok egyedül lenni vele.

- Egy alkut. Teljesítem a kívánságod, ha cserébe az életed hátralevő részét nekem adod.- elkerekedik a szemem. Biztosan álmodom, valaki csípjen meg, mert ez nem történhet meg.

- Megéri ez nekem? Mi van ha már csak fél órám van hátra? Akkor nem járnék valami jól. Egyáltalán neked ez miért jó? Mi ebből a te hasznod?- megannyi kérdés cikázik a fejemben. De nem merem feltenni az összeset.

- Én az emberek életéből élek, alkut kötök velük, és az ő éveik attól fogva az enyémek lesznek. Hidd el Louis, nem lennék itt ha nem lenne ebből hasznom, de nem fogom elárulni neked pontosan mennyi időd van hátra.- ismét csak tátott szájjal vagyok képes előre meredni. Csak nem mondhatja ezt komolyan...

- Dehát te vagy a halál, vagy halálisten vagy akármi. Halhatatlan vagy nem?

- Nem egészen.

-Rendben! Belemegyek.- jelentem ki határozottan. Ez az utolsó esélyem, hisz ha ez csak egy álom, akkor felébredek és majd nevetek rajta egy jót. Ha beválik, ami szinte 100% hogy nem fog, végre talán Harry észrevesz. Feltehetően sok évem maradna még így is hátra.

- Apropó, ha nem szeret beléd fél éven belül, te meghalsz és az életed az enyém lesz.- jelenti ki nemes egyszerűséggel, mintha az időjárásról beszélgetnénk, de nagyot nyelek és bólintok.

Egyedül találom magam ismét a teraszon. Beképzeltem volna az egészet? Végig nézek magamon, még mindig ugyanaz vagyok, mint voltam. Talán mégis csak a képzeletem szórakozott velem, de olyan valósnak éreztem. Csalódott vagyok kicsit, de mit is gondoltam, felszedve a földről a dolgokat bemegyek. Egy kicsit még elnézem az esőt, betakarózom rendesen, majd elnyel az álom.


~*~

Lassan nyitom ki a szemeimet, és áldom magam amiért este elhúztam a függönyt, így most nem süti ki a Nap a retinám. Felülök és kinyújtózok majd kimászom az ágyból összeszedni magam és elkészülni az új napra. A szemem dörzsölgetve kászálódok ki a fürdőszobába és mosom meg az arcom. Unott arccal nyomok egy kis fogkrémet a fogkefémre majd elindulok a konyhába reggelit csinálni. Ott be is fejezem a fogmosást a csapban és leülök a tojásrántottámmal. Őszintén szólva csoda, hogy nem égettem oda, vagy sértettem meg magam, mert szinte még mindig alszom. Lecsöppen egy kis ketchup a mellkasomra, lenézek, hogy letöröljem. Kifordul a villa a kezemből, ahogy meglátom a melleimet. Nagyot csattan a tányéron az evőeszköz, de én csak a melleimet bámulom, a MELLEIMET!

Felpattanok, felborítva a széket magam alatt, és a legközelebbi tükörhöz rohanok.

Barna hosszú haj, nagy mellek, nőies vonalak. Ekkor veszem csak észre, hogy a kezem is mennyire más. Lehunyom a szemem és hatalmas levegőt véve megfogom a boxerem szélét és elhúzom magamtól. Kifújom a benntartott levegőt és kinyitva a szemem belekukkantok. Felnyögök és a térdeimre esek, hát mégsem álmodtam.

- Édes jó istenem...- sóhajtom és temetem a kezeimbe a fejem.

- Jó lett mi?- hallok meg valakit mögülem, reflexből eltakarom magam és hátra nézek.

- Te?!- mondom szinte hisztérikusan. A halálisten mögöttem felnevet és végig mér.

- Nem szükséges takargatnod magad, én teremtettelek.- megnyalja a fogsorát, fekete a nyelve, olyan mint a kígyóké. Bizarr látványt nyújt, főleg, hogy én még beszélek is hozzá, egy koponyához, oszló testtel.

- Majd eldöntöm én, hogy akarom-e takarni magam vagy sem.- felállok és elindulok a szekrényemhez és magamra húzok egy pólót.- Akkor tehát tényleg megtörtént a tegnap esti dolog?- bólint, közelebb jön hozzám.

-Ne felejtsd el, még 6 hónapod van, tegnap este 23:42-től számítva. Utána az enyém leszel.- ismét kámforrá válik. Magam maradok a gondolataimmal. Felveszek egy csíkos pólót és egy nadrágot ami eddig nagyon kicsi volt rám, de most pont jó. Felhívom az idősebbik húgom.

~*~

Több óra magyarázkodás, hitetlenkedés és vásárlás után, itt ülök a laptopom előtt és sminkvideókat nézek youtubeon. Hálás vagyok a kishúgomnak, hogy ilyen megértő volt, bár bizonygatnom kellett egy ideig, hogy tényleg a bátyja vagyok. Úgy ahogy összeszedem magam és megpróbálom leutánozni amit csinál a csaj a videón. Egész jól sikerül bár párszor majdnem sikerül kinyomnom a saját szemem. Rettenetes mennyi pénzt képesek a lányok kidobni ruhákra és sminkre. De elismerem a fodrászt tényleg nagyon élveztem. Egy kis ruhácskát veszek magamra, még mindig borzalmas érzés melltartót hordani, de tény, hogy jobban néz ki tőle. Ha nem saját magam lennék, azt mondanám tényleg baromi jó nő vagyok! De annyira meztelennek érzem magam, így nadrág nélkül, borotvált lábakkal. Felveszem az icipici magassarkút, persze nem a magassága alacsony, hanem a mérete, maga a cipő van vagy húsz centi. Ezért talán még megfojtom drágaságos Lottikámat, de meglepetésemre egész könnyű benne járni, szokatlan, de nem teljesen borzalmas, mintsem képzeltem. Egy hozzá illő táskát keresek és feltárcsázok ismét egy számot, ezúttal Harry-t.

- Hallo? Szia Louis...Louis unokatestvére vagyok, tudnánk esetleg találkozni valahol?

- Oh...ja persze, hogyne.

- Remek. Találkozzunk a szokott helyen, azaz a szokott helyeteken.- nevetek fel, kínosan.- Egy óra múlva.- Istenem csak ne rontsam el az egészet. Kinyomom a telefont és elindulok, ezekkel a cipőkkel lesz egy óra mire odatipegek, meg se próbálok vezetni, még tömegbalesetet okozok.

A retikülömbe kapaszkodva állok a pub előtt és várom őt. Leszakad konkrétan a lábam, és már vagy 10 perce állok itt egy helyben, talán jobb lesz ha elkezdek járkálni egy kicsit. Meglátom a csapatot, azt gondoltam egyedül fog jönni, de inkább úgy teszek, mint aki nem ismerte volna fel őket. Bizonytalanul néz végig rajtam Harry, de a többiek viszont annál inkább meresztgetik felém az éhes szemeiket. Kezdem kínosan érezni magam ettől, mégiscsak a barátaim.

- Elnézést, te vagy Emily?- szólit meg halkan.

- Igen, Harry és umm..ti?- kukkantok Harry háta mögé. Baromi jó színész vagyok el kell ismerjem!

- Ohh, ne haragudj, azt hittük Louis szórakozik velünk, és csak ő vár ránk, de annyira hasonlítasz rá, hogy úgy gondoltam megszólítalak.

- Milyen jól gondoltad, nem lett volna szerencsés számomra ha nem tetted volna.- mosolygok rá kicsit flörtölősebben.

-Zayn vagyok. Örvendek a szerencsének.- pattan ki Harry háta mögül. Majd sorra mutatkoznak be a többiek, bent elfoglaljuk a kedvenc helyünket és meg kell küzdjek a legjobb barátaim macsó oldalával. Rettenetesen fura, hogy mindenki azon van, hogy felszedjen.

-Szóval azért vagy itt, mert Louisnak alkothatnékja lett és vidékre szökött?- összegzi Liam.

- Igen, és én csak azért költöztem ide, mert így nem kell üresen hagynia a lakását.

- Meddig marad távol?- kérdi Harry.
- Hat hónapig.- mindenki ledöbben.

- Fél év? Mit akar ő fél évig írni?- akad ki Niall. De én csak megrázom a fejem.

- Nem tudom. Én is csak ennyit tudok, és csak azért hívtalak Harry, mert azt mondta Louis, hogy te biztosan segítenél majd beilleszkedni.- mosolygok rá kedvesen.

- Persze és a többiek is szívesen segítenek, akármiről is volna szó.- nem látszik túl lelkesnek. Talán még így sem tetszem neki? De mielőtt még kétségbeesnék, elhessegetem ezeket a gondolat, hisz csak most ismerkedtünk meg. Még egy ideig elbeszélgetünk, majd fáradtságra hivatkozva inkább hazamegyek. Nehezen viselem el a fiúk flörtölését, és már nem tudom mit tudnék reagálni rájuk. Harryvel egy felé megyünk haza és a lehető leghitelesebben próbálom előadni azt, hogy tudok is ebben a cipőben járni.

- Elnézést kérek a többiek nevében, csak ritkán látnak ilyen szép lányt, mint amilyen te vagy.- néz fel rám és én teljesen elpirulok. A lehető leglányosabban kuncogok fel.

- Ugyan nem kell, csak szokatlan.

- Szokatlan? Ugyan ne mondd, hogy nem szoktak állandóan dicsérni.

- Nem igazán.- nevetek és már rég elhagytuk azt ahol Harrynek be kellett volna kanyarodnia. Elkísér teljesen az ajtómig, és itt is elbeszélgetünk egy kicsit.

- Nagyon hasonlítasz Louis-ra.- mondja kissé elmélázva. Elmosolyodom és a pilláim alól pillantok fel rá.- Bár te sokkal szebb vagy mint ő.- nevet fel, de az én mosolyom ráfagy az arcomra egy pillanat erejéig. De végülis ezt nekem mondja, ez már én vagyok, úgyhogy bóknak fogom venni.

- Nem jössz be egy kávéra vagy esetleg egy teára?- invitálom be.

- Egy tea jól esne köszönöm.- mosolya szélesedik. Főzök neki egy kis teát és elé rakom.

- Ha nem haragszol meg, elmegyek átöltözni, valami kényelmesebbe.- a legaljasabb filmből ellesett trükköt vetem be. - Lehúznád nekem a cipzárt? Nekem kissé nehezebb elérnem.- magyarázom neki, és ő lelkesen teljesíti is a kérésem. Feláll és lassan lehúzza, majd a vállamra simítva a kezét lesimítja a ruha pántját. Hátrapillantok rá meglepetten, nem gondoltam volna, hogy máris ennyire kezdeményező lesz. Ma ismerkedtünk meg...vagyis hát az "unokahúgom" és ő, de nem tudok ellenállni neki, erről álmodtam éveken keresztül és most itt van a lehetőség. Bolond leszek elszalasztani.

Megfordulok, hogy szembe legyek vele és a nyakát átkarolva, lábujjhegyre állok és finoman megcsókolom. Mintha tűzijáték lenne a fejemben és a pillangók átváltoztak volna mérges darazsakká a gyomromban. Harry finom, puha ajkai égetik az enyémeket, ahogy mélyíti a csókot, érzem a kezét lesiklani a fenekemre, gyöngéden belemarkol. Jólesően felsóhajtok és beletúrva a hajába, még közelebb vonom magamhoz. A másik pántot is lesöpri rólam, és a földön végzi a ruha. Én sem vagyok rest, elkezdem kigombolni az ingét  majd a szájától elszakadva a füle mögötti részt kezdem el csókolgatni. A térdem alá nyúlva felkap az ölébe és bevisz a hálószobába, lerak az ágyamra és fölém magasodik. A szívem a torkomban dobog amikor kezd egyre lejjebb haladni a csókokkal.

Reggel körbetapogatózok Harry után majd mikor megtalálom, közelebb húzódom hozzá és az egyik karját felemelve magam köré vonom. Ennél bizarrabb, és egyszerre csodálatosabb dolgot még soha nem éltem át, mégis furcsán szomorúnak érzem magam. Nem tudnám szavakba önteni az érzést, de nem is tudok sokat agyalni rajta, mert Harry szorosan magához húz. Bódítóan finom illata van, tipikus Harry illat. Örökké eltudnék így lenni, hogy csak ő és én. Miután felkelt megreggelizünk és egy futó csókot nyomva a számra elmegy. A kávém felett ülve kavargatom azt és a szomorúságom egyre jobban elhatalmasodik rajtam. Úgy érzem bármelyik pillanatban el tudnám magam sírni. Magam sem értem miért kenődtem el ennyire, de össze kell szednem magam, hisz el kell érnem, hogy belém szeressen nem igaz? Összecsapom a tenyerem és felpattanok öltözni, írok egy sms-t Niallnak, hogy lenne-e kedve bemutatni nekem a várost. Szeretek vele lenni, Harry után ő a legjobb barátom és az, hogy lány lettem, nem szabhat gátat annak, hogy időt töltsek vele.

Végig fecsegi az utat majd bemegyünk egy kis szuvenír boltba polaroid kameráért. Válogatunk, hogy melyik lenne a legjobb mikor egy ismerős hang üti meg a fülem.

- A fényképeken te fogsz látszani Louis. Nem Emily, úgy hogy meg lehet én nem vennék a helyedben kamerát.- szárnysuhogást hallok magam mögött. Hátranézek és velem szemben a halálisten, óriási szárnyakkal. Lefagyok és próbálok kitalálni valami indokot miért nem akarok fényképezni.

- Niall, hagyjuk ezt, majd később visszatérünk erre, inkább menjünk enni, éhen halok.- karolok belé és noszogatom egy kicsit. Nem is kell több le is teszi a gépeket és már megyünk is. Bár megemlíti, hogy azért jó lett volna, már csak az emlékek kedvéért, de megnyugtatom, hogy lesz elég időnk még emlékeket gyártani.

A nap végére hullafáradtan esek haza. Kibontom a hajam és csak levetődök az ágyra, még Harry illata van. Belefúrom a fejem a párnába és beszívom az illatát. Eltudnék így aludni, sőt, el is alszom és csak a telefonom rezgésére riadok fel.

- Hallo?- szólok bele álmosan a telefonba. Mikor nem válaszol senki megnézem, hogy letette-e. Rácsapok a homlokomra, mennyire ostoba vagyok, ez csak egy sms volt.
" Holnap ráérsz?- Harry" nagyot dobban a szívem és máris sokkal éberebb vagyok.
"Persze, miről lenne szó?" kis várakozás után megérkezik a válasz.
"Egy vacsora 7kor?" ki tudnék ugrani a bőrömből most. Sikongatva körbeugrálom a szobát és remegő ujjakkal válaszolok neki, hogy benne vagyok. De jaj mit vegyek fel? Elkezdek turkálni a szekrényemben, de semmi értelmeset nem találok. Holnap el kell mennem vásárolni! De semmi kedvem egyedül menni, úgyhogy írok egy sms-t Zaynnek, hogy holnap jöjjön el velem vásárolni.

Reggel gyorsan belapátolok egy kis müzlit  alaposan lezuhanyzom és megyek a manikűröshöz, félelmetes, hogy csak 3 napja vagyok nő és már minden kezelésről, kence-ficéről tudok. Közben a fodrász is nekilát a szépítésemnek, mesélve arról, hogy tegnap épp milyen jó pasi jött be hozzá hajat csináltatni. Tényleg minden férfi fodrásznak kötelessége melegnek lenni?
Negyedórás késéssel futok be, Zayn már vár rám egy kávéval, milyen figyelmes.

- Ne haragudj, hogy ennyit késtem, nem szoktam amúgy késni, de most kicsit elcsúsztunk az idővel a fodrásznál.

- Gond egy szál se!- nyújtja nekem a Starbucksot és a karját, hogy belekaroljak  Nem akarom, hogy félreértse a helyzetet, ezért felvilágosítom, hogy ma este Harry-vel fogok vacsorázni, ezért kell vásárolni. - Harry mindig lecsapja a legszebb lányokat!- nevet fel és játékosan ráncolva a szemöldökét mérgesen néz.

- De ilyen jóképű fiú, mint te seperc alatt talál magának partnert, nemde?- dicsérem, hogy ne érezze magát kevesebbnek, mint Harry. Mind versengenek egymással ilyen téren, és nem akarom, hogy Zayn azt higgye, hogy ő le lenne maradva, mert nincs. Harry egyetlen előnye az, hogy szeretem. Rámosolygok kedvesen Zaynre és legnagyobb szerencsémre már az első boltban találok egy dögös rucit. Persze nem kihívóan dögöset, annál kicsit szolidabb. Pár táskát is nézek magamnak, ékszereket, de látom Zayn is nagyon élvezi a vásárlást, nem hiába őt hívtam. Nála nagyobb plázacicát nem ismerek. Jókora összeget hagyunk távozásunkkor a kasszánál és áldom az eget, hogy van nálam név nélküli bankkártya. Rettenetesen elrepült az idő, már lassan 4 óra. Taxiba ülünk, én előbb szállok ki, mint ő, úgyhogy gyors puszit nyomva az arcára megköszönöm a segítségét és már viharzok be a lakásba átöltözni és sminkelni. A barna bőrömön szép kontrasztot ad a fehér peplum ruha amit választottam, aranyszínű kiegészítőkkel és fekete lakk táskával. Egyre jobban értek a női divathoz, úgy hiszem. Bár a sminken talán még dolgoznom kell, hogy ne tartson másfél óráig.

Csengetnek, nyugodtan megyek az ajtóhoz és nyitom ki, Harry egy hatalmas csokor virággal köszönt és nyom egy puszit az arcomra.

- Nagyon csinos vagy ... Emily.- mintha elharapta volna a mondat közepét... De nem törődöm vele, csak átveszem tőle a virágokat, megköszönöm és miután vázába raktam őket, elindulunk. Ahogy sejtettem egy baromi puccos étterembe hoz el, és boldogan tapasztalom, hogy szinte mindenki megfordul utánam. Tényleg jó csaj vagyok egy igazán jó pasi oldalán. Kihúzza nekem a széket, és átkozom a 21 évet amit eddig férfiként kellett leélnem. Szuper dolog nőnek lenni, sőt.

A vacsora tökéletesen zajlott le, végig beszélgettük az estét, fantasztikusan érzem magam vele.
Miután leparkoltunk a lakásom előtt, odahajolok hozzá egy csókra, majd mikor már közelebb húzódna, a mellkasánál fogva visszatartom.

- Jó éjszakát Harry, igazán remekül éreztem magam! Köszönöm szépen ezt a csodálatos estét.- kiszállok és egy csókot dobok neki. Előkeresem a kulcsaim majd miután kinyitottam az ajtóm még egy utolsót intek neki amíg elhajt. Nem az a célom, hogy az ágybetétje legyek, hanem a szerelme. Boldog rózsaszín ködben úszva hajtom álomra a fejem.

~**~

Már lassan három hónapja randizgatunk Harryvel, nem is lehetnék ennél boldogabb. Érzem, hogy Harry ezt most komolyan gondolja, nem úgy mint a többi lánnyal akivel eddig ő szórakozgatott. Hisz egyik sem tartott idáig, talán tényleg úgy gondolta, hogy ha lány lennék a barátnője lennék. Vajon túlságosan hasonlókép viselkedek, mint Louis? Vagyis hát mint a régi önmagam. De ez is csak jobban erősíti bennem azt, hogy Harry szeret, legalábbis fog.
Épp a vacsoránkat főzöm, áthívtam magamhoz, de lehet ez egy nagyon rossz ötlet volt, mert nem tudok főzni. Minden második pillanatban a szakácskönyvet lesem, hogy jól csinálom-e, de azért figyelek, nehogy felgyújtsam a házat.

Elégedetten rogyok össze a székre, mindent megtudtam csinálni. Hiába írta azt a könyv, hogy ez egy könnyű elkészítésű étel, én rendesen megszenvedtem vele.
Csengetnek és én még a kötényemmel a nyakamban nyitok ajtót. Nem számítottam arra, hogy előbb jön. Azt reméltem lesz fél órám még összeszedni magam. Kinyitom az ajtót és egy gyors csók után felszaladok átöltözni.

- Helyezd magad kényelembe, mindjárt megyek!- kiáltok neki, majd eltűnök a hálószobában. Röpke negyedóra után már egész elfogadható állapotban, nem nyakig lisztben és más hozzávalókban úszva jelenek meg lent.- Remélem nem untad magad nagyon amíg vártál.

- Ugyan nem volt vészes.- gyújtja nekem a bon-bont és a bort.- Neked hoztam.

- Köszönöm, igazán kedves tőled.- még egy csókkal jutalmazom meg. Magához húz és a falhoz hátrálva, odaszorít. Egyre mélyebb a csók, átvetem a nyaka körül a karjaim. Majd leültetem azt asztalhoz és viszem neki az előételt. Idegesen nézem, ahogy megkóstolja, nehogy rosszul legyen tőle. Úgy látszik nincs semmi baja, így kissé megnyugodva kezdek el én is enni.

- Nagyon finom lett.- mosolyog rám miután végzett.

- Megmondhatod az igazat, nem tudok főzni. - temetem az arcom a tenyerembe.

- Tényleg finom volt.- erősködik továbbra is, felállok és elé sétálva az ölébe huppanok.

- Köszike.- apró puszikat nyomok egymás után a szájára. Mire jólesően felsóhajt.

- Desszert is lesz?- vigyorog és csúszik a keze lejjebb a derekamon.

***

Hivatalosan is együtt vagyunk, közel két hónapja, de még mindig nem tudom hogy érez irántam, de nem merek rákérdezni, még van időm.
A többiekkel bent ülünk a bárban és míg az italainkra és Liamra várunk, beszélgetni kezdünk.

- Louis nem beszél veled sem? Már kezdem hiányolni...- kérdezi tőlem Niall.

- Írt még múltkor egy email-t, hogy minden oké és ne aggódjunk érte.- utálok hazudni, főleg nekik, de nincs más választásom. Harry viszont csak csendben ül, mintha nem is érdekelné, hogy mi van velem. Nem hiányzom neki? Úgy hittem legjobb barátok vagyunk, sért a dolog, mert legalább ennyit jelenthetnék, hogy egy kicsit aggódik értem.

- Csak ennyit? Szó nélkül eltűnik egyik napról a másikra és még ránk se csörög, hogy él-e vagy már meghalt.- duzzog, Harry gúnyosan felhorkan mellettem. Összehúzom a szemöldököm és mérgesen fordulok felé. Feltartja a kezét védekezően és elmosolyodik, most mondd meg, ki tudna haragudni rá, mikor ilyen angyalian mosolyog.

Korán lelépünk és hagyjuk ott a többieket, de Harrynek holnap dolgoznia kell, időben kelni stb. De szerintem ez inkább egy kifogás, mintsem az, hogy tényleg mennie kéne. Most hozzájuk megyünk át, mert az együtt töltött időnk nagy részét nálam töltjük. Lepakolom a táskám és megyek lezuhanyozni. Miután végeztem, felveszem Harry egyik pólóját és mackónadrágját, érezni rajta őt. Még mindig olyan az egész, mintha csak álmodnám, és ha tényleg álom, soha nem akarok ebből felkelni. Lemosom magamról a sminket és fogat mosok, és a tükörből nézem ahogy Harry áztatja magát a kádban. A mellkasáról folyik le a hab, ábrándos tekintettel mérem végig a tetoválásait, és finom izmait. A haja vége már nedves és a hátához tapadt, nagyot sóhajtva fejezem be a fogmosást és megtörölközöm.

- Nem csatlakozol hozzám?- fordul felém hirtelen, mire egy kissé összerezzenek. De megrázom a fejem.

- Majd legközelebb, már zuhanyoztam.- mosolygok rá és egyedül hagyom a fürdőben, mellőzve a csalódott ábrázatát. Bebújok a puha ágyba és kényelmesen elhelyezkedem benne, nemsokára Harry is megjelenik, csurom vizesen és csak egy szemérmetlenül kicsi törülköző van a dereka köré kötve. Ő is bebújik a pizsamájába és mellém fekszik, hozzábújok és egy csókot nyomok az állára. Egy pillanatra elveszek a gyönyörű zöld íriszeiben és kis-híján elszólom magam. Nem akarok neki még szerelmet vallani, kivárom inkább, hogy ő mondja ki először, nehogy erőltetve érezze magát miattam.

Felkelek az éjszaka közepén, iszonyúan szomjas lettem, óvatosan kimászom a karjaiból és elindulok a konyhába.

- Lou...- suttogja Harry álmában. Nagyot dobban a szívem, miért szólít engem álmában? Hisz ma is mikor beszélgettünk, nem érdekelte mi van velem, vagyis a régi énemmel.
Töltök magamnak egy pohár vizet és megiszom, majd amikor megfordulok ugyanazzal a koponyával találom szembe magam, mint eddig az utóbbi pár alkalommal. Ehhez nem lehet hozzászokni.

- Miért vagy itt? - keresztbe teszem a karom és a konyhapultra dőlök.

- Ugyan Louis, ne légy modortalan. Csak meglátogatlak.

- Mondd mit akarsz Nu.- az utóbbi időkben egyre sűrűbben látogat csak úgy meg. De persze csak akkor mikor emberek vesznek körül, és mindenki azt nézi miért beszélek magamban.

- Hogy alakulnak a dolgok a kedves barátoddal?- simít végig az arcomon, libabőrös leszek tőle. Utálom amikor hozzám ér, elfog valami földöntúli szomorúság, mintha már soha nem kelne fel a nap, vagy nyílnak ki a virágok és én soha nem leszek képes többé nevetni.

- Jól, köszönöm a kérdésed. Még mindig van több mint egy hónapom hátra, nem kell folyton nyaggatni.- már kezd tényleg rettenetesen zavarni, hogy nem hagy engem. Nagyon jól tudom, hogy szorít az idő..

- Kevesebb, 25 napod van hátra- ránéz az órára ami hajnali kettőt mutat- már csak 24.

Görcsbe rándul a gyomrom, eddig nem idegeskedtem nagyon rajta, mert nem akartam, hogy stresszeléssel teljenek a napjaim, de már tényleg itt van a küszöbön a baj.

- Emily, kivel beszélgetsz?- hallom meg Harry álmos, rekedt hangját. A konyha ajtóban áll és dörzsölgeti a szemét, nagyot ásítva jön közelebb és öleli át a derekam. Keresztül megy Nu-n, és furcsa fintorba ráncolódik az orra.- Kirázott a hideg.

-Előfordul.- mosolyodok el és nyomok egy csókot a szájára. Nu még mindig itt áll előttünk.

-24 nap Louis és az enyém leszel!- figyelmeztet utoljára majd kibontva a szárnyait a plafonon át távozik. Nagyot sóhajtva nyomom a homlokom Harry mellkasához. Visszatessékelem a szobába, ő már rég elaludt, de én nem tudok, folyton azon jár az eszem hogyan érhetném el, hogy kimondja végre, hogy szeret. Mindennek a tetejében azt sem értem miért szólított engem álmában. Teljes káosz van a fejemben, most jól jönne egy tanács, vagy akármi.

A nap bántja a szemem, elfordulok és a fejemre húzom a takarót. Harry minden bizonnyal már elment dolgozni. Nekem is tovább kéne írnom a regényem, a kiadóm már őrjöng, hogy képtelen vagyok betartani a határidőket, de vagyok elég sikeres, hogy ezt megengedhessem magamnak. De annyira nem vagyok sikeres, hogy egy teljes ruhatár cserét és mindenféle kiegészítőt kitudjak fizetni anélkül, hogy ne kelljen dolgoznom pénz utánpótlásért. Bekapcsolom a gépem, és elkezdek írni, meglepően könnyen megy most, azt hiszem ezt ki fogom használni.
Este hagyom csak abba mikor Harry hazaérkezik, vacsorát készít nekünk. Elég szűkszavú ma, de nem fogom kikérdezni, gondolom nehéz napja volt.

Már csak 23 napom maradt hátra.

Silhouette 5. fejezet

Első kommentelőmnek, Adry Styles-nek ajánlom elsősorban ezt a fejezetet, jó olvasást.

Lassan felöltözöm és a mankómra támaszkodva elindulok ki, végre itt hagyhatom ezt a kórházat, a testőrök segítségével el is hagyom az épületet és elérek az autómig, pedig már kezdtem megszokni a csendet és nyugalmat. Otthon is csak segítséggel pakolok ki, de amit tudok megcsinálom magam. Kopogtatnak az ajtón, odabicegve kinyitom és előttem áll az egész banda, elmosolyodom. Rég nem láttam őket, de nem haragszom rájuk, mert nem látogattak, meg volt rá az okuk biztosan.

- Kerüljetek beljebb, de jó végre látni benneteket!- átölelem mindegyiket, és leülünk a nappaliba, Paul is tiszteletét teszi nálam, ami kétségtelenül fura, de most még neki is örülök. Csak Louis nincs itt, de őt se hibáztathatom semmiért, de önkéntelenül nehezedik a nyomás a
mellkasomra és válik hamisabbá mosolyom.

- Remek színben vagy, és a mankód, eszméletlen jól áll, divatot fogsz teremteni fiam meglásd!- vereget vállba Paul és mindenki elkezd mesélni mi is történt velük ameddig én távol voltam. Nevetgélünk és kezdem végre azt érezni, hogy élek. Ez az idő amit a kórházban senyvedve töltöttem hosszabb volt, mintsem amennyit el tudok viselni.

- Louis merre van?- kérdezem, próbálom a legsemlegesebb hangnemben kérdezni, mintha csak udvariasságból kérdezném, és nem pusztulnék bele ha nem tudnám meg.

- Dolga akadt, sajna ő nem tudott eljönni, de üdvözletét küldi!- szól Niall, de tovább is folytatja a csacsogását a koncerten történtekről és hogy milyen szép lánnyal találkozott. Szóval dolga akadt, mi? Elhessegetem az ostoba önsajnáltatásom és inkább a fiúkkal foglalkozom, de nemsokára mindegyikőjüknek mennie kell, mint mindig most is valami interjúra vagy fotózásra mennek, de meglepetésemre Zayn marad.

- Kivele, mi történt köztetek a kórházban?- szegezi a kérdést hozzám amint kettesben maradtunk. Hirtelen nem tudok mit mondani, csak meresztem rá a szemeimet és nézek rá, mint borjú arra a bizonyos kapura.

- Tessék?

- Ne játszd itt nekem a hülyét Harry. Louis azóta egy méregzsák amióta te felkeltél a
kórházban, vagy talán előbb tettél valamit? Például a paintball pályán?- néz rám vádlóan. Nem akarok veszekedni vele, és nem akarom megvitatni vele, hogy végignézte a csókunkat Louis-szal. De végül is, már úgy is mindegy, nem fogja ennyiben hagyni a témát.

- Nem tudom melyikkel akaszthattam ki ennyire, talán azzal, hogy megcsókoltam vagy azzal, hogy kiparancsoltam a kórtermemből, de ez már csak részletkérdés, nemde?

- Kiparancsoltad? Miért?- látom nem ilyen válaszra számított.

- Féltékenységből, azt hiszem.- rántom meg a vállam. De Zayn még mindig értetlenkedik.

- Ezért kidobtad a szobából?

- Úgy tűnik.- kezd egyre jobban idegesíteni ez a beszélgetés, mi köze van ehhez neki?

- Kibaszott hülye vagy ugye azt tudod?- vágja a fejemhez, bennem meg elszakad a cérna.

- Ugyan Zayn te mit szólsz bele ebbe? Egyáltalán milyen jogon szólsz bele a kapcsolatomba
Louis-szal? Nem tudsz te semmit, mégis itt atyáskodsz felettem, de nem vagy jobb nálam csak mert te lányokkal műveled ugyanezt. Voltál már valaha szerelmes Zayn, igazán szerelmes? Ha igen, tudhatnád milyen érzés úgy felkelni és este lefeküdni, hogy ott van az orrod előtt életed szerelme, de te nem kellesz neki? De amíg a barátja vagyok, meg van legalább az a kiváltságom, hogy vele lehetek, de én még ezt is elbasztam.- kikelve magamból ordítok, érzem könnyben vergődő fülledt szavaimban a kétségbeesésem. - Már nem vagyok számára senki.- suttogom, és a tenyerembe rejtem az arcom. Pillanatokon belül érzem magam körül az ölelő karokat, a nyugtató szavakat, de a könnyeim csak törnek fel, egyre mélyebbről. Ma éjjel nálam alszik Zayn, nem akarok egyedül lenni, most hogy végre van egy bizalmasom.

Másnap egy nagy bőrönddel állít vissza hozzám azzal a felkiáltással, hogy nálam fog mostantól lakni amíg teljesen fel nem épülök. Egyáltalán nem bánom, sőt hálás is vagyok neki, hogy megért engem és őszintén szólva nagyon is jól jön a támogatása és segítsége, egész jól ki is jövünk egymással. Zayn jelenléte gátolja meg a feltörni vágyó szomjam az alkohol iránt, azzal hogy eltereli a figyelmem. Bár Louis hiánya még mindig égető, és még mindig nem jött el hozzám meglátogatni. Egy hónap telt el azóta hogy nem láttam egyáltalán, talán így jobb is, könnyebb lesz felejteni, mert elhatároztam, ez így nem mehet tovább. De nem tart sokáig ez a könnyedség, hisz vissza kell mennem a bandába, bár nem mondom megfordult párszor a fejemben, hogy kilépek és hazaköltözök anyáékhoz. De nem tehetem ezt meg a többiekkel, meg persze ott van a szerződésem amit nem bonthatok fel.

Egyre jobban vagyok, a mankót is elhagytam már, de a tapintásom még mindig nem az igazi, a vezetőség szerint már munkára kész vagyok. Idegesen veszem magamra a ruháim és egy biztató vállszorítás után elindulunk a céghez.

Bent mindenki kedvesen fogad, és csak az évek rutinja segít abban, hogy én is tudjak mosolyogni, pedig legszívesebben elszaladnék és vissza sem néznék. Majd megjelenik Ő, és a szívem elkezd fájdalmasan lüktetni, egyre gyorsabban. Felemelem a kezem, hogy integessek, de megállítom félúton és leeresztem. Próbálok valami jó köszönést kinyögni de csődöt mond az agyam, hogy véget vessek ennek a szerencsétlenkedésnek, inkább csak bemegyek a szobába és leülök a kanapéra.

- Egész jól ment.- dicsér Zayn, de ezt még ő se gondolhatja komolyan.

- Sőt, pazar volt. Egyenesen csodálatos! - csapok a térdemre és vigyorodok el idiótán.

- Jól van na. Most mondtam volna inkább azt hogy borzalmas volt és hogy most tuti azt hiszi,
hogy utálod és azért nem köszöntél neki?

- Uhh...inkább, maradjunk annál, hogy egész jó volt.- húzom el a szám.

- Fel a fejjel pajti, ne csüggedj. Lesz ez még jobb is!- átkarolja a vállam és megrázogat. Erre lenne szükségem, hogy felrázzanak alaposan, hogy örökre elfelejtsem ezt az egész hülyeséget.

- Könnyen beszélsz.- hajtom a fejem a vállára, nagyot sóhajtok- Belehalok ha megint össze kell fussak Louis-szal.- hirtelen ellök magától Zayn- Mi van?- hátranézek ahova Zayn bámul, és egy feldúlt Lou-val találom szembe magam.

- Igyekszem mostantól akkor elkerülni, Harry! Bocs a zavarásért.- basszus.

- Várj, én nem úgy gondoltam!- de csak ezt már csak a becsapódó ajtónak mondhatom.

- Utána kéne menned...- mormog mellettem Zayn.

- Persze, és mit mondok neki? Hogy jaj nem így értettem, csak azért nem akarlak meglátni, mert olyan érzéseket keltesz bennem amit nem lenne szabad?

- Például ezt.

- Olyan arrogáns vagy.- fújtatva visszavágódok a kanapéra. El fog kerülni most már, így lesz a legjobb kettőnknek. Ő boldog lehet a barátnőjével és én végre letisztázhatom magamban ezt az egészet. Csak távol kell lennem tőle, ez az egy hónap is csak jót tett amíg nem volt a közelemben. Viszont a felvételeknél muszáj lesz egy légtérben lennünk, sőt szinte folyamatosan, de szerencsére, ő valahogy mindig elintézi, hogy ne kerüljünk egymás mellé sehol. Kezd minden végre lecsillapodni.

-o-

Az új albumunk miatt indulunk turnéra, sok ország, sok állomás. Nagy a nyomás mindegyikünkön és ingerelhetőbbek vagyunk a szokottnál. Én később érkezem a szállodába, mint a többiek, kikérem a recepciónál a kulcsom és felmegyek a szobámba. Benyitok, de itt már itt van valakinek a holmija, talán tévedés, de akkor nem ezt a kulcsot adták volna, és be sem tudtam volna jönni és nem utolsó sorban vajon hol van a szobatársam? Végszóra ki jön a fürdőszobából Louis. Lefagyok, erre nem vagyok felkészülve egyáltalán.

- Mit keresel itt?- kérdezi tőlem eléggé ellenszenvesen.

- Itt van a szobám, de én is kérdezhetném ugyanezt tőled. Gondolom valami keveredés történhetett a szoba felosztásban.

- Csodás.- ezzel sarkon fordul és visszamegy a fürdőbe. Nem értem miért kell ennyire utálatosnak lennie. Lecuccolok és elfekszem a feltételezett ágyamon. Ezt is csak végig kell vészelni valahogy, hisz csak egy éjszaka vagy max kettő lesz, többnyire alvással töltve. De amint kijön csak puffog, fújtat, minden módon kimutatva mennyire utálja, hogy itt vagyok. Nem bírom tovább hallgatni és nézni a szenvedését.

-Abbahagyhatnád már ezt a gyerekes viselkedést.

- Parancsolsz?- teljes mértékben vérig sérthettem az arckifejezése alapján.

- Itt csapkodsz és hisztizel amióta itt vagyok. Úgy teszel mint aki menten megpukkad, ha én nem tűnök el innen most rögtön, nem hiszem el, hogy ne tudnál elviselni egy éjszakát úgy, hogy egy ágy távolságra vagyok tőled... régen még a közös ágy sem jelentett gondot – halkulok el a végére.

- De igenis gondot jelentett.- válaszol dacosan.

- Valóban? Pedig akkor teljesen másmilyennek tűnt számomra, nagyon is szeretted, ha a közeledben voltam, ha átöleltelek, vagy ha te ölelhettél... ha megcsókoltalak, vagy épp te csókoltál engem... - azt hiszem így hangosan, kimondva, most vált igazán valódivá az eddig soha hangot nem kapott gondolat, hallgattunk azt remélve, hogy akkor talán nem lesz olyan igazi hús-vér érzés, de most nagyon is az.
 Legszívesebben leharapnám most a nyelvem amiért nem bírtam elhallgattatni magam. Láthatóan nem tud erre mit mondani, toporog még egy helyben pár pillanatig, látszik rajta, hogy össze van zavarodva, majd kiviharzik a szobából.
A fejemre szorítva a párnát próbálok lenyugodni. Annyira hülye vagyok. Elindulok megkeresni őt, tanácstalanul járom a folyosókat, de sehol nem találom őt. Megcsörgetem a telefonját, de arra sem válaszol. Hol a francban lehetsz?
Ahogy járkálok föl-alá a hotelben, mígnem lágy zene üti meg a fülem, elindulok az irányába. Ha Louist nem is, a bárt megtaláltam, helyet foglalok az egyik széken és rendelek.
Rég ittam már, lesz mit behozni.