Silhouette 9. fejezet

Sajnálom, hogy ilyen rövid lett, nagyon nagyon elvagyok havazva...
Jó olvasást!



Túl hamar érkezünk haza, anya egész úton nem szólt hozzám, bár nem éreztem azt, hogy ideges lenne, csak szimplán ignorál. Mivel nincs nálam még semmi holmi, így csak besétálok a házba és leülök a kanapéra. Anya leül a velem szembe levő fotelba és megkezdi a monológját.

- Harry Edward Styles! Szerinted okos döntés volt eljönnöd ide egy turné kellős közepén? Remélem nagyon jó.

indokod van arra, miért hagytad cserben a bandát és a rajongóidat. Paul engem hívott teljes pánikban, hogy eltűntél! A fiúk aggódtak, hogy talán elraboltak téged! Nagyon felelőtlen dolog volt amit most tettél fiam!

- Anya...kérlek, hallgass végig. Nem akarom elmondani az okát, nem értenéd! De azt viszont meg kell értened, hogy számomra ez volt a legjobb abban a helyzetben amiben voltam.

- Ohh sajnálom, hogy nem vagyok elég ahhoz, hogy megértsem a problémáid!

- Nem! Nem, nem arról van szó! De félek megutálnál, ha megtudnád.

- Harry...- átnyúl a dohányzóasztalon és a kezébe fogja az enyémeket. - Bármit is tettél kisfiam, én szeretni foglak! Nekem elmondhatsz bármit, soha nem foglak tudni megutálni!- mosolyog rám kedvesen és megszorítja a kezem.
Elgondolkozom egy pillanatra, talán tényleg jó lenne, ha valaki tudná, ha valakivel megbeszélhetném ezt az egészet.
Nagy levegőt veszek, ès kifújom az orromon aztán a szemeibe nézek.

- Meleg vagyok. - feltartom a kezem, mielőtt még közbevághatna. - És szerelmes vagyok Louisba.

- Ohh babám, gyere ide!- átül mellém és szorosan átkarol. - Elsősorban, mindig is tudtam, hogy meleg vagy szivem. - nyom egy apró puszit a halántékomra. - De az, hogy épp Louis a szíved választottja...hazudnék, ha azt mondanám, nem sejtettem, hisz ismerlek nagyon jól! De reméltem, hogy nem lesz igazam, főleg mikor barátnője lett. De az élet megy tovább kicsim, biztosan találni fogsz egy kedves fiút, aki majd viszonozza az érzelmeidet! Megérdemled a boldogságot. - könnyek szöknek a szemembe anyám szavaitól. De erőt véve magamon folytatom.

- Louis viszont szeret. Csak...ő nem akarja felvállalni, fél attól, hogy mi lenne velünk azután miután kiderül a dolog.

- Érthető...

- De én nem is akartam nyilvánosságra hozni! De még így sem lehetünk együtt, meg sem akarta próbálni velem a dolgot. Titokban tarthattuk volna. - érzem a finom simogatást a karomon. Letörlöm az arcom, mert nem akartam sírni, nem akarok sírni miatta többet!

- Akkor ő nem érdemel meg téged! Egy csodálatos fiú, azaz már férfi vagy! Bárki lenne Louis helyében, de ha ő nem meri felvállalni az érzéseit, azon egyikünk sem változtathat, csak ő maga. Maradj csak itthon, majd megbeszélem Paullal a dolgokat. Pihenj kicsim, addig csinálok neked egy jó meleg teát, jó?- bólintok és egy csókot nyomok az arcára és felmegyek az emeletre, a gyerekkori szobámba.
Szinte minden ugyanúgy áll, ahogy emlékeztem rá, csak az ágyam tűnt nagyobbnak mikor utoljára itthon voltam. Végig fekszem rajta, de lelóg róla a lábam, és végre, hosszú idő után felnevetek. Hangosan, szívből jövően nevetek.
Egy roncs vagyok, de nagyon jól esik itt lenni, csend van és béke. Pár pillanat múlva anya dugja be a fejét az ajtón.

- Itt a tea szivem, én telefonálok egyet. - rakja le az éjjeliszekrényemre a bögrét, majd ki is megy.
A takaró alá dugva a fejem elalszom, kipihenem a repülőutat.


***


A könnyeimmel küszködöm mikor leszállok a repülőről, Harry nélkül.
Nincs most kedvem taxiba szállni, inkább sétálva teszem meg a visszautat. Imádkozom azért, hogy ne ismerjen fel senki. Semmi kedvem, hogy ilyen állapotban bárki is lásson.
Félúton járok mikor egy hangos dudálásra kapom fel a fejem.

- Louis!!- meglátom Niallt az autóból kilógva integetni. - Gyere!- körbenézek, tovább akarok menni, de a nevemre nem csak én figyeltem fel, pár lányt meglátok felém közeledni, ezért gyors léptekkel az autóhoz sietek és bepattanok Liam mellé.

- A koncertet törölték. - mormolja Liam az orra alatt. Látszik rajta, hogy nem tetszik neki a helyzet, de nekem sem. Nem szeretnék annak az embernek a helyében lenni aki ezt bejelenti, vagy akinek ezt el kell sikálnia.

- Legalább meg van, épségben van és nem kell tovább aggódni érte. - mentegeti Niall, de felesleges. Teljesen magára vonta a haragunkat, el sem tudja képzelni milyen nagy galibát okozott.

- Eddig sem aggódott érte senki, ez a barom itt hagyott minket egy turnéval a nyakunkon. - egyikünk se szólal meg egy darabig ezután, csak mikor kiszállunk.

- Akkor most mi lesz?- teszi fel félénken a kérdést Niall.

- Paul hazaráncigálja, személyesen. Tudja, hogy máskülönben senki nem imádkozza őt haza.


- A fenéért kell ennek a gyereknek most megőrülni. - csattan fel Zayn.

-Nyugodj meg, biztos komoly dolog, máskülönben nem tett volna ilyet. - békíti Niall. Nagyot nyelek és zsebre dugom a kezeimet. Az egészről én tehetek igazából, nem kellett volna engednem, hogy eluralkodjanak rajtam az érzelmek. Egyáltalán nem kellett volna megcsókolnom őt, sem szerelmet vallani, de ami megtörtént, megtörtént. De nem engedhetem, hogy Harry egyedül vigye el a balhét.

- Miattam menekült egészen Holmes Chapelig.- mindenki rám szegezi a tekintetét.

- Ne hibáztasd magad Lou.

- De az enyém. Teljes mértékben csak az enyém, megbántottam őt.

- Az még nem ok semmire!- nem akarom, hogy haragudjanak rá. Idegesít, hogy nem akarnak meghallgatni és csak engem védenek miközben minden az én hibámból ered.

- Szerelmes belém, és én is belé, de megmondtam neki, hogy ez nem fog működni. Azt mondtam neki, hogy Eleanorral maradok, nem kockáztatom meg a banda sorsát.
Egy darabig nem mond senki semmit. Nem tudom, hogy vajon azért, mert nem tudnak mit mondani, vagy már egyáltalán nem akarnak hozzám szólni. Idegesen toporgok előttük a cipőm orrát vizslatva.

- Durva...




***


Másnap korán reggel dörömbölésre kelek, valaki nincs jó kedvében az ajtó túloldalán. Kibújok a takaró alól és körbe nézek, ohh igaz is, hazajöttem.

- Harry!- kiabál fel anya.

- Megyek!- kikászálódom az ágyból, nem kell vesződnöm az öltözködéssel, mert a tegnapi ruháimban aludtam el.

– Mi olyan sürgős?...Ohh…

- Ohh bizony! Harry mégis hogy képzelted, hogy szó nélkül eltűnsz?- veszélyesen higgadtnak tűnik Paul, bár ha ő
kopácsolt ilyen hevesen az ajtón, képzelem mennyire lehet nyugodt. Reméltem, hogy eltölthetek itthon pár napot, de ugyan kit is áltattam.

- Sajnálom…

- Sajnálhatod is, nem tudod mekkora csávába kerültem miattad! Most pedig öltözz, mert visszamegyünk, és meg ne halljak semmi féle tiltakozást, megértetted?

- Meg.- húzom el a szám és követem őt a kocsijába.