Silhouette 5. fejezet

Első kommentelőmnek, Adry Styles-nek ajánlom elsősorban ezt a fejezetet, jó olvasást.

Lassan felöltözöm és a mankómra támaszkodva elindulok ki, végre itt hagyhatom ezt a kórházat, a testőrök segítségével el is hagyom az épületet és elérek az autómig, pedig már kezdtem megszokni a csendet és nyugalmat. Otthon is csak segítséggel pakolok ki, de amit tudok megcsinálom magam. Kopogtatnak az ajtón, odabicegve kinyitom és előttem áll az egész banda, elmosolyodom. Rég nem láttam őket, de nem haragszom rájuk, mert nem látogattak, meg volt rá az okuk biztosan.

- Kerüljetek beljebb, de jó végre látni benneteket!- átölelem mindegyiket, és leülünk a nappaliba, Paul is tiszteletét teszi nálam, ami kétségtelenül fura, de most még neki is örülök. Csak Louis nincs itt, de őt se hibáztathatom semmiért, de önkéntelenül nehezedik a nyomás a
mellkasomra és válik hamisabbá mosolyom.

- Remek színben vagy, és a mankód, eszméletlen jól áll, divatot fogsz teremteni fiam meglásd!- vereget vállba Paul és mindenki elkezd mesélni mi is történt velük ameddig én távol voltam. Nevetgélünk és kezdem végre azt érezni, hogy élek. Ez az idő amit a kórházban senyvedve töltöttem hosszabb volt, mintsem amennyit el tudok viselni.

- Louis merre van?- kérdezem, próbálom a legsemlegesebb hangnemben kérdezni, mintha csak udvariasságból kérdezném, és nem pusztulnék bele ha nem tudnám meg.

- Dolga akadt, sajna ő nem tudott eljönni, de üdvözletét küldi!- szól Niall, de tovább is folytatja a csacsogását a koncerten történtekről és hogy milyen szép lánnyal találkozott. Szóval dolga akadt, mi? Elhessegetem az ostoba önsajnáltatásom és inkább a fiúkkal foglalkozom, de nemsokára mindegyikőjüknek mennie kell, mint mindig most is valami interjúra vagy fotózásra mennek, de meglepetésemre Zayn marad.

- Kivele, mi történt köztetek a kórházban?- szegezi a kérdést hozzám amint kettesben maradtunk. Hirtelen nem tudok mit mondani, csak meresztem rá a szemeimet és nézek rá, mint borjú arra a bizonyos kapura.

- Tessék?

- Ne játszd itt nekem a hülyét Harry. Louis azóta egy méregzsák amióta te felkeltél a
kórházban, vagy talán előbb tettél valamit? Például a paintball pályán?- néz rám vádlóan. Nem akarok veszekedni vele, és nem akarom megvitatni vele, hogy végignézte a csókunkat Louis-szal. De végül is, már úgy is mindegy, nem fogja ennyiben hagyni a témát.

- Nem tudom melyikkel akaszthattam ki ennyire, talán azzal, hogy megcsókoltam vagy azzal, hogy kiparancsoltam a kórtermemből, de ez már csak részletkérdés, nemde?

- Kiparancsoltad? Miért?- látom nem ilyen válaszra számított.

- Féltékenységből, azt hiszem.- rántom meg a vállam. De Zayn még mindig értetlenkedik.

- Ezért kidobtad a szobából?

- Úgy tűnik.- kezd egyre jobban idegesíteni ez a beszélgetés, mi köze van ehhez neki?

- Kibaszott hülye vagy ugye azt tudod?- vágja a fejemhez, bennem meg elszakad a cérna.

- Ugyan Zayn te mit szólsz bele ebbe? Egyáltalán milyen jogon szólsz bele a kapcsolatomba
Louis-szal? Nem tudsz te semmit, mégis itt atyáskodsz felettem, de nem vagy jobb nálam csak mert te lányokkal műveled ugyanezt. Voltál már valaha szerelmes Zayn, igazán szerelmes? Ha igen, tudhatnád milyen érzés úgy felkelni és este lefeküdni, hogy ott van az orrod előtt életed szerelme, de te nem kellesz neki? De amíg a barátja vagyok, meg van legalább az a kiváltságom, hogy vele lehetek, de én még ezt is elbasztam.- kikelve magamból ordítok, érzem könnyben vergődő fülledt szavaimban a kétségbeesésem. - Már nem vagyok számára senki.- suttogom, és a tenyerembe rejtem az arcom. Pillanatokon belül érzem magam körül az ölelő karokat, a nyugtató szavakat, de a könnyeim csak törnek fel, egyre mélyebbről. Ma éjjel nálam alszik Zayn, nem akarok egyedül lenni, most hogy végre van egy bizalmasom.

Másnap egy nagy bőrönddel állít vissza hozzám azzal a felkiáltással, hogy nálam fog mostantól lakni amíg teljesen fel nem épülök. Egyáltalán nem bánom, sőt hálás is vagyok neki, hogy megért engem és őszintén szólva nagyon is jól jön a támogatása és segítsége, egész jól ki is jövünk egymással. Zayn jelenléte gátolja meg a feltörni vágyó szomjam az alkohol iránt, azzal hogy eltereli a figyelmem. Bár Louis hiánya még mindig égető, és még mindig nem jött el hozzám meglátogatni. Egy hónap telt el azóta hogy nem láttam egyáltalán, talán így jobb is, könnyebb lesz felejteni, mert elhatároztam, ez így nem mehet tovább. De nem tart sokáig ez a könnyedség, hisz vissza kell mennem a bandába, bár nem mondom megfordult párszor a fejemben, hogy kilépek és hazaköltözök anyáékhoz. De nem tehetem ezt meg a többiekkel, meg persze ott van a szerződésem amit nem bonthatok fel.

Egyre jobban vagyok, a mankót is elhagytam már, de a tapintásom még mindig nem az igazi, a vezetőség szerint már munkára kész vagyok. Idegesen veszem magamra a ruháim és egy biztató vállszorítás után elindulunk a céghez.

Bent mindenki kedvesen fogad, és csak az évek rutinja segít abban, hogy én is tudjak mosolyogni, pedig legszívesebben elszaladnék és vissza sem néznék. Majd megjelenik Ő, és a szívem elkezd fájdalmasan lüktetni, egyre gyorsabban. Felemelem a kezem, hogy integessek, de megállítom félúton és leeresztem. Próbálok valami jó köszönést kinyögni de csődöt mond az agyam, hogy véget vessek ennek a szerencsétlenkedésnek, inkább csak bemegyek a szobába és leülök a kanapéra.

- Egész jól ment.- dicsér Zayn, de ezt még ő se gondolhatja komolyan.

- Sőt, pazar volt. Egyenesen csodálatos! - csapok a térdemre és vigyorodok el idiótán.

- Jól van na. Most mondtam volna inkább azt hogy borzalmas volt és hogy most tuti azt hiszi,
hogy utálod és azért nem köszöntél neki?

- Uhh...inkább, maradjunk annál, hogy egész jó volt.- húzom el a szám.

- Fel a fejjel pajti, ne csüggedj. Lesz ez még jobb is!- átkarolja a vállam és megrázogat. Erre lenne szükségem, hogy felrázzanak alaposan, hogy örökre elfelejtsem ezt az egész hülyeséget.

- Könnyen beszélsz.- hajtom a fejem a vállára, nagyot sóhajtok- Belehalok ha megint össze kell fussak Louis-szal.- hirtelen ellök magától Zayn- Mi van?- hátranézek ahova Zayn bámul, és egy feldúlt Lou-val találom szembe magam.

- Igyekszem mostantól akkor elkerülni, Harry! Bocs a zavarásért.- basszus.

- Várj, én nem úgy gondoltam!- de csak ezt már csak a becsapódó ajtónak mondhatom.

- Utána kéne menned...- mormog mellettem Zayn.

- Persze, és mit mondok neki? Hogy jaj nem így értettem, csak azért nem akarlak meglátni, mert olyan érzéseket keltesz bennem amit nem lenne szabad?

- Például ezt.

- Olyan arrogáns vagy.- fújtatva visszavágódok a kanapéra. El fog kerülni most már, így lesz a legjobb kettőnknek. Ő boldog lehet a barátnőjével és én végre letisztázhatom magamban ezt az egészet. Csak távol kell lennem tőle, ez az egy hónap is csak jót tett amíg nem volt a közelemben. Viszont a felvételeknél muszáj lesz egy légtérben lennünk, sőt szinte folyamatosan, de szerencsére, ő valahogy mindig elintézi, hogy ne kerüljünk egymás mellé sehol. Kezd minden végre lecsillapodni.

-o-

Az új albumunk miatt indulunk turnéra, sok ország, sok állomás. Nagy a nyomás mindegyikünkön és ingerelhetőbbek vagyunk a szokottnál. Én később érkezem a szállodába, mint a többiek, kikérem a recepciónál a kulcsom és felmegyek a szobámba. Benyitok, de itt már itt van valakinek a holmija, talán tévedés, de akkor nem ezt a kulcsot adták volna, és be sem tudtam volna jönni és nem utolsó sorban vajon hol van a szobatársam? Végszóra ki jön a fürdőszobából Louis. Lefagyok, erre nem vagyok felkészülve egyáltalán.

- Mit keresel itt?- kérdezi tőlem eléggé ellenszenvesen.

- Itt van a szobám, de én is kérdezhetném ugyanezt tőled. Gondolom valami keveredés történhetett a szoba felosztásban.

- Csodás.- ezzel sarkon fordul és visszamegy a fürdőbe. Nem értem miért kell ennyire utálatosnak lennie. Lecuccolok és elfekszem a feltételezett ágyamon. Ezt is csak végig kell vészelni valahogy, hisz csak egy éjszaka vagy max kettő lesz, többnyire alvással töltve. De amint kijön csak puffog, fújtat, minden módon kimutatva mennyire utálja, hogy itt vagyok. Nem bírom tovább hallgatni és nézni a szenvedését.

-Abbahagyhatnád már ezt a gyerekes viselkedést.

- Parancsolsz?- teljes mértékben vérig sérthettem az arckifejezése alapján.

- Itt csapkodsz és hisztizel amióta itt vagyok. Úgy teszel mint aki menten megpukkad, ha én nem tűnök el innen most rögtön, nem hiszem el, hogy ne tudnál elviselni egy éjszakát úgy, hogy egy ágy távolságra vagyok tőled... régen még a közös ágy sem jelentett gondot – halkulok el a végére.

- De igenis gondot jelentett.- válaszol dacosan.

- Valóban? Pedig akkor teljesen másmilyennek tűnt számomra, nagyon is szeretted, ha a közeledben voltam, ha átöleltelek, vagy ha te ölelhettél... ha megcsókoltalak, vagy épp te csókoltál engem... - azt hiszem így hangosan, kimondva, most vált igazán valódivá az eddig soha hangot nem kapott gondolat, hallgattunk azt remélve, hogy akkor talán nem lesz olyan igazi hús-vér érzés, de most nagyon is az.
 Legszívesebben leharapnám most a nyelvem amiért nem bírtam elhallgattatni magam. Láthatóan nem tud erre mit mondani, toporog még egy helyben pár pillanatig, látszik rajta, hogy össze van zavarodva, majd kiviharzik a szobából.
A fejemre szorítva a párnát próbálok lenyugodni. Annyira hülye vagyok. Elindulok megkeresni őt, tanácstalanul járom a folyosókat, de sehol nem találom őt. Megcsörgetem a telefonját, de arra sem válaszol. Hol a francban lehetsz?
Ahogy járkálok föl-alá a hotelben, mígnem lágy zene üti meg a fülem, elindulok az irányába. Ha Louist nem is, a bárt megtaláltam, helyet foglalok az egyik széken és rendelek.
Rég ittam már, lesz mit behozni.