Silhouette 6. fejezet

Nem akartam ilyen későn felrakni, ne haragudjatok. Jó olvasást!

Megyek amerre visz a lábam, mély levegőket veszek és próbálok nem pislogni, nem akarok könnyeket hullatni miatta. Gyorsan veszem a lépcsőfokokat és csak remélem, hogy a tető ajtaja nyitva lesz és nem feleslegesen teszem meg ezt a fárasztó utat. Szerencsére nem ütközöm ellenállásba mikor nekifeszülök az ajtónak, kivágódva a hűs levegő az arcomba csap, kiráz a hideg, ahogy az izzadságomat a hátamon, eléri a hűvös szél. Becsukom magam mögött az ajtót, az egyik szélére ülök az épületnek, bámulok le a városra, ami még most is tele van élettel. Még mindig a fejemben csengnek Harry szavai, a korlátnak döntöm a fejem és megeresztek egy fáradt sóhajt. Minden sokkal egyszerűbb volt régen, mikor csak egy senki voltam és senkit nem érdekelt mit csinálok, mikor nem voltunk más csak két fiú Angliából, akik szerencsét próbáltak egy tehetségkutató showban.

***

Egy padon ülünk anyával, próbál bátorságot önteni belém, de nem megy, el fogom rontani az egészet és fel fogok sülni, mindenki rajtam fog nevetni. Beletúrok a hajamba és az ég felé fordítom a fejem. Az emberek moraja mögül meghallok egy lágy dallamot, körbenézek, hogy lássam vajon ki énekel, de szinte mindenki gyakorol, vagy beszélget, nem tudom eldönteni melyik kinek a hangja. Igyekszem kiszűrni a többi ember zaját és csak arra az egyre koncentrálni, fiatal lehet, már megkezdődött a hangja mutálása, de még így is elég magas. Csodálatos hangja van, így elhallgatva az énekét megnyugszom. 
Több órás várakozás után szólítanak engem is, felidézve magamban azt a lágy dallamot én is elkezdek énekelni. 
Három igent kaptam, és úgy érzem repülni tudnék annyira boldog vagyok! Átölelem anyukámat és a testvéreimet akik eljöttek, de még csak most kezdődik az igazi verseny, bejutottam, most már bent is kell maradnom és nyernem kell! 
-o-
- Szia! Harry Styles vagyok, örvendek a találkozásnak!- vigyorog előttem egy fiatal fiú, göndör barna hajjal és csodálatos smaragdzöld szemekkel. Kezet fogok vele és én is bemutatkozom neki, ő vele és még pár más emberrel egy helyen fogunk lakni mostantól az X-factor végéig. Közös szobát kaptunk, de egyáltalán nem bánom, jó fejnek tűnik, biztos jól fogunk kijönni egymással. Az első fellépésünk, mikor megkapjuk a mentorunkat, Simont.
Szokatlan az egész felhajtás ami körülöttünk van, de élvezem, mindenki azzal tölti a fennmaradó idejét, hogy utoljára még elénekelje a saját számát, de Harry csak ül csöndben a sarokban, mint aki elveszett volna. Odamegyek hozzá és megszorítom a vállát és elégugolok.
- Minden okés pajti? Nem látszol valami vidámnak.
- Semmi baj, csak kicsit izgulok ez minden.- bólintok és magára hagyom, egész jóba lettem vele, egy irtózatosan kedves fiú. 
Elsőként szólítják őt, és mielőtt még kimenne, mindenki megöleli őt és biztatja. Leülünk a fotelekbe és együtt szorítunk érte, majd mikor meghallom őt énekelni, egy ütemet kihagy a szívem, hát ő az.
Mikor lejön a színpadról én vagyok az első akihez odajön, átölelem és magamhoz szorítom.
- Ügyes voltál Harry, csodás hangod van!- dicsérem meg.
- Köszi Lou.- idegesen húzódik össze a gyomrom az új becenevem hallatára. Félszegen elmosolyodom, de mielőtt még túlságosan elhúzódna ez az ölelés elengedem őt és leülök a fotelre, odaengedve a többieket. Lemegy az összes előadás és megkezdődik a szavazás, mind ott állunk a színpadon és fogjuk egymás kezét, és mindkettőnknek sikerült. Vigasztalóan öleljük át a kiesetteket, de Harry nem engedi el a kezem, fogja szorosan, és a gyomromban kellemes bizsergést érzek. 
-o-
Lassan pakolom össze a holmijaimat, mindent elrontottam, tönkretettem a lehetőségemet arra, hogy megnyerhessem az X-factort, megfosztottam saját magam az álmomtól, hogy énekes lehessek. Óvatlan voltam és Simon meghallotta a beszélgetésemet anyával, megtudta, hogy meleg vagyok és ezzel vége mindennek. Lehuppanok a bőröndöm mellé és könnyekben török ki. Nem akarom, hogy megbélyegezzenek, nem akarok közröhej tárgyává válni. Így biztosan nem nyerhetem meg a versenyt, ha mindenki megtudja mi az identitásom, senki nem fogad el egy meleget.
- Mi a baj Lou? Te sírsz?- hallok meg egy halk hangot mögülem, letörlöm gyorsan a könnyeim, bár igazából  felesleges.
- Nincs gond, meg vagyok!- hüppögöm, megpróbálom normalizálni a légzésem, de nehezen megy. Az utolsó személy akit a gondjaimmal akarnék terhelni, az Harry, főleg ebben a témában, hisz igazából miatta vagyok ebben a helyzetben, mert Simon azt hallotta meg, ahogyan anyámnak bevallom, szerelmes lettem Harrybe.
- Akkor miért csomagolsz?
- Hazamegyek.- mondom határozottan. Tágra nyílnak a szemei a meglepettségtől.
- D-de... miért?
- Családi problémák.- csúszik ki a számból könnyedén a hazugság, majd ismét erőt véve magamon, folytatom a pakolást.
- Ohh, értem...- csendben nézi végig, ahogy összepakolok, mikor az utolsó bőröndömet is összehúztam, halkan teszi fel nekem a kérdést.
- Azért még tartjuk a kapcsolatot?- harapdálja az ajkait, mint aki félne a választól.
- Persze! Nagyon megkedveltelek Harry- túlságosan is- jó lenne ha még összefutnánk!- mosolyodom el, majd egy nagy ölelés után lecipekedem, majd egy mély lélegzet után, kilépek az ajtón.
-o-
Unottan kevergetem a müzlimet, nem illeszkedtem még vissza a szürke hétköznapokba, mióta megízleltem a csillogást. 
- Édesem, telefonon keresnek.- szól be anyám a szobából, felemelem a tányérom és a mosogatóba rakom, nincs kedvem már megenni azt a szétázott müzli maradékot. Átveszem anyától a telefont.
- Hallo?- vajon ki lehet az?
- Szia Lou, Harry vagyok! Vissza kell jönnöd!- hatalmasat dobban a szívem, ezer pillangó szállt fel a hasamban, csak a hangjától.
- Már miért kéne?- próbálok közömbös lenni, de belül ugrálok örömömben.
- Simon elmondta miért mentél el, de azt mondta, hogy emiatt egyáltalán nem kellett volna itt hagynod mindent.- hirtelen mintha valaki gyomorszájba vágott volna, úgy érzem magam és pillangók azon nyomban köddé váltak.
- Elmondta?- préselem ki magamból.
- Hát igazából nem mondott semmit, csak, hogy tudja miért mentél el.- meg kell támaszkodjak valamiben, a térdeim elkezdenek remegni, alig tudom tartani magam.- De most azért hívlak, mert vissza kell jönnöd, még visszajöhetsz Lou!- bent tartom a megkönnyebbült sóhajom.
- Nem is tudom Haz...- ha most még nem is derül ki, idővel ki fog, és akkor már nem lesz visszaút.
- Kérlek...hiányzol.- behunyom a szemem és hallom a szívem gyors dobogását, ami ha csak egy kicsivel is hangosabb lenne, talán még Harry is meghallaná a vonal túlsó feléről.
- Rendben.- sóhajtok megadóan. Én vagyok a legrosszabb, tudom, hogy ez egy nagyon rossz ötlet, és meg fogom bánni, de nem tudok ennek a fiúnak nemet mondani. Majd elköszönünk egymástól és bontom a vonalat.
Mindenki örömmel fogad, mikor visszaérkezem Londonba, hatalmas ölelések, de én csak egy embert keresek a tekintetemmel, és végre meglátom azokat az édes göndör fürtöket. A nyakamba veti magát, fülig érő vigyorral nyom egy puszit az arcomra és enged el végül, túl sok ez egyszerre, a gyomrom föl-le liftezik. Bulit rendeztek a visszatértem alkalmából, bár vannak fiatalkorúak, de ugyan ki törődik most ezzel. Az este  végére mindenki már nagyon jól érzi magát, vannak akik karaokéznak és vannak akik már teljesen kidőltek. Besüpped mellettem a kanapé ahogy Zayn levágódik mellém és átkarol. Ő is egy egész jó barátom lett, mióta együtt élünk.
- Na mi a pálya?- látszik rajta, hogy többet ivott a kelleténél a srác.
- A szokásos.- rántom meg a vállam- veled?- egy ideig nem érkezik válasz, ráfordítom a tekintetem, csak nem kérdeztem olyan nehezet, hogy eddig tartson megválaszolni. De elaludt, feje a kanapé háttámlájára döntve, nyitott szájjal alszik mellettem. Óvatosan felállok mellőle és inkább elindulok a szobámba, nekem ennyi buli épp elég volt mára. Mikor benyitok ott találom Harryt az ágyamon ülve.
- Hát te?- összerezzen, gondolom nem hallotta, hogy bejöttem. 
- Lou...- egy ostoba nagy vigyor terül szét az arcán.- Hát itt vagy!
- Kerestél?- vonom fel a szemöldököm.
- Ahha.- feláll és elindul felém.
- Szabad tudnom miért?
- Hát ezért.- egy esetlen csókot nyom a számra. Áramütésként szalad végig a testemen az érzés amit kiváltott belőlem, tágra nyílt szemekkel állok ledermedve, ahogy próbálkozik mélyíteni a csókot. Végül átcsusszantja a nyelvét a számba, tömény alkohol íze van, mégis olyan édes. Egy apró sóhajjal behunyom a szemem és visszacsókolok, eleinte félénk, de miután átveszem az irányítást felszaporodik a lélegzetünk, a tarkójánál fogva még közelebb húzom. 
Pihegve válunk el egymástól nagyokat kortyolva a levegőből, belenézek a szemébe, az arca teljesen elvörösödött. 

- Nagyon örülök, hogy vissza jöttél Lou.- Nem tudom hova tenni ezt a dolgot, végül befekszik az ágyába. Ott állok a szoba közepén teljesen összezavarodva és szemlátomást Harrynek nem áll szándékában tudatni velem, miért is tette ezt. Hisz azt mondta, hogy ő nem tudja miért mentem el, vajon ez csak egy rossz vicc? 
Nagy nehezen alszom csak el, pár óra forgolódás után.


***

Az első csókunk emléke még mindig erősen él bennem, az érzések amit akkor éreztem, mintha csak tegnap történt volna és nem évekkel ezelőtt. De mi már sajna nem ugyanaz a két ember vagyunk.

Letörlöm az arcomról a könnyeket, és felállok leporolni magam. Nem tudom mennyi időt tölthettem idekint, de jobb lesz bemenni, már kezdek fázni. Mikor megfogom a kilincset, de kinyílik az ajtó és ott áll velem szembe Harry, csapzottan, és árad belőle a pia szag. A következő amit észlelek, az Harry ajkai az enyémhez nyomódva, ahogy közéjük préseli a nyelvét. Nem tudok ellenállni, soha sem tudtam és vélhetően nem is fogok tudni. A hajába túrva markolok bele, átkarolja a derekam és közelebb húz. Lábujjhegyre kell állnom, mert túl magas és nem érem el őt, pedig volt idő mikor még neki kellett felpipiskednie hozzám. Vadul marok az ajkaira, levezetve rajtuk a haragom iránta, megkapaszkodom a karjában. De ő csak lágyan csókol, és én egyre jobban elveszem Harry varázsában.