Szombatok

Szombat volt. Szerettem a szombatokat, mert szombaton  Harrynek mindig volt ideje velem lógni, hogy csak kettesben legyünk.
Nem a hülye, részeg Niallel.

Nem a furcsa, idegesítő Liammel.

Nem a kedves, de néha ijesztő Zaynnel.

Csak mi ketten.
Ilyenkor csak filmeket néztünk nála, horror filmet, természetesen este. Csöndben voltam, ahogy ő is. Én nem igazán néztem a filmet, mert szerintem unalmas volt.
- Hé, Louis... - suttogta, mire ránéztem.
- Fogd be - motyogtam, és próbáltam nézni a filmet.
- Szeretlek - mondta. Egy kis csend állt be közénk.
- Mondtam, hogy fogd be - morogtam, majd felkeltem, és bementem a hálószobába, és vártam, hogy rájöjjön a lassú felfogásával, hogy mit is akarok. Nemsokára ő is bejött a szobába, én az ágyon ültem, ő meg az ajtóban állt.
- Reggel megfogod bánni - suttogtam, úgy, hogy még ő is alig hallotta meg.
- Soha semmit nem bánok meg, ami veled kapcsolatos - mosolygott.
És megtettük.
Játszottunk.
Vagy ő játszott. De nekem ez egy álom volt, a legszebb álom, amim valaha volt, és soha nem akartam ebből felébredni. Ez ismétlődött minden hét minden szombatján, és én egyre jobban élveztem.
Reggel hazamentem. Harry ekkor még aludt, később kaptam tőle egy sms-t.
"Nem szeretlek, ez csak egy játék számomra. Sajnálom, bocsáss meg nekem."
Ez ismétlődik minden héten.

Hétfőn nem foglalkozunk egymással.

Kedden veszekszünk.

Szerdán sajnáljuk.

Csütörtökön barátok vagyunk.

Pénteken ölelkezünk.

Szombaton szeretjük egymást.

És vasárnap én sírok.