Silhouette 10.fejezet [Vége]

Tegnap a vihar miatt elment a netem, nem tudtam feltölteni az új részt.
Sajnos elértünk a kis történetünk végéhez:( tudom hirtelen jött, de így éreztem a legjobbnak. De ne aggódjatok jó sok ötletem van amit megszeretnék írni, addig is jó olvasást!
Köszönöm, hogy eddig kitartottatok a történet mellett.<3



- Nagy hülye vagy!- felkapom a fejem és felnézek Liamre, összevonom a szemöldököm és értetlenl nézek rá.

- Tessék?

- Jól hallottad! Egy barom vagy, ha pár kövér kopasz faszi miatt eldobod magadtól a szerelmet, akkor meg is érdemled, hogy boldogtalan legyél!- ezzel faképnél hagy és bemegy.

- Neki most mi baja van?- nézek a többiekre, de senki nem válaszol.

- Gyere menjünk be.- veregeti meg a vállam Niall és együttérzően rám mosolyog. Egyáltalán nem értem miért viselkedik velem így Liam. Épp eléggé meg vagyok viselve, nem kell még egy lapáttal rátenni.

- Hallo?...Igen itt van mellettem. Rendben.- felém fordul Zayn és lerakja a telefont.

- Ki volt az?

- Paul, hazahozza Harryt, már úton vannak a repülővel. A magángépen jönnek, mert nem akar ügyet csinálni a dologból és arra kért, hogy vigyázzak rád, hogy nehogy te is megbolondulj.- kuncog és felmegyünk a szobáinkba.

- Nyugodj meg semmi hülyeség nem forog az agyamban.

- Ajánlom is!


***


Az ablaknak támasztom a fejem és onnan bámulok ki a felhőkre, érdekel vajon milyen érzés lehet ráülni, ha az egyáltalán lehetséges.

- Meddig fogsz duzzogni?- nem nézek Paulra, csak egy nagyot sóhajtok és lejjebb csúszok az ülésen.

- Nem duzzogok.

- Persze, én meg anglia királynője vagyok.

- Ohh, felség!- fordítom felé a fejem és meghajolok.

- Nagyon vicces vagy, de ugye tudod, hogy most neked kéne nekem pitizni.

- Ugyan miért kéne?- lehet ezt már nem kellett volna megjegyeznem, mert látom Paul fején, hogy vörösödik.- Jó sajnálom, ne haragudj egy seggfej vagyok.- nagyot sóhajt és tölt magának whiskyt.- Nekem is tölthetsz.

- Na meg a nagy francot! Azt sem tudom, hogyan maradt abba a piálásod, de nem én leszek a aki visszarángat belé.

- Mikor egy kórházban ébredsz fel azzal, hogy majdnem elvesztetted a lábad elfagyás miatt, hát nagy kérdéseket ébreszt az emberben, hogy beakar-e még rúgni.

- Érthető...viszont annyit még mindig el kell mondanom, hogy feltudtam volna robbanni, mikor eltűntél, és csak a 8 órás repülőútnak köszönheted, hogy még nem téptem le a fejed.- csak bólintok, nem akarom megint elszólni magam, így is nagy csávában vagyok, de mégis azt kívánom, hogy örökké tartson ez az út. - Áruld már el nekem mi miatt döntöttél úgy, hogy elszöksz?- felnyögök és beletúrok a hajamba, reméltem, hogy nem kérdezi meg, mert semmi hazugság nem jut az eszembe, ami most jó lehetne, ahhoz túl jól ismer engem. Megbízom benne, szinte már a második apámnak tekintem őt, de nem tudom vajon jó ötlet lenne elmondani neki.

- Túl nagy volt a nyomás, besokalltam, sajnálom.- jobb lesz így, nem kell mindenről tudnia.

- Ha nem akarod elmondani, akkor mondd azt, de többet ne forduljon elő, bármi is váltotta ki ezt nálad rendben, mert akkor nem úszod meg csak ennyivel.

- Oké.- hálás vagyok neki, hogy nem faggat tovább. Ránézek az órámra és elhúzom a szám, egy óra múlva megérkezünk.


***


Halk kopogásra leszek figyelmes, kiveszem a fülhallgatóm és lerakom a könyvem.

- Gyere csak be!- lassan nyílik az ajtó és Niall dugja be rajta a fejét.

- Harry megjött, gondoltam szólok.- görcsbe rándul a gyomrom, amint meghallom a nevét. Nagyot sóhajtva harapok a számba, kerülget a sírás, de már összeszedtem a gondolataimat, tudom mit fogok neki mondani, csak azt nem tudom, hogyan fogja fogadni. Felülök és megigazítva magamon a ruhát Niall után megyek. A többiek már mind körbevették és együtt cukkolják őt, de mikor mi is odaérünk megfagy a levegő.

- Azt hiszem bedugva hagytam a hajvasalót, megyek megnézem.- hadarja Zayn és eltűnik a szemünk elől, nyomában Liammel.

- Segítek neki, gyere te is Niall.- int neki és nemsokára kettesben maradunk Harryvel.

- Mennyi ember kell egy hajvasalóhoz?- nevetek fel zavartan, hogy oldjam a feszültséget, de Harry nem mond semmit, csak néz rám, majd elfordul és elindul a másik irányba, de megfogom a csuklójánál fogva és visszahúzom.- Várj, kérlek ne menj el.
- Mit akarsz?- bánt, hogy ilyen közönyös velem, de most csak lesöpröm magamról, hisz minden joga meg van ahhoz, hogy így beszéljen velem.

- Beszélnünk kell.

- Eleget hallottam tőled Louis, nem kell többször elmondanod, elsőre is tökéletesen megértettem!

- Végighallgatnál Harry? Nem is tudod mit akarok mondani!- csattanok fel és megszorítom a karját, majd összefonom az ujjainkat.

- Van sejtésem róla.- forgatja meg a szemeit és elakarja húzni a kezét, de nem engedem, helyette még közelebb húzom magamhoz és felpipiskedve megcsókolom. Felnyög a meglepettségtől és én a pillanatnyi összezavarodottságát kihasználva átcsusszantom a nyelvem a szájába, elmélyítve a csókot, de nem viszonozza. Egy ideig próbálkozom még, csókolgatva, szívogatva, harapdálva a száját, de semmi reakció. Nagyot sóhajtva húzódom el tőle és nézek mélyen a szemeibe.

- Miért nem csókolsz vissza?- olyan üres a tekintete. Rég volt mikor ilyen közel voltunk egymáshoz, mármint mikor végre odafigyeltünk egymásra. Eltávolodtunk, vagyis inkább csak én távolodtam el tőle, borzalmasan érzem magam, hogy cserben hagytam őt, hisz mégiscsak a legjobb barátom, hiába voltam szerelmes belé. Annyira féltem a saját érzéseimtől, hogy inkább magára hagytam őt, mintsem hogy szembe kelljen néznem vele, és ez lett mindennek az eredménye. Idejét sem tudom mikor nevettünk utoljára együtt igazán, vagy mikor töltöttünk el huzamosabb időt együtt.

- Az utolsó csókunknak sem lett jó vége, amúgy is van barátnőd akivel együtt akarsz lenni nem?

- Már nincs senkim Harry.- elkerekednek a szemei és értetlenül bámul rám, majd összevonja a szemöldökét és haragosan válaszol.

- Ne merészelj hazudni nekem Louis, nem szép dolog más érzéseivel játszadozni!

- Nem hazudok, téged szeretlek! Idő kellett mire rájöttem, hogy senkit nem tudok átverni azzal, hogy Elivel boldog vagyok. Így is túl sokáig bántottalak téged, jóvá akarom tenni tenni a hibáimat. Amit mondtam neked mielőtt elmentél volna, komolyan gondoltam.- fájdalmasan rándul meg az arca, de tovább folytatom mielőtt még félreértené.- De mikor nem találtak téged sehol, és kiderült, hogy hazamentél, ráébredtem arra, hogy mekkora önző seggfej voltam és mennyire megbántottalak. Be voltam, sőt még most is be vagyok attól rezelve, hogy vajon mit fognak rólunk gondolni az emberek, de már nem érdekel. Veled akarok lenni Harry, de ha te már nem, azt is megértem.- halkulok el a végére és lesütöm a szemeimet.

- Nem hiszem, hogy jóvá tudnád tenni bármikor is amit tettél velem, még ha akaratlanul is tetted.- legszívesebben elrohannék, nem akarom végighallgatni, ahogy elutasít, de megérdemlem, hogy most én is átéljem azt amit ő.- De ha komolyan szeretsz, és velem akarsz lenni, talán együtt csinálhatnánk új, szebb emlékeket, amivel mindezt elfelejtetnéd velem.- felnézek rá, és kutatom az arcán a jeleket, hátha csak viccel velem, de nem látok semmi egyebet, csak azokat a gyönyörű smaragdzöld íriszeket, amik belelátnak a lelkemig.

- Mindezek után te képes lennél megbocsátani nekem? Szörnyű dolgokat tettem, borzalmas vagyok és csak bántottalak.

- Leakarsz beszélni magadról?- nevet fel.

- Nem, dehogyis. Soha! Csak nem erre számítottam, ésszerűbb lett volna elutasítanod.

- Hát még pont szerencséd, hogy nincs egy csepp eszem sem, ha rólad van szó.- mosolyodik el kedvesen és a tarkómra csúsztatva a kezét közel húz és lágy csókot hint a számra. Átölelem a nyakát és elhúzódom tőle épp csak annyira, hogy utána még szorosabban átöleljem.

- Szeretlek Hazza.- suttogom a szájára.

- Én is téged.- szorosan öleli át a derekam. Majd tapsolást hallunk, a hang irányába kapjuk a fejünket, de rögtön elmosolyodunk.

- Éljen a boldog pár.- törölgeti a szemét Zayn, műsírást imitálva. Továbbra is Harry nyakát ölelve bújok hozzá közelebb.

- Már azt hittem nem jöttök végül össze!- mosolyog Liam és veregeti meg Harry vállát.

- Én meg már azt hittem drog problémáid vannak!- mindannyian hátranézünk és megfagy egy pillanat alatt a levegő körülöttünk.

- Paul...-nyögöm ki, de nem engedem el most sem Harryt, most bocsátott meg nekem, nem akarom máris megbántani őt. -Figyelj...

- Ne magyarázkodjatok, így is úgy is észrevettem volna. Eddig is láttam mára jeleket, de nem hittem volna, hogy végül tényleg összekerültök, de addig míg nem csináltok belőle hírverést, én nem bánom.

- Köszi.- szólal meg végre Harry és egy puszit nyom a homlokomra.


***


Végre este az ágyban fekve a mellkasára hajtom a fejem és simogatom a csupasz hasát, bárgyú vigyorral az arcomon.

- Sokkal jobban fogadták, mint gondoltam volna.- suttogom. Felhúz magához Harry, a lábai közé fekve
könyöklök az oldalán és dörgölöm össze az orrainkat.

- Bármeddig tudtam volna rád várni, ha tudom, hogy végül mellettem kötsz ki, ugye tudod?

- De nem kell többé várnod, itt vagyok.- csitítom. Látom rajta, hogy megviselte az egész, nem tudom mikor tér vissza a csillogás a szemébe, de mindent elfogok követni annak érdekében, hogy ismét az a felhőtlenül boldog, szeleburdi Harry legyen akit megismertem.

- Ígéred?

- Ígérem.- lehajolva hozzá nyomok egy csókot az ajkaira, majd melléfekszem és szorosan átölelem és többet nem eresztem.