Silhouette 7. fejezet

Kissé rövidke lett, de remélem így is tetszeni fog! :) Jó olvasást hozzá! (a hibákért előre is elnézést kérek, de épphogy sikerült megírnom a fejezetet :D)

A poharamba kapaszkodva támasztom a fejem a bárpultnak, nagyot sóhajtva veszem a fáradtságot, hogy felnézek, mikor meghallom a pultos hangját.

- Nő van a dologban?- pillant le rám mindent tudóan, hümmögve bólintok, megeresztve egy fanyar mosolyt. Ha még Louis nő lenne, mennyivel könnyebb lenne minden. Lehúzom a maradék italom, eltolom magamtól az üres poharat és mikor már hajolna újratölteni, megrázom a fejem.

- Nekem ennyi volt mára pajti.- lerakok egy 100-ast az asztalra és felállok. Beszélnem kell vele, mielőtt még jobban elhidegülünk egymástól. Érzem, hogy kipirult az arcom, pedig csak két pohár csúszott le, elszoktam tőle úgy látszik. A zsebembe dugom a kezem, elindulok a lift felé, de lefagyok egy pillanatra a hallban, gyorsan megfordulok és lehuppanok az egyik fotelra, jól összehúzva magam. Mit keres itt Eleanor?! Mi a francot keres ez a nőszemély, itt LA-ben? Nem hiszem el, hogy a világ másik felén sincs tőle nyugtom, vajon Lou tud arról, hogy itt van?

Felállok és egy mosolyt erőltetve magamra megszólítom, remélem, nem vagyok teljesen lesápadva, mint amennyire érzem magamon.

- Ellie, hát te?- felkapja a fejét a neve hallatára és elmosolyodik ő is.

- Harry, de jó látni téged, jöttem meglepni Louist, de nem tudtam merre keressem őt, de hála az égnek itt vagy, ugye kisegítenél?- tehát akkor nem tudja, hogy itt van, helyes.

- Persze, gyere, felviszlek a szobánkba, bár nem tudom vajon hol van most, de megvárhatod ott nyugodtan. 

- bólint és én felkísérem őt.

- Megkeresem őt, te addig maradj csak itt rendben?- magára hagyom és elindulok felfelé, a tetőre, hogy is nem jutott eddig eszébe, mindig oda menekül, ha valami baja van. Idegesen toporgok a liftben, majd végre mikor megérkezem, az ajtóhoz sietek, de megtorpanok, ha most szólok neki, ismét elvesztem az esélyét annak, hogy kibékülhessek vele. Eszembe jut miért is indultam el eredetileg, bizonytalanul fogom meg a kilincset és nyitom ki, de visszahőkölök rögtön, ahogy teljes valójában ott áll velem szembe. Látszik rajta, hogy sírt, ki van pirosodva az arca és a szeme is. Elönt a bűntudat, mert tudom, hogy miattam sírt, de egy kis részem örül is ennek, akármennyire gonoszul hangzik. Önkéntelenül cselekszik helyettem a testem, megragadom a derekánál fogva és az ajkaira nyomom az enyémeket, ellentmondást nem tűrően erőszakolom a nyelvem az ő szájába és invitálom egy mély csókba. Felszisszenek egy aprót mikor belemarkol a karomba és durván mar az ajkaimra, de megérdemlem, bocsánatkérően vonom szorosabbra az ölelést, és finoman simítok végig az alsó ajkán a nyelvemmel. A másik kezem az arcához emelem, és a hüvelykujjammal simogatom az arcát.

- Sajnálom Lou, egy faszfej vagyok. - suttogom halkan, mikor elválunk egymástól.

- Egy hatalmas faszfej. - javít ki, elvigyorodom és még egy csókot nyomok a szájára.

- Ahogy mondod. - bólogatok. Átöleli a nyakam és végre elmosolyodik ő is. - Lou...

- Igen?- pillant rám kíváncsian.

- Szeretlek Louis. Szeretlek, azóta amióta először megláttalak. - összevonja a szemöldökét, látszik rajta, hogy össze van zavarodva, mint aki nem akar hinni a saját fülének. A szívem a torkomban dobog, talán most elkezd velem üvöltözni, hogy mennyire undorító vagyok, és hogy többet ne merjek hozzá szólni. Lassan elengedem a derekát és hátrébb lépek. Talán meg is üt, ki tudja, még mindig nem mond semmit. - Lou...?- Idegesen harapdálom az ajkam, nem merek a szemébe nézni, ez egy borzalmas ötlet volt. Szeretném most elásni magam, eltűnni, örökre. A földet bámulva gyűrögetem a felsőm alját.

Két kart érzek a nyakam köré fonódni és kis híján összegörnyedek a hirtelen súlytól, ami rám nehezedik, de szerencsére jók a reflexeim és megtartom.

- Ohh Hazza, én is szeretlek téged!- neveti és kezdi csókokkal elborítani az arcom. Még nem igazán fogtam fel, hogy most mi történt.

- Te is?- átölelem ismét a derekát és feltételezhetően iszonyú ostobán festhetek most ezzel a bamba fejjel.

- Igen én is téged, butus. - mosolyog rám kedvesen. Megkönnyebbülten rebegek el egy imát, behunyom a szemem és ismét egy csókban forrunk össze. Lecsúsztatom a kezem a derekáról a fenekére, olyan kerek, és puha. Belevigyorgok a csókba, ahogy Lou megereszt egy halk sóhajt, mikor belemarkolok. Elszakadok tőle, de csak annyira, hogy elérjem a nyakát, rátapasztom az ajkaim és finoman kezdem el szívni az érzékeny bőrt. Elengedi a nyakam és elhúzódva tőlem megfogja a kezem, a lifthez húz. A liftben a falhoz nyomom és tovább folytatom a nyaka harapdálását, elkezdem az ingét kigombolni alulról felfelé haladva, csak reménykedem abban, hogy nem lát meg minket senkit. Szerencsére közel van a mi szobánk, de átfut az agyamon a felismerés, hogy Eleanor ott van bent a szobában. Egy terv kezd el körvonalazódni bennem, még gyorsabban szabadítom meg a felsőjétől, és kinyitva az ajtót betolom rajta. Az ajkaira marok, miközben Eleanor szemébe nézek, Louis mit sem sejtve viszonozza. Lassan feláll az ágyról Ellie, a szájához emeli a kezét és látom a szemében a könnyeket gyűlni. Nem akartam őt megbántani, de tudnia kell, hogy Louis az enyém most már.

- Louis?!- nyögi ki. Hátrapillant gyorsan és teljesen lefagy, elenged és megfordul.

- Ellie, te mit keresel itt?

- A VOLT pasim, de már nincs itt semmi keresnivalóm. - csattan fel és kerül ki minket, becsapva maga mögött az ajtót. Lou elindul utána, de megfogom a csuklóját és megállítom.

- Hagyd menni, jobb így.

- Hogy mondhatod ezt Harry?- kitépi a kezét az enyémből- Utána kell mennem.

- Már miért kéne? Azt mondtad engem szeretsz, vagy talán hazudtál?

- Persze hogy nem hazudtam!- felel ingerülten.

- Hát akkor egy gonddal kevesebb. - rántom meg a vállam.

- Két éve járok vele, nem érdemli meg, hogy így szakítsak vele. - ezzel kiviharzik a szobából és egymagam maradok, megint. Elfekszem az ágyamon, nincs más lehetőségem, mint megvárni őt.

Lassan nyitom ki a szemem, túlságosan világos van, bántja a szemem. Elfordulok és próbálok visszaaludni, de kipattannak a szemeim és felülök. Louis! Körbenézek, de sehol nem látom őt. Biztos elaludtam miközben vártam őt, de vajon hol van ő?

Egy sárga öntapadós cetlit látok meg az éjjeliszekrényen.

"Beszélnünk kell. - Louis"

Összevonom a szemöldököm, mit jelentsen ez? Kiszállok az ágyból és kinyújtózom, a zsebembe rakva a papírdarabot, elindulok megkeresni. Borzalmasan festhetek a tegnapi cuccaimban, kócosan, de ez legyen most a legnagyobb problémám. Lemegyek a hallba, de nem találom ott, átmegyek az étkezőbe, rögtön megpillantom őt a sarokban. Idegesen lépkedek felé, kevesen vannak itt, ránézek az órára, a reggelinek rég vége és az ebéd csak órák múlva lesz felszolgálva. Megköszörülöm a torkom, felkapja a fejét, fáradtnak látszik, leülök vele szembe.

- Jó reggelt.

- 'reggelt.- mormogja az orra alatt és kortyol egyet a kávéjából.

- Eleanor?- kérdezem óvatosan, nem akarok vitatkozni, de kötelességemnek éreztem megkérdezni.

- Hazament.

- Ohh...

- Hogy tehetted ezt Harry?

- Mit?- összeszorul a gyomrom az idegességtől.

- Tudtad, hogy ott van, akkor miért nem szóltál nekem? Miért kellett direkt odavinned és előtte csinálni?- nagyot sóhajtok. Értelmetlen lenne neki hazudni.

- Azt akartam, hogy lássa, hogy tudja, hogy te már az enyém vagy. Nem bírtam volna ki még egy éjszakát, hogy  vele vagy, de mégis engem szeretsz. Akkor ez tűnt a legésszerűbb cselekedetnek.

- Ezért összetörted a szívét?

- Te nem ugyanazt tetted volna? Ha simán szakítasz vele, akkor sem jobb a helyzet!- nem válaszol, csak lesüti a szemét. - Szakítottál volna vele ugye?

- Nem tudom...

- Nem?!- rökönyödök meg. - Szóval nem állt szándékodban szakítani vele, ezt akarod nekem ezzel mondani?

- Nem, vagyis igen...én- nagyot sóhajtva folytatja- nem akartam vele szakítani, attól, hogy mi bevallottuk egymásnak, attól még mások nem tudhatják meg. Nem dobhattam volna őt csak úgy egyik napról a másikra, nagyon is jól meg voltunk, nem lett volna semmi okom szakítani vele.

- Titkolózni akartál?

- Igen Harry, gondolkozz! Szerinted ki fogadná el a kapcsolatunkat?- nem tudok válaszolni, keserűség gyűlik a szívemben. - Beszéltem Eleanorral, bocsánatot kértem tőle, és azt mondtam neki, hogy ez csak vicc volt. Neki köszönhetően rájöttem, hogy mi nem lehetünk együtt Haz, szeretlek, de nem lehet. Élt bennem egy kis remény, hogy talán titokban tarthatjuk, de valljuk be, ez nem fog menni. Egyszer le fogunk bukni, vissza fog ütni minden és akkor nagyot fog csattani Harry. Amíg még nem bonyolódunk bele ebbe az egészbe, felejtsük el. - megfogja a remegő kezeimet- Bármit megadnék a világon, hogy veled lehessek, esküszöm, de így lesz a legjobb. - a monológja végére ér, kicsordul az első könnycsepp, letörli, még mielőtt végig szaladhatna az arcán. Elhúzom a kezem és felállok.

- Rendben Louis, ahogy szeretnéd. - Remeg a hangom, ahogy formálom a szavakat, de tovább folytatom. - Remélem, megtalálod a boldogságod ebben a hazugságban, amiben élsz. - nem várom meg a válaszát, most én hagyom ott őt, nem nézek vissza. Felmegyek az emeletünkre, az egyik roadiet megállítom és a kezébe nyomom a szobakulcsom.

- Az összes holmimat küldesd utánam Holmes Chapelbe. A management tud róla. - hazudom, a hátsólépcsőn távozom és a telefonomon keresztül lefoglalok egy repjegyet. Leintek egy taxit és kivitetem magam a reptérre, szerencsére épp most indul egy járat. Becsekkolok és a kapucnim a fejemre húzva beszállok. Mielőtt még megkérnének, hogy kapcsoljuk ki a telefonunkat, írok egy smst Liamnek.

"Hé haver, hazamentem. Ne keressetek egy darabig."

Kikapcsolom a mobilom és az ablaknak döntve a fejem, hagyom, hogy elnyomjon az álom.