Jó olvasást!
Loius
A közép suli első évében találkoztam Harryvel először pontosabban a gólya táborban, körülvették őt a lányok, már akkor ő volt mindenki kedvence. Eleinte még emiatt irigyeltem és utáltam őt, de csak azért, mert azzal a sráccal lógott folyton aki nekem tetszett. Kissé gyerekesen hangzik, hiába voltam akkor tényleg gyerek.
Már talán az óvoda óta tudom, hogy más vagyok mint a többi fiú, sosem érdekeltek a kocsik, sem a fegyverek még a sport sem. Emlékszem karácsonyra a Télapótól a legújabb Barbie álomházat kértem, mondanom sem kell, hogy nem kaptam meg, helyette egy bicikli várt rám a fa alatt. Talán azért is vagyok ilyen lányos, mert a szüleim lányt terveztek, rózsaszín szobával és aranyos plüssökkel. Bár nem sajnálom őket, hiszen végül teljesült az álom és lett 4 kicsi húgom.
Meleg vagyok, meleg voltam és esküszöm Channing Tatum felsőtestére az is maradok. A lányokkal is csak monitoron keresztül volt közöm, az is csak egyetlen egyszer fordult elő, mikor hatodikban a fiúk behoztak egy pornó újságot. Megrázó élmény volt, de vissza a tárgyhoz.
Az egész gólyatábor alatt szenvedélyesen utáltam Harryt, pedig szegény nem tett semmi rosszat ellenem, sőt. A tábor utolsó előtti napján belöktek a tóba, és én a tökéletes élsportoló, egyáltalán nem tudok úszni. Már lassan kezdtem elfogadni a tényt, hogy tinédzserkorom hajnalán meg kell hogy haljak, de szerencsére Harry beugrott értem a jéghideg vízbe és kimentet. Persze az a srác lökött bele a vízbe, akiért egész héten epekedtem és aki miatt utáltam a hősöm. Harryvel ezután az incidens után elválaszthatatlanok lettünk és szépen lassan belé szerettem.
Egyáltalán nem volt az esetem, mindig csak barátként tekintettem rá, legalábbis egész sokáig ezt hittem, de mikor bemutatta nekem az első barátnőjét aznap sírva feküdtem le. Fogalmam sincs hogy történt, mikor és miért pont a legjobb barátomba szerettem bele, eleinte arra fogtam rá a féltékenységem, hogy nem tölt annyi időt velem, mint addig azt tette, de végül rá kellett jönnöm, hogy teljesen más dolgok állnak a háttérben. Gondoltam arra is, hogy drámaian sírva bevallom neki az érzéseim, de féltem attól megutál és a végén kiderül egy kis fellángolás volt azért, mert elhanyagolt. Nem akartam elveszíteni őt, de múltak az évek és egyre jobban megbizonyosodtam arról, hogy sajnos ez nem csak egy rövid rajongás.
Ott voltunk egymásnak, jóban rosszban. Általában ő védett meg engem a nagyobb gyerekektől, amíg én mindig meghallgattam őt mikor senki más nem figyelt rá. Hozzám jött át mikor a macskája meghalt és az én vállamon sírt egész délután. Gyűlöltem mikor Harry sírt, nem akarom őt soha boldogtalannak látni, mert az engem is azzá tesz.
A végzős bálon engem vitt párjának, mert a csaj akivel járt kidobta őt, nekem meg eleve nem volt partnerem. Az volt életem legboldogabb napja, nem akartam belegondolni, hogy Harry számára igazából ez csak egy vigasz, egy vicc volt. A buli után elmentünk berúgni és akkor csókolt meg először, el tudtam volna magam hányni az örömtől és az izgatottságtól, bár meglehet a bennem lévő alkohol is rásegíthetett az érzésre. Végül hazakísért és a párnámat ölelgetve, hatalmas vigyorral aludtam el.
Másnap csúnyán összevesztünk, pont ami miatt előző éjszaka kitudtam volna ugrani a bőrömből. " Dehát meleg vagy, tuti élvezted!,, Úgy még nem fájt semmi, mint ez a megjegyzése. Rengetegen bántottak mikor bevallottam, hogy meleg vagyok, ha nem a szemembe, a hátam mögött pusmogtak rólam, de sose érdekelt mit mondanak, hisz Harry mindig ott volt, hogy felvidítson, aki folyton azt mondogatta hogy semmi baj nincs velem és ők a bunkó szemetek.
Hatalmas jelenetet kellett volna rendeznem, megütni és könnyekben kitörve elszaladni, de egyszerűen nem mozdult a testem, földbe gyökereztem. Szögesdrótként szorultak a szívemre Harry szavai, még pislogni sem mertem. Másodpercekkel később felforrt bennem a düh és rázúdítottam minden fájdalmam amit addig átéltem miatta. Nem értette miért viselkedtem úgy, nem is volt baj. Majd egy örökkévalóságnak tűnő hét után bocsánatot kért tőlem.
Ugyanarra az egyetemre jelentkeztünk, majd az első év után Harry elkezdett rossz társaságokba járni, drogozni és folyton ivott. Úgy viselkedett, mint aki elvesztette a józan eszét, szinte minden másnap egy új lánnyal az oldalán toppant be a szobánkba. Azokon az éjszakákon, mikor már minden más elnémult, hallottam a saját szívem halk repedését.
Továbbra is önző mód a barátja maradtam, ápoltam mikor kellett, kihúztam a csávából mikor már a fél város holtan akarta látni. Nem sokkal később Harry csatlakozott a maffiához és pár év múlva ő lett a vezérük, amíg én letettem az első diplomám.
Sosem engedtem, hogy túlságosan rossz fiú legyen, már amennyire lehet korlátolni egy bűn szervezetet és annak fejét. Egy nap egy jegygyűrűvel állított be hozzám, azzal a kijelentéssel, hogy megkéri Caroline kezét. Legjobb baráthoz illően átöleltem, gratuláltam neki és ittunk egyet az egészségére.
Majd akkor is ittunk mikor a csaj faképnél hagyta őt, mikor rájött mi is a "szakmája" valójában Harrynek. Közben a szívem millió apró kis részre szakadt ő érte és magamért is.
Vezérigazgató lettem, apámtól örökölt vagyonomból egy saját céget alapítottam Harry kisebb-nagyobb segítségével. Még mindig nem nézem jó szemmel, hogy az alvilágban találta meg a helyét, de a szülei válása után meg tudom érteni miért kezdett elzülleni. Elfogadom őt akárhogy, akármilyen körülmények között, mert szeretem és mert ő legjobb barátom.
Éreztem, hogy valami baj van, egyszerűen tudtam, hogy bajban lesz, de ahhoz nem voltam elég értelmes, hogy tegyek is ellene bármit. Bár nem vagyok csodatévő, nem akadályozhatom meg azt amiről nem tudom igazából mi is az.
Lefeküdtünk és én szerelmet vallottam neki, abban a szent pillanatban leakartam harapni a nyelvem, de azt válaszolta hogy ő is szeret, szeret.
Hirtelenjében nem tudtam, nem akartam elhinni amit mondott csak szorosan hozzábújva elaludtam, a reggelre hagyva gondjaim.
Mellette akartam ébredni, látni akartam ahogy felkel és reggelivel fogadni, de be kellett rohannom az irodába. Miután minden probléma elsimult, nem tudtam megállni, hogy ne szaladjak át hozzá.
Bár ne tettem volna, egyáltalán nem emlékezett semmire. Abban az egy hétben amíg nem láttam Harryt, minden érzésem eltemettem jó mélyre. Ha jó barátja akarok lenni, nem engedhetem meg magamnak azt, hogy örökké csak arra várjak hogy viszonozza szerelmem. Bevallom sokszor elgondolkoztam azon, hogy egyszerűen elmegyek és többet nem térek vissza, hogy itt hagyom a várost, itt hagyom Harryt, de képtelen lennék rá. A bordáim alatt dobogó húscafat nem engedné soha.
Közbeszólt a sors mikor elindultam hozzá bocsánatot kérni.
Egy zsákkal a fejemen ébredtem fel egy ismeretlen helyen, imádkoztam azért hogy csak Harry szórakozzon velem, de rögtön rájöttem hogy tévedtem, mikor egy idegen pasas ökle csattant az arcomon. Elkezdtek idővel faggatni Harry üzleti dolgai érdekelték őket, de ha még meg is fordult volna a fejemben az árulás akkor sem tudtam volna semmit sem mondani nekik, nem szokott beavatni. De egy percig sem aggódtam, ezek a barmok amatőrök, Harry se perc alatt itt lesz és nem sokára elfelejtjük ez egészet.
Hittem én, teljesen elszabadult a pokol. Mindenhol fegyverek és rendőrök és csak arra tudok gondolni, hogy Harry biztonságban kijusson. A félelem lassan kúszott végig az ereimen, a szorongató érzés, abban a pillanatban sűrűsödött össze bennem. Nem tehettem mást mint hogy elé ugrok.
Ahogy a szemébe néztem, éreztem a lyukat a mellkasomban ott, ahol a szívemnek kéne lennie. Egy mélyen tátongó ürességet, ami magába szippantotta mind azt a boldogságot amit eddigi életem során átéltem mielőtt még találkoztam Harryvel és most a boldogságom tőle függ; hogy milyen hosszan tartanak az öleléseink, mennyit flörtölünk és csipkelődünk egymással, milyen hosszan tart a közös tévézés lusta vasárnapi reggeleken, mikor közös reggelit készítünk,mert mikor rám mosolyog úgy érzem, mintha újra kitavaszodott volna a hosszú tél után.
De az ő szemeiben csak az őszinte szeretetet látom, a legtöbbet amit egy ember adhat a legjobb barátjának.
Leakarom törölni a könnyeit, nem akarom szomorúnak látni.
***
- ...nem tudtam mi hiányzik az életemből Lou, de már igen és te vagy az. Azért nem találtam a helyem sehol, mert már rég megtaláltam melletted, de túl vak voltam ahhoz hogy lássam. Ne hagyj el kérlek Lou...szeretlek. - nem akarom kinyitni a szemem. Büdös van és egyáltalán nem tetszik a póz amiben fekszem, de ismerős a hang amelyik beszél hozzám. Harry?
Miért ilyen szomorú a hangod? Megpróbálom kinyitni a szemem, de vakító a fény, pislogok párat.
- Harry...- alig bírok beszélni, mintha egy homok vihar dúlna a számban. Kivagyok száradva.
- Lou! Édes istenem, nővér! - a fejembe hasít a fájdalom, ne ordíts Harry.
A felhajtás után ami azután fogadott, hogy a nővérek beözönlöttek az ajtón, ismét kettesben vagyunk.
- Soha többé ne csinálj ilyet Louis! Értetted? Soha!
- Ha nem lennél ilyen béna nem kéne megmenteni. - mosolygok rá.
- Megütnélek, ha nem lennél már ígyis ilyen szar állapotban.
- Tehetsz egy szívességet Styles. - forgatom meg a szemem.
- Bármit. - zavarba jövök a hanglejtésétől, olyan komolyan mondta.
- Vegyél nekem gyémántot. - próbálom folytatni a viccelést.
- Amennyit csak szeretnél. Figyelj Louis, sajnálom hogy akkora barom voltam. Nem az elrablásodról beszélek most, hanem arról amit mondtam neked amikor lefeküdtünk.
- Ne Harry, kérlek. Nem akarok erről beszélni. - összeszorul a torkom. Azt akarom, hogy felejtse el, belepusztulok, ha most arra kér hagyjam őt el.
- Én meg akarok. Komolyan gondoltam, hogy szeretlek csak akkor még nem tudtam akkor, de most már biztosan tudom, hogy szeretlek Lou, szerelmes vagyok beléd. Mikor azt hittem elvesztettelek, én is veled haltam akkor, nem akartam olyan világban élni amiben nem létezel. Képtelen vagyok elképzelni egy olyan jövőt aminek nem vagy szerves része. Kérlek bocsáss meg.
- Hülye fasz.- vágom hozzá a párnát. Szipogva kapkodom a levegőt - Komolyan meg kellett halnom ahhoz, hogy erre rájöjj?! Ostoba majom. - a forró könnyek egyre sűrűbben törnek elő a szememből, feltépve minden fájdalmat amit eddig mélyen elástam bensőm legmélyére. Minden egyes apró pillanat mikor már azt hittem elvesztem a józan eszem miatta.
De ezek öröm könnyek, kimossák a mély sebeket. Átölelve csókolja meg a homlokom, és érzem hogy mosolyog.
- Ne haragudj.
- Rémálommá teszem az életed, ha most rögtön nem csókolsz meg te marha. - húzom közelebb magamhoz.
- Boldogan. - nevet fel és illeszti az ajkait az enyémekre.
-Egyébként hogy kerültem a kórházba?
- Billnek köszönheted az életed, én egy idegroncs voltam, azt hittem meghaltál és csak erre tudtam gondolni. Otthon kibőgtem a lelkem, amíg neki volt esze ahhoz, hogy bevigyen a kórházba.
- Idióta. - ütöm meg a mellkasát, de boldogabb nem is lehetnék.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Bevallom nem akartam megírni ezt, tetszett úgy ahogy a Pure love-ot befejeztem, de elég szomorúság és igazságtalanság van így is a világban, legalább itt a fantáziánkban had legyen minden csupa felhő és tündérpor. :)
